szerző:
hvg.hu

Több mint kétmilliárd fontot tett a brit lottó a kultúra kasszájába az elmúlt tíz évben. Egy évtizede működik Nagy-Britanniában az az egyedülálló finanszírozási rendszer, amelyben a National Lottery bevétele részben az Arts Council kasszájába folyik. Ám vannak, akik szerint ha sok a pénz, akkor az a baj.

Tíz éve működik Nagy-Britanniában az az egyedülálló támogatási rendszer, amelyben a National Lottery bevételét folyatják az Arts Council (afféle ottani Nemzeti Kulturális Alapprogram) kasszájába, s ez adja kultúrafinanszírozás alapját.

A The Guardian összeállításban tekint vissza erre az időszakra és – némileg ünneprontó módon – veszi sorra a rendszer problematikus pontjait. Christopher Frayling, az Arts Council England jelenlegi vezetőjének elragadtatott

Installáció a Tate Modernben
Olafur Eliasson: The Weather
Project
© www.tate.org.uk
szavaival kezdődik a cikk; szerinte az elmúlt évek a brit művészeti élet aranykorát jelentették, az Egyesült Királyság kulturális arculatának teljes megváltozását. Valóban, az adatok impozánsak: a Major-kormány ötletével, a nemzeti lottó pénzeinek tíz évvel ezelőtti becsatornázásával 1,8 milliárd font jutott kulturális projektekre. Ebből 1,3 milliárdot tőkebefektetések tettek ki, amelyek száz új kulturális helyszínt, illetve intézményt segítettek létrehozni, és ötszáz  fenntartásához járultak hozzá. A skót, walesi és észak-ír kulturális alapok további 400 milliót adtak kulturális projekteknek, 100 milliót pedig a filmipar kapott.

Az intézményi szintű „építkezés” terén valóban látványosak az eredmények; ide tartozik a Tate Modern létrejötte, a Covent Garden londoni látványossággá válása, de a brit kortárs tánc, és új filmművészet fellendülése is. Ám vannak, akik szerint mindez nem érinti a lényeget, a minőséget. Richard Morrison szavait idézi a The Guardian. A Times korábbi kulturális rovatvezetője, a zenei életről beszél: „A komolyzene közönsége nem lett nagyobb, vagy más összetételű, mint tíz éve. Nem találsz több remekművet, mint akkor és az előadások színvonala sem lett jobb.”

A nemzeti lottó pénzei az első időszakban úgy hullottak, akár a konfetti. Sokan emlegetik a Royal Opera House azonnali, 78 millió fontos megsegítését, amelynek nagyon rossz sajtóvisszhangja volt. Több kulturális szakembernek az a véleménye, az intézményépítésbe, -alapításba, a fenntartó támogatásokba túl sok pénz áramlott. 

Stephen Dorrell, korábbi kulturális miniszter így beszél arról az időszakról: ”Megörököltem egy rendszert, amely szerint a lottópénzt tőkebefektetésre lehet csak használni. Ez elég szerencsétlennek tűnt és megpróbáltam rugalmasabbá tenni. A lottó-projekt túl nagy hangsúlyt fektetett az intézményépítésre. Miközben volt egy csomó már működő intézmény, amely jóval izgalmasabb és színvonalasabb munkát tudott volna végezni, ha a több támogatást kap, mi arra voltunk kényszerítve, hogy újakat hozzunk létre. Annak a híve voltam, hogy alapozzunk inkább arra, amink van.”
 
A kultúrafinanszírozásban a lottóbevételek hatalmas összegeivel együtt megjelent a bürokrácia és a pénzelosztás egyéb nyavalyái is. Minél több nagy projekt futott be, annál több szakértőt kellett fizetni, hogy elbírálják a pályázatokat, s egyre nehezebb volt követni, mi történik a folyamat során. Ezzel együtt pedig megjelent a rutinszerűség is, a „kipipálósdi”, vagyis, ha valaki kitöltötte a pályázati űrlapon a megfelelő rubrikákat és mindenhol szerepelt valami, szinte biztos lehetett abban, hogy pénzhez jut.

Igazi kudarctörténetek is fűződnek az Arts Council England nevéhez: a lap a sheffieldi National Center for Popular Music esetét idézi. Hiába számít Nagy-Britanniában nemzeti ügynek a popzene, a múzeumi- és kutatóközpont gyakorlatilag pangott az ürességtől, noha 11 milliót pumpáltak létrehozásába és fenntartásába.

Tömegesítés és/vagy minőség? (Oldaltörés)

Igaz, a száz új intézményalapítás mellett csak két bezárás volt az utóbbi tíz évben.  Mindemellett történtek emlékezetes túlköltekezések az elmúlt években, nem ritkán nagy és jól kistafírozott nemzeti kultúrintézmények szaladtak túl a büdzsé keretein: a Royal Opera House 12 százalékkal, a londoni Royal Court 36 százalékkal - minden bizonnyal a hibás pénzügyi tervezés miatt.  

Christopher Frayling, az Arts Council England vezetője arra hivatkozva védi a mundér becsületét, hogy az összehasonlító elemzések - amelyeket a projektfinanszírozás tekintetében a magánszféra és a kultúrafinanszírozási rendszer között végeztek - azt igazolták, hogy adott időszak alatt a magánszférában is előfordult annyi túlköltekezés, mint a lottópénzek elosztásánál. Tanulságként pedig azt említi, hogy a kulturális intézményeknek is meg kellett tanulniuk a hatékony projekt-menedzsment módszereit.

