Amit csak kevesen tudhattak John Lennonról - özvegye cáfol

Amit csak kevesen tudhattak John Lennonról - özvegye cáfol

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Alaposan felkavarta a kedélyeket egy új sikerkönyv szerzője, amikor megírta, hogy az egykori Beatles-tag, John Lennon étkezési zavarokkal küzdött, mi több, bulimiás volt. A zenész özvegye, Yoko Ono cáfol.

John Lennon életének utolsó időszakáról, ezzel együtt pedig a zenész testi-lelki nyavalyáiról, többek között étkezési zavarairól is szó esik abban a könyvben, ami a közelmúltban jelent meg BackStage Pass VIP címmel - írta a radaronline.com, szemelvényeket idézve a kötetből.

A szerző, a popkultúrában járatos Debra Sharon Davis saját bevallása szerint a rocklegenda emberi oldalát igyekezett bemutatni, azt a bonyolult, érzékeny és önsanyargatásra hajlamos férfit, aki a Beatles-legenda álarca mögött húzódott. A könyvből többek között az is kiderül az 1980 decemberében meggyilkolt Lennonról, hogy állandóan éhes volt, és bár imádott enni, nem szerette a telítettség érzését, amivel egy-egy nagy zabálás járt, ezért gyakran arra kényszerítette magát, hogy kihányja az éppen elfogyasztott ételt - olvasható a radaronline.com-on.

©

„Lennon zavarban volt étkezéshez való hozzáállása miatt” - írta könyvében Davis. Lennon tehetséges zenészekkel volt körülvéve, közülük jópáran keményen ittak, akadtak, akik drogproblémákkal küzdöttek, nekik bizonyára furcsa volt Lennon különc viselkedése. A hetvenes években a társadalom és a média még nem volt tisztában azzal, hogy a bulimia függőség, és komoly egészségügyi kockázattal jár, ez pedig még komolyabb veszélyet jelentett Lennon számára, akinek fogalma nem volt róla, hogy mi az, amit átél - így Davis. (A bulimiát 1979 óta kezelik pszichoszomatikus betegségként.)

A könyvben korábban nem közölt interjúk is olvashatók. Lennon közeli barátja, az énekes és dalszövegíró Harry Nilsson az 1980-as években úgy emlékezett, hogy Lennonnak állandóan ehetnékje volt, és azt mesélte neki, hogy gyakran fantáziál hatalmas mennyiségű, „tiltott” ételről. A zenésznek Nilsson szerint az étel szent volt, ez viszont megijesztette. Úgy gondolta, hogy ez gyengeség, a „fegyelem hiányaként” definiálta.

Davis szerint Lennon rejtegette ételfetisizmusát. Ahogy a könyvben olvasható: a zenész gyakran evett hatalmas adag rizspelyhet, fagylalttal a tetején: imádott fagyit tenni mindenre, amire csak lehetett.

Lennon özvegye, Yoko Ono a brit Daily Mirrornak cáfolta az állítást, miszerint Lennon bulimiás eltt volna. „Johnnak nem voltak étkezési zavarai. Néha még egy szelet csokoládét is megevett. Vegetáriánus volt és a makrobiotikus táplálkozás híve, olykor-olykor pedig léböjtkúrát tartott” - mondta Ono.

A könyv szerzője elmondta: a kötettel rá akarta döbbenteni az embereket, hogy még az ünnepelt hírességeknek is lehetnek titkolt betegségeik, gyengeségeik, ezért az átlagos embereknek egyáltalán nem kell szégyenkezniük, ha nem tökéletesek.