1999-ben megnyitotta, majd nemrég bezárta az Artchivum Művészeti Kutatóintézetet és Adatbázist Bélai György, a gyűjtemény alapítója és eddigi működtetője.
– Bezárt az ön által 1999-ben létrehozott dokumentációs, művészeti kutatóintézet, az Artchivum, amely a legjelentősebb magyar kulturális informatikai adatbázist kezeli. Miért, milyen céllal hozta akkor létre?
– Műgyűjtőként kutattam műtárgyak, szerzők, stílusok, intézmények után, így kerültem kapcsolatba 1999-ben az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének lexikongyűjteményével. Azzal szembesültem, hogy a forrásdokumentumokat s a bennük található felbecsülhetetlen értékű szellemi információt papírdobozokban, XIX. századi módszerekkel tárolják. Ekkor határoztam el, hogy létrehozok egy úgynevezett dinamikus interaktív globális számítógépes rendszert és adatbázist, amellyel minden magyar, illetve magyar vonatkozású, művészettel kapcsolatos dokumentumot feldolgozunk, archiválunk és digitalizálunk. Az Artchivum egyik legfontosabb feladatául a Művészettörténeti Kutatóintézet lexikongyűjteményében összegyűjtött közel hárommillió forrásdokumentum feldolgozását, közzétételét tűztem ki, úgy, hogy a rendszer a világ bármely tájáról térítésmentesen, gyorsan elérhető legyen. Tesztelésként a 7,5 millió lekérdezési szempontból a legfontosabb nyolcat kiválasztva 6 ezer tételt dolgoztunk fel. Három év alatt a teljes anyagot digitalizálva tehettük volna közzé.
– Min akadt el ez a nagyszabású terv?
– Az Artchivum munkatársainak eredményeit megmutattam az akkori igazgatónak, aki azt kérdezte, mi haszna származik belőle. Az Akadémiával ekkor megszakadt a kapcsolat. Aztán az igazgatóváltás után, pár hónappal ezelőtt személyesen mentem el tisztázni a múlt félreértéseit. A tervezett megállapodás ellenére semmi sem változott.
– Amikor elindította az Artchivumot, sok intézmény és magánszemély, köztük számos jó nevű művészettörténész kinyilvánította, hogy támogatja intézményét. Meg is tették?
– Igen, a művészettörténészek, művészek, művészetkedvelő magánszemélyek, különböző kulturális és társadalmi szervezetek közül sokan adakoztak, de az Artchivum anyagának legjavát – amelynek alapja a mára 280 ezer tételt meghaladó, döntően magyar vonatkozású szakirodalomból álló könyv- és levéltár, melyben katalógusokat, művészeti könyveket, eredeti kéziratokat, folyóiratcikkeket, meghívókat, plakátokat, hang- és filmes anyagokat őrzünk – a magánvagyonomból vásároltam meg. Az állami intézmények közül csak a Szépművészeti Múzeum Könyvtárával sikerült megállapodnunk. Az anyagok tematikus feldolgozásáért cserébe a saját számítógépeinken, szkennereinken digitalizált tételeket megkapta a múzeum is, ezzel elkezdtük a könyvtár állagmegőrzését. A kutatók használhatják a digitalizált anyagot, mi pedig számos új információval bővíthettük az Artchivum adatbázisát.
– Miért van, az hogy a jó példa nem ösztönzött másokat is?
– Például azért, mert Magyarországon a bölcsészképzéseken nem tanítanak rendszerben való gondolkodást. Azt látom, hogy az egyetemeken, kulturális intézmények élén azok a régi vezetők állnak, akik nem tanulták meg a számítógépek használatát, fáznak az új technikától. Az ELTE művészettörténeti tanszékén szerettük volna akkreditáltatni magunkat, hogy nálunk is végezhessenek gyakorlatot a hallgatók. Elutasították.
– Az Artchivum fenntartását is főleg saját pénzéből fedezte, de több esetben pályázott is. Milyen összegeket sikerült szereznie?
– A működést 97-98 százalékban saját pénzből finanszíroztam. A 2009–2010-es évben 10 millió forintot, a következő évben még egyszer ennyit kaptunk a Nemzeti Kulturális Alaptól. Ezenkívül egyszer 5, majd 3 millió forintot kaptunk a miniszteri alapból. Úgy gondolom, azért, mert „elszégyellte” magát a miniszter.
– Melyik?
– Ez még Szőts Géza államtitkársága, értünk való kiállása idején volt. Hiller Istvántól csak kézfogással szentesített ígéretet kaptunk, megvalósult támogatást nem. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Artchivum soha nem volt politikafüggő. Kezdetben úgy gondoltam, a szerepem csak annyi lesz, hogy megalkossam a rendszert, a működtetés az állam, a közintézmények feladata. Az állam nem szállt be, de nekem és sok kiváló volt munkatársamnak mániánk lett a feladat. Élveztük, ahogyan, mint a puzzle, egymáshoz illeszkednek az újabb részletek. Fantasztikus csapattal dolgoztam, így miattuk sem tudtam korábban feladni.
– Tizenhárom éven keresztül működött az intézmény. Túl kevés magyarázatnak tűnik, hogy pusztán az informatikát nem támogatók és a maga ellentéte okozta a megszűnést. Mi az igazi ok, hol feszülnek az ellentétek?
– Nincs más ok. Emberek személyes irigységéből, ellenszenvéből táplálkozott. Meg leginkább a hozzá nem értésből.
– Az elutasításhoz hozzájárulhatott, hogy önnek – bár műgyűjtő – nincs művészettörténeti végzettsége.
