szerző:
LA
Tetszett a cikk?

Szombaton este kezdődött az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója, A Dal című műsor, melynek jót tett az új zsűritag: Pierrot, aki nem rejti véka alá véleményét, és ha kell keményen helyreteszi az olykor igencsak sablonos előadók próbálkozásait. De van remény, a 30 előadóból most tízet ismerhettünk meg.

Az MTVA egyre rutinosabban vezényeli le A Dal című műsort, amely idén hat szombatunkat foglalja le. Tétje van, ezért izgalmasabb, mint a csupán hazai popberkeket feszegető, de minden hájjal megkent tehetségkutatók. Az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételünk az utóbbi években egyre sikeresebb volt. Tavaly Kállay-Saunders (Running 5. helyezett), előtte pedig Byealex (Kedvesem 10. helyezett) ért el szép eredményt, a tendencia alapján idén akár benne lehetnénk az első háromban. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha valami nagyon egyedi tudunk produkálni, ezt a 30 nevező közül nem sokan nyújtják, de azért van remény!

A szombat esti műsor az M1-en is sokkal élvezhetőbb volt, mint a kereskedelmi csatornák tehetségkutatói, az új műsorvezetők is kissé felfrissítették a show-t, bár a TV2-től átigazolt Tatár Csilla sokat bakizott, és az angol kiejtése botrányos, Harsányi Levente profi módon vitte a műsort, amit nem szakítanak meg reklámok, ezért szerencsére kevésbé húzódik el. Nincs benne sok felesleges szövegelés sem, két zsűritagot engednek csak megszólalni egy-egy produkció után, akik közül Pierrot kíméletlenül kritikus: bárkinek a szemébe mondja, ha sablonos, hamis, vagy egyszerűen elégtelen. De az ötödik zsűritag, a nézők sem osztogatják nagyvonalúan a pontszámokat, a 10 adható pontból csupán kétszer adtak 8 pontot a szavazók, legtöbbször 6 vagy 7 pontot küldtek az applikáción vagy sms-ben.

Újdonság a zsűriben: Pierrot, a kíméletlen
©

Az első elődöntőben a 30 dalból tízet hallhattunk, az előzetes elemzésünkhöz képest pedig voltak negatív és pozitív csalódások, a legnagyobb felháborodást azonban a másodikként továbbjutó Tóth Vera keltette, és nem csak számunkra: a Skyfallra erősen hajazó produkcióval egyenesen pofátlanság lenne kiállni a bécsi színpadra, mind a zongora, mind a refrén Adéle Oscar-díjas dalának koppintása, ezt pedig Csiszár Jenő is pedzegette. Ausztriában 100 milliós közönség fogja kihallani a hasonlóságot, ami igen kellemetlen lenne.

Adéle és Katy Perry koppintásával is próbálkoznak A Dal versenyzői

Ahogy megjósoltuk a Passed üde színfoltként jelentkezett be, de sajnos a vokál nagy csalódás, és félő, hogy a nagyon egyedi, elektronikus hárfás hangzást elrontja majd a rutintalan és hamiskás énekesnő.

Dallos Bogi idén úgy döntött fel próbál nőni a feladathoz, dívás megjelenéséhez azonban még mindig mezítlábat párosít. A dal kellően közhelyes, de íves és elegáns, ha csiszol kiejtésén nagy esélyese lehet az Eurovíziónak, a színpadi megjelenése ugyanis kerek és teljes, a produkció cakkumpakk vállalható lenne Bécsben.

És bár az elődöntőből hatan jutottak tovább a másik három kevésbé említésre méltó, és túlságosan is sablonos, még ha a Karampolis-hoz eredetileg nagy reményeket fűztünk, a nyolcvanas évek szintis hangzásához nem elég karakteres az énekes hangja.

A vigaszágon továbbjutó Antal Timi vadócsága miatt sokkal szimpatikusabb színpadon, mint először gondoltuk, ezt pedig osztotta a közönség, hiszen őt juttatták tovább, ha megtanulná ő is a helyes kiejtést, fel tudná rázni az Eurovíziós színpadot, a doboslánnyal karöltve.

A közönségszavazást applikációs megoldása sajnos nálunk iPhone-on nem funkcionált makulátlanul, a műsor második felében, a Szavazz a kedvencedre menüpont egyáltalán nem működött, így nem volt beleszólásunk abba, hogy ki legyen a hatodik továbbjutó, az összesített pontszámok alapján ugyanis az első öt került be automatikusan a középdöntőbe, a másik ötből választhattak a szavazók egyet, ami örvendetes újítás lenne, ha nem lennének hálózati bakik.

Az is érthetetlen, hogy miért húzzák el hat adásra a show-t, ettől függetlenül várjuk a folytatást!

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Elnézést kér az operatív törzs, eltévesztették egy elhunyt nemét

Elnézést kér az operatív törzs, eltévesztették egy elhunyt nemét

Ferenc pápa is üzent a nizzai merénylet után

Ferenc pápa is üzent a nizzai merénylet után

A cserdi kérdés, amely mindenkit foglalkoztat: vétkes vagy áldozat Bogdán László?

A cserdi kérdés, amely mindenkit foglalkoztat: vétkes vagy áldozat Bogdán László?