Ha csak egy következtetést vonhatnánk le 2015 első felének mozis trendjeiből, akkor az az lenne, hogy gond nélkül lehet szinte tökéletes filmet csinálni egy 20+ éves koncepció újrahasznosításával, mindössze azzal a látványbeli frissítéssel, amit az azóta történt mértéktelen technológiai fejlődés lehetővé tett. Ezt bizonyítja a ’79-es eredeti felturbózásával nagyot szakító Mad Max 4 és most az 1993-as Jurassic Park sármjára építő – mit építő, ahhoz képest igazából semmi újat hozzátenni nem tudó – Jurassic World is.

Úgy tökéletes moziélmény, hogy pontosan tudjuk, hova tart minden egyes történetszál – mert azt is pontosan tudjuk, hogy ez esetben egyáltalán nem ez a lényeg. A Jurassic Worldben ugyanis minden megvan, amit az ember egy ilyen című filmtől elvár: spielbergi szentimentálé, fotorealisztikus dinóparádé, jól eltalált humor, kellő önreflexió, édes nosztalgia és egy nagy adag cool.

Chris Pratt és a raptorok a Jurassic World c. filmben

Uninversal Pictures

Bryce Dallas Howard, Chris Pratt, Nick Robertson és Ty Simpkins a Jurassic World c. filmben

Uninversal Pictures

A Jurassic World készítői már rendelkeztek azzal az előnnyel, hogy látták az előző filmek pontos helyét a popkultúrában, és meghozták a lehető legjobb döntést: úgy tettek, mintha a két folytatás meg sem történt volna.

Visszatérünk az Isla Nublarra, ahol már 22 éve kifogástalanul működik a látogatható őslénypark – csakhogy fokozatosan csökken a népszerűség, az emberek kezdik unni a háziasított, simogatható, betanított dinókat. Az önreflexió tökéletesen jelenik meg Claire Dearing (Bryce Dallas Howard), a park ügyvezetője szavaiban: 20 éve még varázslatnak számított a kihalt állatok újjáéledése, ma meg már úgy néznek a gyerekek egy sztegoszauruszra, mint egy elefántra az állatkertben. A közvélemény-kutatások szerint valami új, valami még nagyobb és félelmetesebb kell az embereknek. Nem tud elmenni a fülünk mellett a filmes trendekre vonatkozó áthallás.

A megoldást dr. Henry Wu (BD Wong), az egyetlen visszatérő szereplő laboratóriumában kotyvasztják ki: egy intelligens T.-rex–raptor keverék, amit még sok más állat DNS-ével turbóztak fel, hogy garantáltan elkápráztassa a tízezer számra érkező látogatókat – hát, el is kápráztatja, ha nem is úgy, ahogy azt tervezték. Merthogy ugye már mindenki kitalálta, vajon mi történik a szuperbiztonságos körülmények közt őrzött Indominus Rexszel? Pontosan.

A film egyik nagy vonzereje a valóban nem túl bonyolult, de veszettül jól megrajzolt karakterekben rejlik. Chris Pratt (A galaxis őrzői, A Lego kaland) személyében a jelek szerint megtaláltuk a 2010-es évek első nagy, Brad Pitt- és Johnny Depp-szinteken mérhető mozisztárját (ki gondolta volna ezt a Parks & Recreation első évadjai idején?), aki puszta jelenlétével emeli a film színvonalát. Főleg, ha egy olyan cool-faktorral bíró karaktert írnak neki, mint a dinó–ember kapcsolat kölcsönös tiszteletében szentül hívő velociraptor-idomár, Owen Grady. Ne csodálkozzunk, ha tényleg Pratt lesz az új Indiana Jones.

Történetünk kezdetén a válófélben lévő házaspár (Judy Greer és az Office-ból ismerős Andy Buckley) elküldi két fiukat, a leszarom-lázadó tini Zach-et (Nick Robinson) és a dinókönyvek adatait kívülről fújó kisiskolás Grayt (Ty Simpkins) a Jurassic Worldbe, hogy ott töltsék a karácsonyt nagynénjük, Claire felügyelete mellett. Vajon a két gyerek élete veszélybe kerül, vagy kimaradnak a dinóbuliból? Jól tippel.

Fontos szerepe van még a Kubrick-féle Acéllövedék Pyle közlegényének, Vincent D’Onofriónak, aki Owennel szöges ellentétben nem lát mást a raptorokban, mint potenciális háborús fegyvert. De láthatjuk az Életrevalók-kedvenc Omar Sy-t is, mint raptornevelőt, az indiai színészisten Irrfan Khant mint Hammond szellemi utódját és a Jurassic World tulajdonosát, és az eredeti Jurassic Park-logót pólóján viselő Jake Johnsont is, mint, ööö, valami számítógép mögött gombokat nyomkodó emberkét. Na jó, tényleg elég felszínesen lett megírva néhány karakter.

Vincent D'Onofrio a Jurassic World c. filmben

Uninversal Pictures

Azoknak is jut fricska, akik azért temették már előzetesen a filmet, amiért nem felel meg a tudomány mai álláspontjának a dinóábrázolás, és nem borítják tollak az őslényeket: világosan elhangzik a filmben, hogy az élménypark tulajdonosa kifejezetten kérte, ne tudományosan alkossák meg a dinók kinézetét, hanem úgy, ahogy azok az emberek fejében élnek.

Colin Trevorrow rendező igazi fanboy, a Spielbergen nevelkedett J.J. Abrams-iskola legújabb diplomása. Ráadásul nála nagyobb mázlista nincs ma Hollywoodban: eddigi egyetlen rendezése egy 2012-es függetlenfilm, a 750 ezer dollárból készült Kockázatos túra (Safety Not Guaranteed), erre most megdobják 150 millióval, hogy ugyan rendezze már meg a világ egyik legnagyobb filmes franchise-ának legújabb részét. Ahogy a Super 8-ban Abrams, úgy a Jurassic Worldben Trevorrow is olyan elképesztő szakmai pontossággal idézi Spielberget, hogy közben hozzáadja saját stílusát, és nem lesz belőle egy ócska másolat.

Ha elfogadjuk az olyan húzásokat, mint a giccses lassított felvételen egymásnak feszülő dinók, a raptorhaverok társaságában baljós tekintettel motorozgató Chris Pratt, vagy az elmaradhatatlan utolsó pillanatban megmenekülés-dömping, akkor egy igazán élvezetes két órának nézünk elébe. Kevés olyan libabőrözős pillanat adatik meg a moziban, mint amikor a frissen a szigetre érkezett kisfiú kinyitja szobája ablakát, és lenyűgöző panoráma tárul elénk az emberektől nyüzsgő, dinókkal telített élményparkról, miközben felcsendül John Williams legendás szerzeménye.

A Jurassic World 2015. június 11-től látható a magyar mozikban, az UIP-Duna forgalmazásában.