Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sok nagy üzletláncnak a 30 százalék fölötti árrés sem volt elég arra, hogy nyereségesek legyenek.
Legfeljebb 10 százalék lehet az árrés harminc élelmiszerre – jelentette be hétfőn Orbán Viktor a meglepően magas inflációs adat megérkezése után, majd az éjszakai Magyar Közlönyben már meg is jelent az erről szóló rendelet. A 10 százalék legfeljebb első ránézésre tűnhet soknak: valójában nagyon nem az.
A G7 készített erről egy összeállítást: számításaik szerint a hat legnagyobb magyarországi üzletlánc – a Lidl, az Auchan, az Aldi, a Spar, a Penny és a Tesco – árrése egytől egyig a 30 és 35 százalék közötti sávban mozgott, mégis, a hatból három veszteséges lett a legutolsó lezárt üzleti évében.
Az összes bevételnek ugyanis a 6-11 százalékát elköltik a dolgozóik fizetéseire és az ezekhez kapcsolódó járulékokra. A közterhek 4-5 százalékot jelentenek, élükön a különadóval, további 1-3 százalékot a bérleti díjakra költenek el, 1-1,5 százalékot pedig a fuvarköltségre, ugyanennyit a hirdetésekre és a selejtes áruk is elvisznek ennyit.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tömeges leépítések vagy csődök jönnének most, hiszen logikus, hogy mi lehet a boltok válasza – és egyben ez a válasz a címben feltett kérdésre is: majd visszahozzák a kiesett bevételt úgy, hogy megemelik azoknak a termékeknek az árát, amelyekre nem vonatkozik az ársapka új szabálya.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.