Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azért így is szépen hoztak a konyhára az előadók mögött álló cégek.
Lassan indul a céges beszámolók szezonja, az első fecskék már közzé is tették a 2024-re vonatkozó papírokat. Így tett a ValMar együttes saját cége és Gáspár Laciék társasága is (mindkettő az adott előadók zenei karrierjének megtámogatására jött létre).
A Marics Peti és Valkusz Milán alapította VMP Zenei Produkció Kft.-t 2022 márciusában jegyezték be, és a kétfős cég egyáltalán nem jellemző módon rögtön az első évben nyereséges lett – persze a fiúk akkor már befutottak. Abban az évben 64 milliós árbevételre 61 milliós nyereség jutott, egy évvel később 200 milliós bevételből 135 milliós profitot csináltak, tavaly pedig egy szerényebb év után 159 millió forint lett a bevétel, az adózott eredmény pedig 106 millió.
Az eredmény felhasználására vonatkozó javaslat szerint összesen 166 milliót vettek ki osztalékként a 106 milliós profitból, vagyis többet vágtak zsebre a megtermelt és megmaradt pénzből, mint amennyi rendelkezésre állt, de ez minden bizonnyal elírás, mert a társaság kiegészítő melléklete szerint a kivett osztalék a profittal megegyező (pontosabban nullás végződésűre kerekített) 106 millió volt.
A Gáspár Laci és felesége GL Sztár Bt.-jének a ValMaréhoz képest nagyobb a múltja, de a teljesítménye is hullámzóbb. A társaságot 2015-ben alapították, és a 2020-as évek fordulójának egymillió forint körül alakult nyereségeit 2021-ben 7,5 milliós bukás követte, majd az egy évvel későbbi, 3 milliós profitra 2023-ban 54 millió forint nettó árbevétel és 27 millió forint adózott eredmény következett. Az eredménytartalékot a sikeréven felbuzdulva 3-ról 30 millióra növelték.
Aztán a tavalyi év már megint szerényebben sikerült, de csak ha a kiugró tavalyelőttihez viszonyítjuk. 2024-ben Gáspár Laciék bt.-je 79 millióra hízó nettó árbevétel mellett 15 millióra csökkent profitot termelt, amit mind be is tettek az eredménytartalékba. A több befolyó pénzből úgy jött ki kisebb nyereség, hogy a Bt. tavaly pl. adósságot is törlesztett, 26,6 millióról 16,4-re csökkentek a kötelezettségei.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.