Tetszett a cikk?

A brit olvasók nyitottak a külföldi irodalomra, ám a magyar szerzőknek az egykori világbirodalomban számtalan riválissal kell megküzdeniük, hogy az amúgy is óvatos kiadók figyelmét felkeltsék – mondja a HVG-nek Len Rix, akinek angol fordításában Szerb Antal Utas és holdvilág című könyve több mint 40 ezer példányban kelt el.

HVG: Hogyan kezdte érdekelni a magyar irodalom? És miért pont az Utas és holdvilágot szemelte ki arra, hogy angolra fordítsa?

Len Rix: Húsz éve hallottam először magyar beszédet. Teljesen elvarázsolt. Szótárakat szereztem, könyveket és kazettákat vettem, és szinte megszállottként vetettem bele magam a tanulásba. Sokat hallgattam Sebestyén Mártát, és volt olyan időszak, amikor még a kocsim szélvédőjére is cédulákat ragasztottam magyar szavakkal. Beleszerettem a nyelvbe, a zenéjébe, a ritmusába – mindent imádtam, ami magyar. Már vagy egy éve tanultam, amikor egy magyar barátom a kezembe adott egy kis könyvet, és azt mondta, olvassam el, mert „ezt a könyvet minden művelt magyar ismeri és szereti”. Ez volt az Utas és holdvilág. Alig olvastam el belőle néhány oldalt, már biztos voltam benne, hogy ez nagy európai regény. Amikor megtudtam, hogy még senki sem fordította le angolra, elhatároztam, hogy én megteszem.

HVG: Mi vonzotta Szerb Antalban?

Len Rix
Zimbabwéban született 1942-ben, ott járt egyetemre, angol, francia és latin szakra. 1963-ban angol irodalmi ösztöndíjasként Cambridge-be került. Később egy ideig a zimbabwei egyetemen oktatott, majd ismét a szigetországban, a Manchester Grammar Schoolban tanított angol irodalmat. Ma már nyugdíjas, 2005 óta Cambridge-ben él. Számos nagy sikerű magyar regény angolra ültetése fűződik a nevéhez. 2001-ben az ő fordításában adta ki a Pushkin Press Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét (Journey by Moonlight), amely eddig öt kiadást ért meg, 2006-ban ezt követte a Pendragon legenda (The Pendragon Legend), majd 2008-ban a VII. Olivér (Oliver VII). Szabó Magda Az ajtó (The Door) című regényének fordításáért Oxford Weidenfeld-díjjal tüntették ki. Idén jelenik meg Szerb Antal A királyné nyaklánca (The Queen's Necklace) című művének Rix-fordítása.
L. R.: Briliáns stílusa és elképesztő intelligenciája, amellyel a művei rendkívül összetett nyersanyagát uralja, megtévesztően szelíd iróniával. Amikor az ember tényleg remek íróval találkozik, azonnal bizalmat érez iránta. Aztán, ahogy egyre többet tudtam meg az életéről és jelleméről, a sebezhetőség és a jóság e rendkívüli keverékéről, majd halálának rettenetes körülményeiről, ez a bizalom mély csodálattá változott.

HVG: Miért gondolta, hogy az Utas és holdvilág érdekelni fogja majd az angolokat, akik alig olvasnak idegen nyelvről fordított irodalmat?

L. R.: Ez tévedés, az intelligens olvasók egész serege kifejezetten érdeklődik a külföldi regények iránt. Nem az olvasókkal van a gond, hanem az indokolatlanul óvatos kiadókkal. Továbbá sosem szabad elfelejteni, hogy a brit piac nemcsak Európára, de az egész világra nyitott. A korábbi birodalom majdnem egymilliárd lakója közül sokan alkotnak kimagasló színvonalú műveket, amelyek Afrika, India, Észak-Amerika, Ausztrália vagy Ázsia életét és kultúráját tükrözik. E művek gyakran izgalmasabbak a brit olvasónak, mint bármi, ami Európából jöhet, beleértve Kelet-Európát is. Ez látható is az eladási statisztikákból és a nagy irodalmi díjakra válogatott művek listájából. Ami a Szerb Antal-regényt illeti, a történet és a főszereplő, Mihály jelleme olyannyira megérintett, hogy akkoriban azt hittem, rajtam kívül senki más nem érti igazán. Azóta felfedeztem, hogy ezzel a könyvvel kapcsolatban mindenki így érez! Ez a mű univerzális problémát vet fel, olyan közvetlenséggel, ahogyan azt egyetlen más, általam ismert regény sem. Mihály – bár ő ezt nem képes észrevenni – „a lélek életét” próbálja élni, anyagias, konvenciók által gúzsba kötött világban. Megjósolható kudarca egy egész civilizáció elleni vádirat. Ha mindez közhelynek hangzik, az csak azért van, mert a probléma ismerős, egyetemes és megoldatlan. És Szerb Antal jól tudta, hogy a nyilvánvaló dolgok okozzák a legnagyobb meglepetést.

HVG: A Pendragon legenda vagy A királyné nyaklánca másfajta kihívást jelentett, mint az Utas és holdvilág?

L. R.: A Pendragon legendában még szélesebb a nyelvi stílusrétegek skálája. Nagyon élvezetes volt, különösen a paródia végtelen használata. Sokszor szinte rázott a nevetés, ahogy forgattam a lapokat. A szerző iránti szenvedélyemet egyébként teljes mértékben osztja kiadóm, Melissa Ulfane, a Pushkin Press munkatársa is. A királyné nyakláncánál a fő kihívás az volt, hogyan tudom a sokkal hivatalosabb, „akadémiai” szöveget folyékonnyá, olvashatóvá tenni. Ha nagyon szöveghűen fordítom, az dagályos mondatokat eredményezhetett volna. Az irodalmi angolnak sokkal több rejtett szabálya van, mint a legtöbb ember sejtené. Például a szavak és kifejezések sorrendjére, az ismétlés elkerülésére vonatkozók.