A lap erre Dominic Dromgoolet, a Bush Theatre igazgatóját idézi, aki szerint épp a megnövekedett adminisztrációs igény eredménye, hogy sok intézménynél hatalmas méretűre duzzadt az apparátus. Amikor aztán a lottó-támogatás elfogy, az apparátus marad, és a fenntartásra további szponzorpénzeket próbál felhajtani. Ez szélsőséges esetben az intézmény profilját is befolyásolhatja.

A másik nagy kérdés, amelyet a lottópénzeket kezelő és elosztó Arts Council-szisztéma elé állítanak újabban, az nem annyira a finanszírozás gyakorlatát, inkább filozófiáját érinti. „Excellence or access” – szól a The Guardian kérdése; mit kell inkább támogatni, a „magas” művészetet vagy a „social art”-ot, a társadalom számára valamiféle kézzelfogható hasznot jelentő, szociális funkciójú művészeti tevékenységeket?

A munkáspárti kormányzás 1997 óta némileg megváltoztatta a pénzek elosztását. Több pénzt kaptak a területi kulturális alapok, a nagy támogatások ideje pedig lejárt, a cél inkább az lett, hogy szélesebben „terítsék” a kultúrafinanszírozás pénzét, sok helyre, sok műfajba jusson belőle. Ezzel együtt megjelent a törekvés, hogy a művészetet közelebb vigyék a társadalom mindennapjaihoz; az oktatásba, sőt az egészségügybe több művészettel kapcsolatos közvetlen tevékenység kerüljön.

Nagyjából két érvrendszer áll itt egymással szemben. Az egyik szerint a mindenki számára biztosított hozzáférés koncepciója közben könnyen csorbulhatnak a minőség szempontjai. Ha demokratikus részvételt szeretnénk a kultúrában, az inkább reakció lehet a művészi produktumokra, nem pedig azok létrejöttének előfeltétele. A másik szerint éppen ellenkezőleg: a kultúrafinanszírozás nem zárkózhat el a kultúra fogyasztói, az egyszerű polgárok elől. Ha nincs helyük a lokális szintű kulturális tanácsokban, ha nem érzik, hogy közük van döntéseihez, akkor a demokrácia szenved csorbát. Evidenciának tűnik, ám ebben a vitában mégsem mindig az: a művészet terepét nemcsak a kiállítási csarnokok, a galériák, a színházak jelentik, hanem a sokszínű helyi közösségek is.

A lap végezetül két esetet állít szembe. A National Gallery 11,5 millió font támogatást kapott egyetlen Rafaello kép megvásárlásához. Az intézmény nagyra is értékeli a támogatást, de megjegyzik, ha ez csak egyszeri alkalom marad, nehéz a gyűjteményfejlesztés. Ők a központi kulturális büdzsétől nemigen kapnak pénzt műtárgyvásárlásra, s ezért ez szerintük az Arts Council lottóalapjának volna a dolga.

A huszonöt fogyatékkal élő fiatal zene- és drámaoktatásával foglalkozó Orpheus Center 1997-ben Surrey-ben jött létre kétmilliós támogatásból. Az intézmény vezetője szerint ez nem sok, de mégis óriási a változás, amelyet az intézményben helyet kapók életében előidézett. Emellett a művészi „output” sem utolsó: a csoport fellépett a Glastonbury fesztiválon, a Royal Albert Hallban, a Royal Opera House stúdiószínpadán. A The Guardian cikke felteszi a kérdést: egy Raffaello festmény tényleg ér annyit, mint öt ilyen centrum létesítése?   Az intézményi problémák ugyanakkor relatívak: a London Symphony Orchestra arra panaszkodik, hogy támogatása még mindig csak negyede a berliniének.

Pedig nincs garancia arra sem, hogy a finanszírozás jelenlegi szintje és formái örökké tartsanak Nagy-Britanniában. A lottó bevételei csökkennek, és a művészeti színtér koránt sem biztos, hogy hozzájut majd az eddigi summákhoz, ha 2008-ban újragondolják a rendszer működését. Ha pedig 2012-ben London olimpiát rendezhet, igen nagy lesz a nyomás, hogy a nemzeti lottó pénzeiből jusson az olimpiai létesítményeknek is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tanárok vallottak a hiányosságaikról

Tanárok vallottak a hiányosságaikról

Hogyan fejlődjünk folyamatosan? Mi az egyéni fejlődés titka?

Hogyan fejlődjünk folyamatosan? Mi az egyéni fejlődés titka?

Holnap indul öt súlyosan veszélyeztetett orrszarvú Európából Ruandába – videó

Holnap indul öt súlyosan veszélyeztetett orrszarvú Európából Ruandába – videó

Nem félnek eléggé az amerikaiak, szenvednek a fegyverkereskedők

Nem félnek eléggé az amerikaiak, szenvednek a fegyverkereskedők

Jótékonysági gurulás: az esztergomi kórházért motoroztak

Jótékonysági gurulás: az esztergomi kórházért motoroztak

Fülke: Találtunk egy közös pontot Brüsszel és Budapest között

Fülke: Találtunk egy közös pontot Brüsszel és Budapest között