szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A nyugati sajtóban hosszú hetek óta vitáznak arról, hogy jogos és hogy érdemes volt-e végakarata ellenére kiadni a Lolita szerzőjének utolsó, befejezetlen regényét.

„Dmitri nem sportautóra gyűjt. Hetvenhat éves, és tolókocsiban ül.” E szavakkal utasította vissza Alexis Kirschbaum, a Laura eredetije (The Original of Laura) című Vladimir Nabokov-mű szerkesztője azt a vádat, miszerint a szerző végakarata ellenére megjelent posztumusz regény kiadásában az író egyetlen fiát a könnyű pénzszerzés vezérelte volna. A szerkesztő azt is hozzátette: „Dmitri rájött, hogy egy művész tehetsége és műve sosem az övé vagy a családjáé, hanem mindnyájunké, a kultúránké.” Ennek ellenére közel két hónapja zajlik a vita Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban arról, hogy joga volt-e a családnak, és főleg hogy irodalmi szempontból érdemes volt-e a nyilvánosság elé tárni a regénytöredéket.

Egy Nabokov-mű mindenképpen irodalmi esemény, még akkor is, ha – mint jelen esetben – igen nehezen kibogozható a tartalma. Az 1955-ös Lolita botránya óta ugyanis a szentpétervári nagypolgári famíliából származó író minden írására felkapja a fejét a szakma és a nagyérdemű, hiszen a felnőtt férfi egy 12 éves kislány iránti vonzalmának és a lány leigázásának ábrázolása sokak számára ingerküszöbön felüli volt. Még akkor is, ha a Massachusetts állambeli Wellesley Egyetemen külön irodalmi tanszéket kapó, lepkeszakértelméről és sakkfeladványairól is ismert szerző ez után még több tucat regényt és novellát írt.

A Laura története 36 évvel ezelőtt, 1974-ben kezdődött, amikor az akkor már a svájci Montreux-ben élő, 75 éves író belefogott az öregedő neurológus és kicsapongó, fiatal felesége sztorijába. A hattyúdalának bizonyult mű munkacíme Vidám halál (Dying Is Fun) volt. Mint Nabokov naplójából tudható, a fejében elkészült a regény, már csak papírra kellett volna vetnie. Erre azonban nem maradt ideje: titokzatos tüdőbetegség döntötte le a lábáról, és – bár haláláig szorgalmasan dolgozott a saját bevallása szerint élete három legfontosabb műve közé tartozó regényen – 1977-ben elhunyt. Az elkészült 138 jegyzetlapot a Penguin kiadó szinte eredeti formájában adta közre, lehetőséget adva az olvasónak, hogy nyomon kövesse az alkotás javítgatásoktól hemzsegő folyamatát.

Halálának közeledtét érezve az író megkérte feleségét, hogy majd égesse el a kéziratot, mert „csak az amatőrök tartják meg a vázlatokat”. Fia szerint azonban Vera „előrehaladott életkora, gyengesége és végtelen szeretete miatt” képtelen volt ezt megtenni, inkább egy svájci bank páncélszekrényében helyezte el a jegyzeteket. Édesanyja 1991-es halála után Dmitri, az egykori operaénekes tavalyelőtt jutott arra a döntésre, hogy kiadja az „embrionális remekművet”.

A közel két évtizedes vacillálást Dmitri azzal magyarázza, hogy tartott a „lolitológusoktól”, vagyis azoktól, akik újra pedofíliával vádolják meg az apját, hiszen ebben a műben is megjelenik az „érett férfi” karaktere, aki feleségül vesz egy nála 43 évvel fiatalabb lányt, ráadásul gyermekének iskolatársát. Akár a kivárás miatt, akár másért, a lolitológusok mindeddig nem haraptak rá a témára, holott az író maga tett némiképp önironikus utalásokat az egykori botrányműre: a Laurában szerepel egy Lolita Lak, az egyik hőst pedig Dumbert Dumbertnek hívják, ami feltűnően rímel Humbert Humbertre, az erotikus regény férfi főhősére.

A Lolitáéhoz hasonlóan a Laura fogadtatása is meglehetősen vegyes. „A zseni halálával szembesültem, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie” – utalt például a vázlat kusza sorai okozta csalódásra Martin Amis brit regényíró a Guardian című napilapban. Valóban tökéletlenek a mondatok, reagált erre Kirschbaum, ám a szerkesztő így is a 20. századi irodalom legjátékosabb és legritmikusabb mondatait véli felfedezni a műben. Nem osztja véleményét Christian Bourge irodalomkritikus, akinek a The Washington Times hasábjain közzétett kritikája szerint a mű publikálása csak arra volt jó, „hogy belássuk: a zsenialitás nem csak úgy buzog fel a tiszta forrásból”. De Németországban sem elégedettek az irodalmi csemegének beharangozott, az angollal egy időben megjelent kiadással. „Puzzle túl sok hiányzó darabbal” – fanyalgott például a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Markus Gasser kritikus.

„Akár egy félkész Michelangelo-szobor” – lelkesedik viszont a töredékességért Sam Anderson a New York Times Magazin könyvmellékletében. Az irodalomtörténész ráadásul azt is feltételezi, hogy Nabokov valójában maga sem a tűzre, hanem a könyvesboltok polcaira szánta írását. Ezt azzal ideologizálta meg, hogy a szerző legendás „kontrollfreak”, azaz ellenőrző-uralkodó mániás volt, írásaiban többnyire szenvedélyesen tanulmányozta a totális kontrollt. Nabokov hősei attól szenvednek, hogy kényszeresen uralmuk alá akarnak hajtani másokat, mint Humbert Lolitát; emiatt nehezen hihető, hogy művét – pláne annak megsemmisítését – rábízta volna valakire. De szerinte – asszociál egyre merészebben az irodalomtörténész – a műben megjelenő befejezetlenségek is erre a szándékra utalnak. A Laurában például több készülő regényről is szó van, és az egyiket Wild, a neurológus – akárcsak Nabokov a sajátját – már nem tudja megjelentetni, mivel szívinfarktusban meghal. A karakterek is befejezetlenek, így Floráé, a kialakulatlan személyiségű női főszereplőé.

„Ha egy író nem akarja, hogy a művét kiadják, akkor valóban meg is semmisíti” – ért egyet Andersonnal Bónus Tibor irodalomtörténész. Az író hátsó gondolatára utalhat az a körülmény is, hogy éppen a feleségét bízta meg az elégetéssel. Az irodalmi legendárium szerint ugyanis amikor 22 évvel korábban Nabokov, a fogadtatástól félve, a Lolitát is tűzre akarta vetni, azt szintén a neje mentette meg a lángoktól.

KÉZI RÓZA

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Egyre többen kerülnek albérletből hajléktalanszállóra a koronavírus miatt

Egyre többen kerülnek albérletből hajléktalanszállóra a koronavírus miatt

A németek kollektív amnéziájával szembesít egy új könyv

A németek kollektív amnéziájával szembesít egy új könyv

Kezet fogott Putyin egy orvossal, akiről később kiderült, hogy koronavírusos

Kezet fogott Putyin egy orvossal, akiről később kiderült, hogy koronavírusos