HVG: Miközben sorra fordította Szerb Antal műveit, Szabó Magda Az ajtó című regényének is nekilátott. Nehezebb volt egy írónővel azonosulni?

L. R.: Szabó Magda személyisége sok örömet jelentett, de összességében nehezebb dió volt. Igaz, nehezítette a munkát, hogy igyekszik elmélyedni főhősében, miközben el is távolítja magától annak látszólag feminin gyengeségeit. Emerence viszont egyáltalán nem okozott gondot – ő nagyon hasonlít csodálatos édesanyámra! Egyszer tréfásan azt mondtam Zachár Zsófinak, a New Hungarian Quarterly szerkesztőjének, hogy megkönnyebbülés visszatérni Szerb Antalhoz, mert „ő legalább angolul írt”. Mire megtudtam tőle, hogy mélyebb igazság rejlik abban, amire tréfásan utaltam. Szerbet ugyanis a jelek szerint több angol hatás is érte, például Aldous Huxley, vagy P. G. Wodehouse művein keresztül. Az ő mondatainak átlagos hosszúsága egyébként Szabó Magdáéinak nagyjából a fele, és a bekezdései is sokkal rövidebbek, ami a legjobb angol stílus jellemzője. Ennél is fontosabb, hogy a lehető legegyszerűbb szavakat használja. Vele ellentétben Szabó sokkal „írósabb”.

HVG: Mi a fordítói módszere?

L. R.: Két szakasza van a munkámnak, bár a gyakorlatban ezek sokszor átfedik egymást. Az első feladat, hogy olyan teljesen és pontosan megértsem a magyar eredetit, amennyire csak tudom. Ez lassú és fárasztó munka, amelynek során még a legismerősebb szavakat is ellenőrzöm a szótárban – nincs-e olyan másodlagos jelentésük vagy nem is gyanított jelentésárnyalatuk, ami elkerülhette a figyelmemet. Ezután következik az angol szöveg finomítása. Ez számos újraolvasást és újraírást jelent. Mire befejezem az első nyersfordítást, az agyam annyira elmagyarosodik, hogy elvesztem az angol nyelv finomabb ritmusai iránti érzékenységemet. Ekkor szünetet kell tartanom, és mint egy hangszert, újrahangolni magamat, többnyire azzal, hogy valamilyen nívós irodalmat olvasok az anyanyelvemen. Még ekkor is számos újraolvasásra lehet szükség, hogy észrevegyem azokat a mozzanatokat, amelyek „fordititiszben” szenvednek. Úgy bánok minden mondattal, mintha verset írnék angolul. Ez pedig, higgye el, rengeteg ideig tart – ebből sosem tudnék megélni. De persze ez a pláne az egészben, és ez a szépsége ennek a munkának.

HVG: Az olvasók az eladási statisztikákból ítélve szeretik az eddigi fordításait. De mit szólnak a kritikusok?

L. R.: Folyamatosan meglep, hogy ezek a könyvek milyen nívós és okos kritikákat kapnak. Ez nemcsak az olyan irodalmi szakfolyóiratokra igaz, mint a The Times Literary Supplement, de a jobb napilapok kritikai rovataira is. Szabó Magda regényének megjelenése különösen részletes és elmélyült kritikákat inspirált, olyan művelt és tapasztalt kritikusoktól, hogy azt soha nem is gondoltam volna. Magyarországon sokan szinte lenézően vélekednek az angol olvasókról és kritikusokról. Valahol például azt olvastam, hogy az angol kritikusoknak csak azért tetszett a Pendragon legenda, mert Angliában játszódik, és angol regénytípusok paródiája. Ezt pedig az angol szűklátókörűség bizonyítékának tekintették. Ami kétségtelenül elmondható e mű néhány kritikusáról, de kétlem, hogy ez a bizonyos magyar bíráló megértette volna, milyen okos és átfogó paródiák voltak is ezek.

HVG: Milyen a műfordítók helyzete Nagy-Britanniában?

L. R.: A magyarról fordítókat általában megbecsülik, mert a magyart nehéz nyelvnek tartják. Ám az irodalommal nem foglalkozók szerint a fordítás mechanikus tevékenység, sokan nem is tartják művészetnek. Magyarországon a legjobb írók mindig is kötelességüknek tekintették az irodalmi művek fordítását. Sajnos nálunk ez a hagyomány nem alakult ki.

HVG: Szerb Antal hangsúlyozta, hogy a világirodalom nem azonos a világ irodalmával – csak az tartozik bele, ami a nemzeti irodalmakon kívül is hatni tud. Lehet, hogy az ön fordításai révén újabb magyar írókkal is ez történik?

L. R.: Nagyon meglepődtem és boldog voltam, amikor például megtudtam, hogy az Utas és holdvilág egyik mondata idézetként szerepel a díjnyertes írónő, Ali Smith The Accidental című regényében. Az én törekvésem mindig az volt, hogy új műveket segítsek az angol irodalmi kánon részévé válni, és a jelek szerint éppen ez történik például az Utas és holdvilággal. Fantasztikus megtiszteltetésnek tekintem, hogy ebben részem lehetett.

TÓTH VALI / LONDON

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!