Szánandó idióta-e az értelmiségi?

Átszellemült arccal könyvébe mélyed a tudós értelmiségi, miközben környezete a romlottság, az erőszak és az alpáriság terepe. XVI. századi metszet üzen a mának.

  • unknown unknown
Szánandó idióta-e az értelmiségi?

Kiss cikk jó cikk. Magyar László András kultúr- és orvostörténész nem először bizonyítja. Most éppen a Beszélőben elemzi Hans Frank fametszetét, amely Johannes Geiler von Kaysersberg (1445–1510) strassburgi egyetemi tanár és prédikátor Hajócska, avagy a bolondok tüköre című könyvének 1518-as kiadásából való.

 

A képen a tudós (az értelmiségi) olvasmányaiba temetkezik, láthatóan élvezi a dolgot, miközben közvetlen környezetében felesége egy snájdig férfiúval enyeleg, két, a kártyán összekülönböző gyereke üvöltve csépeli egymást, a harmadik pedig komótosan a padlóra rondít. A látványt nem ragoznám, a kép magáért beszél, s Magyar László András precíz és szellemes olvasata is rendelkezésre áll.

Az ötszáz év előtti ábrázolás azt tanúsítja, hogy nem sok becse volt akkor sem az értelmiséginek, a kívülálló (akinek a kalauza legtöbb esetben bévülálló, maga is intellektuel, jelen esetben Geiler von Kaysersberg) részvét nélkül, sőt utálkozva szemlélte a tudóst, annak a földi siralomvölgynek a tengődi balekjaként, amely „a hívságok és bűnök melegágya, a hülyék paradicsoma, a pokol előszobája”. Az értelmiség generális megvetése, az értelmiségellenesség értelmiségi találmány, de erősen ragadós.

De vajon, teszi fel a kérdést a kultúrtörténész, az ötszáz éves fametszeten ma is ennyire végzetszerűen hiábavalónak látjuk a „világtalan”, önnön gondolataiba burkolózó értelmiségit, akit nem izgat a körülötte lévő káosz, a rögvaló? A választ Magyar ránk bízza, de azért leteszi a garast, amikor írását azzal zárja: „A magam részéről pedig igyekszem nem felemelni tekintetem a papírról.”

A témához adalékként egy Garay János-idézettel járulnék hozzá. Ezek szerint a XIX. században a helyzet – vagy legalábbis annak ábrázolása – alaposan megváltozott. A családjában „otthonra lelő” értelmiségi ábrázolása már-már idilli: „Köröttem itt futosnak ők,/ A kedves gyermekek;/ Anyjánál a kis harmadik/ Bölcsőben szendereg.// Csendet parancsolok nekik,/ Az egyik könyvet nyér;/ A másik felmász térdemen,/ És tollat irni kér.// A könyvet czim- s több lap hián/ Még vissza kaphatom,/ De képe, egy szép Gőthe-fej,/ Szem- s orrnélkűli rom. // A másik, mig szétnézheték,/ A téntát dönti el,/ Vagy szörnyű gólyalábakat/ Rak írt ivemre fel.// Hagyján! a czél elérve van,/ S én nem neheztelek:/ Anyjánál a kis harmadik/ Még egyre szendereg.”

Ahogy Hans Frank gúnyteli karikatúrája, úgy Garay familiáris idillje is túlzás. De mindkettőben lehet valami.

(Beszélő, 2010/7-8)

zádori

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.