Körhinta (1956)

„Az Isten mindig a tenyerén tartott” – nyilatkozta egy interjúban Törőcsik Mari. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy színészi pályája álomszerűen, egy legendás film legendás főszerepével indult. A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatója volt, amikor megkapta Fábri Zoltán Körhintájának, minden idők egyik legszebb szerelmes filmjének főszerepét, és egy csapásra ismert lett. Üde, mély érzésű, maníroktól mentes, egyszerre gazdag és finom játéka Soós Imre oldalán Francois Truffaut rendezőt olyannyira elvarázsolta, hogy egyenesen dicshimnuszt írt róla az 56-os Cannes-i Filmfesztivál után.

"Anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát". A vidéki környezetben játszódó, happy endinggel véget érő kifordított Rómeó és Júlia történetet feldolgozó film végül nem nyert egyetlen Arany Pálmát sem, de a díszbemutatón a törékeny alkatú fiatal magyar színésznőt a közönség hangos ovációval fogadta. A nemzetközi filmsikert követően olyan foglalkoztatott filmszínésznő lett belőle, hogy a forgatások miatt nem jutott ideje vizsgázni, ezért diplomát sem kaphatott. Azonban évtizedekkel később, amikor a Művész Színház igazgatója lett, a főiskola az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kiadta a diplomáját.

Édes Anna (1958)

A Körhinta nagy sikerei után Fábri Zoltán sorra készítette a nagy magyar írók műveiből adaptált filmeket: 1956-ban Móra Ferenc műve alapján megrendezte a Hannibál tanár urat, 1957-ben Karinthy Ferenc novellájából készítette el a Bolond áprilist, majd egy évvel később jött a Kosztolányi-féle Édes Anna filmváltozata, és Törőcsik Mari 1959-ben megint ünnepelt díszvendég volt Cannes-ban, mert ezt a Fábri-filmet is nagy sikerrel mutatták be a rangos filmfesztiválon.  A külföldi és a magyar kritikusok többek a kiváló irodalmi alapanyag, és annak méltó feldolgozása miatt méltatták a filmet. A Vizy-családhoz szegődő cseléd története valóban tökéletes alapanyag egy pszichothrillerhez, bár Fábri idejében még nem így jellemezték Édes Anna lélektani drámáját.

Persze a film mit sem ért volna, ha nem találják meg a megfelelő színészt Anna bonyolult karakterének megjelenítésére – Törőcsik Mari pedig mind gyönyörű naivaként, mind a tűrőképesség határáig gyötört cselédlányként tökéletes volt a szerepre. A szívósság, a türelem és az erő a magánéletben is a színésznő sajátja. „Mariska, te egy tűrőbajnok vagy", mondta Simon Zoli, a Nemzeti karnagya. Igen, tudok tűrni. De kell a szerencse is, és én egyik szerencséből zuhantam a másikba. Nem kellett soha megérnem, hogy nem kellek, és nem kellett soha megérnem, hogy nem kellek akár a legjobbaknak is. Ennél többet egy színész nem kaphat ezen a földön” – vallotta magáról Törőcsik Mari.

MaNDA

Csend és kiáltás (1967)

A színésznőt 1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette, de emellett a filmszínészettel sem hagyott fel: továbbra is filmszerepek sorát játszotta. A kor legkiemelkedőbb alkotásaiban játszhatott, majd felfedezte magának Jancsó Miklós, aki a Csend és kiáltásban neki osztotta a főszerepet. Bár Cannes-ban csak a hetvenes (Még kér a nép, Szerelmem: Elektra, Magyar rapszódia), Velencében pedig csak a nyolcvanas (A zsarnok szíve, Szörnyek évadja) kezdték el jelölésekkel elhalmozni Jancsó Miklóst, legjobb filmjei a hatvanas években készültek.

