Az idei tavaszi HVG Állásbörzén a legtöbb állásajánlat közgazdász végzettségűeknek (pénzügy, számvitel, logisztika), mérnököknek, informatikusoknak, illetve az idegen nyelveket jól beszélőknek szól. Pályakezdőket és többéves szakmai tapasztalattal rendelkezőket egyaránt keresnek a munkaadók. Fontos: az állásbörzére új helyszínen, a budai Dr. Koltai Jenő Sportközpontban kerül sor, ami három villamosmegállóra található a Déli pályaudvartól.
Mely cégekkel lehet találkozni az év legnagyobb karrierfórumán? Sok állással érkezik a MOL. A kiskereskedelemből keresi új munkatársait az Aldi, a Lidl, a Praktiker, az informatikából a Huawei. A pénzügyi szektorból toboroz a legnagyobb hazai bank, az OTP. Az ipari cégek közül ott lesz a Siemens, Debrecenből a CATL, míg a gyógyszeriparból a Ceva és a Sanofi. Az állami szektorból eljön a NAV, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Építési és Közlekedési Minisztérium és a legnagyobb hazai munkaadó, a MÁV Csoport. Akik külföldre vágynak, azok is találnak lehetőséget: Dániába toboroz a Work in Denmark állami ügynökség. Rajtuk kívül még sok más munkaadó keresi új kollégáit. Aki pedig karrierváltáson gondolkodik, annak az állásbörze képző kiállítói mutatják meg kínálatukat (például az Andrássy Egyetem, a MATE, a Pannon Egyetem vagy a Hageni Távegyetem). A kiállítók listája itt tekinthető meg.
Az állásbörzén ingyenes szakértői segítséget kaphatnak az álláskeresők egy jó pályázati anyag összeállításához. A Jobline standjánál szakértő nézi át az önéletrajzot, és profi fotó is készíttethető a CV-be. Ezen kívül elérhető stílustanácsadás – férfiaknak is. Az ELTE Pszichológia és Pedagógiai Kar hallgatói az állásinterjúra felkészülésben segítik a kilátogatókat. Nem maradhat el az Egészségsziget sem, ahol ingyenes szűrővizsgálatot lehet igénybe venni. Az “Éntervező szigeten” az álláskeresők tippeket kaphatnak az önismeret, az önérvényesítés fejlesztésére. A Pályakezdő Ponton pedig kifejezetten első munkahelyüket vagy gyakorlat helyüket kereső fiatalok tehetik fel kérdéseiket.
Érdemes a helyszíni programokon is aktívan részt venni, rengeteg aktivitással készülnek a kiállítók. Például a Sencore cég standjánál a feladatot teljesítők között naponta egy elektromos rollert sorsolnak ki. Az All You Can Move standjánál pedig egyhavi fitnessbérletet, tornazsákot és ajándékokat lehet nyerni.
Általában telt házasok az állásbörzén a nagyszínpadi előadások, amelyeken tanácsokat kaphatnak a kilátogatók az álláskereséshez és inspirációt a karriertervezéshez, a mentális jólléthez.
Ízelítő a szerdai nagyszínpadi előadásokból:

10:30 Hozd ki a maximumot az interjúból, önazonosan ─ dr. Andrejka Zoltán, Quantille
11:00 Munkatársas, avagy konfliktusmegoldások humorral a munka világában ─ improvizációs színházi előadás. Szereplők: Ábel Anita, Ágoston Péter és Szabó Simon. Játékmesterek: Gönczi Dorka és Varga Zsolt
11:50 Nyugodt elme, tiszta irány: Hogyan találj rá önmagadra az álláskeresés útján? ─ Tóth Réka Ibolya MNDFL flow well-being alapító
12:30 Munkavállalás okosan ─ Bathó Zsófi COO, Zyntern újgenerációs állásportál. Tanácsok pályakezdőknek, egyetemistáknak
14:20 Önszabotázs a karrierünkben: Miért akadályozod magad és hogyan lépj tovább? ─ Fuller Bianka pszichológus, az ÉnTervező Önismereti Napló és Klub alapítója
15:00 A prezentáció művészete ─ Kaszás György tréner, coach, író
15:30 Újratervezés a változó világban: Coaching szemlélet a karrierépítéshez ─ Dobos Elvira és Örvényesi Rita Magyar Coach Egyesület
16:10 – Piszkos anyagiak: Az álláshirdetésekben divatos „versenyképes fizetés” – de ez mit is jelent valójában? ─ Obóczki Eszter és Rack-Szabó Edina Humán Centrum.
Az előadások teljes listája itt tekinthető meg.
Aki a párhuzamosan futó HVG Online Állásbörzéhez csatlakozik, az chaten veheti fel a kapcsolatot a cégekkel, és tájékozódhat az álláslehetőségekről. A virtuális standoknál leadható az önéletrajz, és megtekinthetők a kiállítók által feltöltött videók, poszterek.
Várunk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban (Budapest, XII. kerület, Csörsz utca 2-8.) április 9-10-én és online április 9-11. között az hvgallasborze.hu oldalon. A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.