– Ez képtelenség, hiszen az Artchivum több mint 13 éves fennállása alatt több mint ötven művészettörténész dolgozott nálunk. Kínosan ügyeltem arra, hogy sose szóljak bele művészettörténeti kérdésekbe, hisz informatikus-rendszertervező vagyok. A mások által készített anyagokat szedtük rendbe. A feldolgozás során kiderült a temérdek, egymásnak ellentmondó butaság, nemtörődömség, rendetlenség, ahogy sok esetben az általunk forrásdokumentumokként használt anyagot elkészítették. A szakmán belül a régi, döntéshozó generáció nem örült nekünk. A fiatalok lelkesek attól, hogy egy ilyen rendszer megkönnyíti a kutatásaikat.
– Jelenleg egy gyártelepen van az intézmény. Korábban tárgyalt az Ernst Múzeumról és két szentendrei épületről is. Miért nem kapta meg ezeket a helyeket?
– Szentendrén a Művészet Malommal szembeni két épületről tárgyaltam. Egy olyan komplexumot terveztettem oda, melyben föld alatti avantgárd színház is működött volna. A hatalmas kiállítóterekben mutattuk volna be a kortárs művészetet. A Művészet Malommal összekötve a látogatók az Artchivum kiállításának is részesei lettek volna. Épületvásárlási kérelmünket műemlékvédelmi okokból utasították el. Azóta a „védett” épületeket szétverték, és bazársort építenek a helyükre. Végigjártam több önkormányzatot, hogy helyet szerezzek. De mihelyt vásárlási szándékot jeleztem, az önkormányzati ingatlanok hirtelen magánvagyonná változtak, és az eredeti ár többszöröséért kínálták őket megvételre.
– Facebook-oldalán látható egy levél, melyben szakmai hiányosságokra hivatkoztak az NKA-s pályázat elbírálása kapcsán. Mit hiányoltak?
– Az NKA egyik művészettörténész kurátora a legcsekélyebb informatikai ismeretek nélkül támadta meg pályázatunkat, benne a művészettörténészeink által elvégzett adatfeldolgozó munkánkat, úgy, hogy nem az adatfeldolgozást, hanem intézetünk informatikusainak munkáját kritizálta – egy hároméves gyermek informatikai tudásszintjén. Miután 47 szakmai kérdést tettem fel neki, a kurátor bátorsága azonnal elillant.
– Sértettségből zárta be az Artchivumot?
– Nem. 330 ezer ledolgozott munkaóra eredményét az ember csak racionális érvek alapján zárhatja le. A szakma döntéseket hozó részének az a fele, mely megrekedt az 1980-as éveknél, azt érzékeltette velünk, hogy legszívesebben kizárna, eltiltana minket minden pályázati és egyéb lehetőségtől, mert az Artchivum és annak munkája sérti a szakmai integritásukat. Nem akarnak azzal a tudattal élni, hogy fény derülhet arra a sok hibára, amit szakmailag elkövettek. Sértette őket az intézmény és személyem függetlensége.
– Akkor mégis ők győztek!
– Nem, ez mindannyiunk totális veresége, vesztesége, de leginkább a társadalomé és a szakmáé.
– Mi lesz az épülettel, a rendszerrel, az eddig feldolgozott anyagokkal?
– Nem tudok rá válaszolni. Engedje meg, hogy visszakérdezzek! Mit kezdhet a magánember egy ekkora hagyatékkal?
– Eddig is saját pénzből, saját épületben működött az intézet. Mi változott?
– Elég lett abból, hogy semmi nem változott az elmúlt tizenhárom év alatt.
– Zenészként hagyta el az országot a hetvenes években. Volt egy pillanat az életében, amikor hangszereitől megválva elhagyta Európát, és egész más területen kezdte újra az életét. Most ugyanez fog történni az Artchivummal?
– Sok mindent csináltam már életemben, de 63 évesen, bár nem lehetetlen, már nehezebb hosszú távú projekteket tervezni. Továbbra is az a legfontosabb a számomra, hogy független maradhassak.
– Mi a tanulság?
– Magyarországon rossz és terméketlen a talaj.
MARTON ÉVA
Bélai György
Zenészcsaládba született Budapesten 1949-ben. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző szakán folytatta. 1968-tól az Atlasz zenekar tagja lett, 1970-től zenészként bejárta a világot, saját állítása szerint összesen 120 országban élt. 1980-tól Kaliforniában informatikát, közgazdaságtant, jogot tanult, majd informatikai-gazdasági szaktanácsadó lett. Féltve második házasságát felmondta kinti szerződését, hogy egy évre visszatérjen Magyarországra. 1999-ben alapította meg az Artchivumot.
Időre kell a vécét sikálni, elképzelni nem tudtam, hogy van ilyen – mondta a HVG podcastjában Pukli István egykori gimnáziumigazgató, a magyar oktatás reformjáért harcoló Tanítanék mozgalom egyik arca, aki jelenleg Dániában takarítja mások otthonát.
Kigyulladt egy kioszk, a tűz átterjedt a kis boltokra, ahol egymás után robbantak fel a túlhevült gázpalackok.
Tusványoson Semjén beszélt Majkáról és arról is, mire számít, ha esetleg hatalomra kerülnek Magyar Péterék.
Az ízlés és kulturális érték másodlagos, szakmányban öntik újra betonból a várakat, rokoni beruházásoknak sokszor jár a kiemelt gazdasági jelentőség, műemlékvédelmi szempontok nélkül.
