Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A régi, be nem fizetett, késedelmi díjakkal emelkedő pótdíjak adják a legnagyobb befizetéseket, 2024-ben 2 millió forint volt a legnagyobb summa. Az utasok 9 százaléka saját bevallása szerint is bliccel.
A Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint az elmúlt évben egy 48 éves budapesti hölgy lett az év pótdíjrekordere, aki közel 2 millió forintot fizetett ki több mint hét év halogatás után – írja közleményében a BKK. A 2024-es év pótdíjazási toplistájának második helyezettje egy 40 éves férfi, aki több mint 1,5 millió forintot fizetett, a harmadik helyet pedig egy 53 éves nő szerezte meg, aki több mint 1,3 milliós tartozását törlesztette.
„Vannak, akik sajnos
még mindig hisznek abban a régóta terjedő városi legendában, miszerint a kiszabott pótdíjak automatikusan elévülnek, ezért szándékosan nem fizetik be a csekkeket.
Ez azonban súlyos tévedés, ugyanis a BKK jogi úton minden eszközt megragad a behajtásra, az elhúzódó eljárás miatt pedig a kezdeti összeg jelentősen megnövekedhet” – figyelmeztet a közlekedési társaság.
A Budapesti Közlekedési Központ utasainak többsége saját bevallása szerint becsületesen utazik. Egy 2024-ben végzett kutatásban
a megkérdezettek 91 százaléka úgy nyilatkozott, hogy mindig jeggyel vagy bérlettel használja a BKK járatait
– ez az arány minimális javulást mutat a társaság korábbi felméréséhez képest.
A BKK szerint a tavalyi (árcsökkentéssel járó) tarifamegállapodásnak köszönhetően – az összes bérletértékesítést nézve – a teljes árú bérletek eladása 3-5%-kal nőtt 2024 őszén, ami arra enged következtetni, hogy a bliccelők közül egyre többen választhatják a bérletvásárlást.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem csak szubjektív élmény volt.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.