"Volt, hogy eltűnődtél azon, mi járhat a másik fejében?" – teszi fel a kérdést az Agymanók című animációs film. A Pixar legújabb egész estés alkotásában egy kislány emberi formát öltött érzelmei játsszák a főszerepet, és az utóbbi években kreatív válságban lévő stúdiónak ezúttal bejött a titkos recept: a zseniálisan eredeti ötletet lenyűgöző módon valósították meg.
Itt volt az ideje, hogy a Pixar összekapja magát – főleg, hogy időközben a másik nagy, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megszólító animációs filmeket gyártó stúdió, a Ghibli ideiglenesen bezárta kapuit Mijazaki Hajao visszavonulásával.
A George Lucas-birodalom égisze alatt létrehozott, Steve Jobs által a csúcsra vitt, majd a Disney által felvásárolt Pixar az elmúlt öt évben készített két megkérdőjelezhető minőségű folytatást (Verdák 2, Szörny Egyetem), illetve egy saját mércéjükhöz képest átlagos eredeti filmet (Merida, a bátor). Eközben a nagyközönség kezdte elveszíteni a bizalmát a stúdióban, ami korábban olyan remekműveket tett le az asztalra, mint a Toy Story, a Nemo nyomában, a L’ecsó vagy a WALL-E.
Szerencsére 15. egész estés filmjük annak a Pete Docternek a kezébe került, akinek eddigi két rendezése (Szörny Rt., Fel!) simán tagja Pixar Top 5-nek – és az a helyzet, hogy a mostani Agymanókkal a Toy Story trónját döntögeti. A zseniális ötlet (egy kislány fejében járunk, az érzések a főszereplők) után ugyanis nem maradt el a hasonló jelzőkkel illethető megvalósítás sem, ezzel nemcsak hogy az utóbbi idők legjobb animációs filmjét, de 2015 egyik legjobb akármilyen filmjét és legeredetibb moziélményét kaptuk tőle.
A film erősen nyit, a főszereplő lány, Riley születésétől kezdve gyorsan eljutunk a játékidő hátralévő részében aktuális 11 éves koráig, egy érzelmekben gazdag montázs keretében – Docter önmagával versenyez szívszorításilag, azért a Fel! esküvőtől temetésig tartó házasságábrázoló pár percét nehéz überelni. Az Agymanók az első pillanatoktól kezdve két síkon, vagyis hát a tényleg káprázatos 3D-nek köszönhetően inkább két világban mozog – Riley tinédzserkori válságát nemcsak a lány környezetében, de annak fejében is láthatjuk.
Az igazi főszereplők ugyanis nem Riley és a szülők, hanem a lány öt alapérzése: Derű, Bánat, Majré, Düh és Undor. A futurisztikus űrállomásként vizionált Fejhadiszálláson élő érzések egy gombokkal telipakolt vezérlőpult segítségével befolyásolják a lány döntéseit, ezzel együtt formálják is a személyiségét. Éppen ezért ér fel katasztrófával, amikor egy kényes életviteli változás közepette – a szülők döntésére a meseszerű Minnesotából a szürkén ábrázolt San Franciscóba költöznek – váratlanul beszippantja Derűt és Bánatot az emlékek szállításáért felelős cső, és a három kevésbé barátságos érzésre marad a lány „irányítása”.
Innentől kezdve az Agymanók átvált egyfajta pszichoanalitikus road movie-ba, amint Derű és Bánat a hosszú távú memória labirintusaiban barangol (az emlékek ragyogó üveggolyókként jelennek meg, amiket hatalmas polcokon tárolnak), hogy visszajussanak a Fejhadiszállásra. Kettejük hiánya azt is jelenti, hogy Riley depressziós lesz, képtelen beilleszkedni az új iskolájába, nem hajlandó megszokni az új környezetét, és úgy egyáltalán, nem érzi magát jól a bőrében.
Ez megnehezíti Derűék útját is – a szélsőséges érzelmek megjelenésével sorban süllyednek el a visszautat jelentő Személyiségszigetek, az egy-egy vidámparkszerű földrészként ábrázolt Család-sziget, Barátság-sziget vagy az Őszinteség-sziget. De olyan mágikus helyekre is eljutunk, mint a Képzeletföld, az Absztrakt Gondolatok terme (ahol főhőseink egy ponton Miró-festményekké bomlanak), a félelmetes bohócot rejtő, őrzött-védett Tudatalatti vagy a szigorú szakemberek által vezérelt, hollywoodi stúdióként ábrázolt Álomgyár, amelynek falait olyan alkotások poszterei díszítik, mint a Hosszasan zuhanok egy szakadékba vagy a Tudok repülni.
A több ponton is könnyfakasztó sztori egyik legmeghatóbb szála egy Bing Bong nevű karaktert érint – a vattacukor, elefánt, delfin és macska külső vonásaival egyaránt felvértezett lény (akinek síráskor cukorkák potyognak a szemeiből, és aki egy szivárványhajtású repülő kocsival közlekedik) Riley egykori képzeletbeli barátja, akit kissé hátrányosan érintett a kamaszkor eljövetele.
Bár a készítők szinte elkezdhetik írni az Oscar-beszédüket a legjobb eredeti forgatókönyvért, azért láttunk már hasonló próbálkozásokat. A kilencvenes évek elején futott egy szitkom Herman’s Head címmel, nagyon hasonló alapötlettel, de több komikus is körbejárta már a témát, így vagy úgy: a South Park alkotói egy Emmy-díjas tripla epizódot szántak a Képzeletföldének, Woody Allen pedig az Amit tudni akarsz a szexről… című filmjének egyik szegmensében képzelte el az agyat emberalakok által irányított vezérlőpultnak.
Pete Docter több neves pszichológus szakértelmét is igénybe vette a forgatókönyvírás fázisa alatt, és ez meglátszik – a fejben történteknek minden esetben hatása van a kislány életére. Ez a pokolian nehéz kettős világábrázolás adja az Agymanók zsenialitását – és pont emiatt kérdéses, hogy azok a kisebb gyerekek mennyire élvezik majd a filmet, akiknek a hasonlóan komoly mögöttes tartalommal megáldott Toy Storyt vagy a Fel!-t még elvitték a vicces játékok és a dagi kölyök/morcos papa-humor. Elég-e a sárgás-rózsaszínes, vonzó látványvilág, hogy lekösse a célközönséget? Már ha továbbra is gyerekműfajnak számít az animációs film.
A Pixar mindig is híres volt korszakalkotó animációs technikáiról (ne feledjük, a ma is frissen ható látvánnyal rendelkező Toy Story már 20 éves), az Agymanókon pedig hiába dolgozott az átlagoshoz képest nagyjából feleannyi (kb. 45) animátor, a végeredmény ismét lenyűgöző. A szürkésen komor való világ és az érzések színpompás birodalma közötti különbség gyönyörűen megmutatkozik, az érzések természetfeletti voltát pedig a karakterek bőrének sistergős, energiaszerű anyagával érzékeltették.
Ki kell emelni a kitűnő hangulathoz nagyban hozzájáruló Michael Giacchinót, napjaink egyik legfelkapottabb filmzeneszerzőjét, akit joggal neveznek a következő John Williamsnek – idén már ez a negyedik kreditje, a Jupiter felemelkedése, a Holnapolisz és a Williams-témákat újrahasznosító Jurassic World után. Giacchino, aki korábban a Fel! zenéjéért már megkapta a maga Oscarját, ismét játékos zongoratémákkal és egy teljesen más világba repítő hangszereléssel emeli a tétet.
A Jurassic World mértéktelen pénzügyi sikere hallatára beindult a jajveszékelés, miszerint halott az eredeti ötletre épülő filmezés, és jöhet a még több folytatás, remake és reboot – két hét kellett, hogy rácáfoljon erre Hollywood, az Agymanók ugyanis első hétvégén szerzett 91,1 millió dollárjával megdöntötte az Avatar 2009-es amerikai bevételi rekordját az eredeti filmek körében. Más kérdés, hogy ennek ellenére mégis az első Pixar-film lett, ami nem nyitott az első helyen, a dinóknak köszönhetően.
A Szépség és a szörnyeteg, a Fel! és a Toy Story 3 után tehát nagy esély van rá, hogy megvan a negyedik olyan animációs film, ami felküzdi magát az Oscar-díjátadó legjobb film kategóriájának jelöltjei közé – az Agymanók leleményességben, fordulatokban, érzelmekben gazdag, és meglepően őszinte a mondanivalója: a felnövés nehéz ügy, és nem baj, ha néha szomorkodunk miatta.
Az Agymanók július 25-től látható a magyar mozikban, a Fórum Hungary forgalmazásában.
A politikát uraló arrogancia és a lebutított beszédmód erős apátiát okozott a társadalomban, de most ez változóban van – mondja Radnóti Sándor művészetfilozófus, aki szerint a kultúrát ízlésterrorral sem tudják megingatni. HVG-portré.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Az Európai Bizottság a szervezés egyes elemei miatt eljárást indíthat.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