Az Oldás és kötés, a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák után 1967-ben rendezte meg a Horthy-korszak kezdetén játszódó Csend és kiáltás című filmet. A film egy tanyán játszódik, amit két nő (Törőcsik Mari és Drahota Andrea) vezet, és ahol a csendőrparancsnok (Latinovits Zoltán) közreműködésével a Vörös Hadsereg egykori katonáját bújtatják. A fehérterror általi rettegés és megalázottság, valamint a bújtatással járó erkölcsi dilemmák megágyaznak a kiváló színészi alakításoknak, Törőcsik Mari el is nyerte játékáért a Magyar Filmkritikusok Díját 1969-ben.

Szerelem (1971)

Makk Károly szerelem című filmje azért is szimbolikus jelentőségű Törőcsik Mari pályáján, mert nem csak a szakmában, hanem a magánéletben is rátalált a szerelem: a forgatás ideje alatt ismerkedett meg későbbi férjével, a két éve elhunyt filmrendezővel, Maár Gyulával. A Szerelem az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb magyar film, a kegyes hazugságokról, a XX. század alatt a magyar fülekben egyre ismerősebben csengő súlyos hallgatásokról, két színésznő (Törőcsik mellett Darvas Lili) máig hátborzongatóan erős alakításával.

A Déry Tibor novellákon alapuló film olyan mű, amely csak kegyelmi állapotban születhet. Kellett hozzá a rendező Makk Károly víziója, az operatőr Tóth János retinába égő beállításai, montázsai, és persze Törőcsik Mari és Darvas Lili félszavakból vagy pillantásokból is érthető játéka. A politikai elítéltet hazaváró Luca szerepében Törőcsik Mari hol dühöng, hol kimerül, hol gyengéden elfogad a várakozás és az anyósa ápolása közben, de egyik pillanatban sem hétköznapi vagy unalmas. Lehetetlen nem odafigyelni rá.

Déryné, hol van? (1976)

A Cannes-i elismerés 1976-ban végül megérkezett, mert a Déryné, hol van? című filmért Törőcsik Mari megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat. A zsűri elnöke, Tennessee Williams a szavazásnál csak annyit írt cédulájára, hogy „minden díjat a Dérynének…" Törőcsik Mari az ünnepélyes átadóra így emlékezett vissza: „a díjkiosztó méregdrága jegyeit a szupergazdagok veszik meg, akik persze ismerik a híres amerikai sztárokat, előttem vette át Scorsese meg Robert de Niro, aztán szólítják Törőcsik Marit Pélyről, és ők majd bámulnak, hogy kerül ez oda?! És mázlim volt: az erkélyen ülő újságírók, szakmabeliek elkezdtek tombolni, a sznob gazdagok felnéztek, és tomboltak ők is.”

Törőcsik Mari nagyszerű alakítása mellett a siker annak is nagyban köszönhető, hogy a válságba került színésznőről szóló film forgatókönyvét Pilinszky János írta, Koltai Lajos fényképezte, a filmet pedig Maár Gyula, a magyar filmművészet egyedi, sokszínű tehetsége rendezte, egyenesen a feleségének. A Déryné naplója alapján készült filmet nem véletlenül említik Törőcsik Mari jutalomjátékaként. Maár Gyula remekműve a mai napig a magyar filmtörténet egyik legnemesebb darabja, aminek fénye semmit sem kopott az évtizedek során, mert örökké, vagy talán egyre aktuálisabbá váló témákat dolgoz fel: a korával, a biológiai öregedéssel, a divattal, a provincializmussal küzdő tehetséges ember küzdelmeit.

Szamárköhögés (1987)

Törőcsik Mari itt a csípős humorú, sokat látott nagymama/anyós szerepében tündökölt. Gárdos Péter filmje 1956 októberének hétköznapi őrületéről mesél a legjobb eszközökkel: pátosz helyett humorral ábrázolja hőseit. A családfő (Garas Dezső) és anyósa csipkelődései, civakodásai élményszámba mennek, közös jeleneteikben végig ott a keserű irónia. Ha egyetlen filmet kellene mutatni a külföldi nézőknek 1956-ról, akkor a legjobb szívvel a Szamárköhögés a legjobb választás.

Törőcsik Mari ezután sem hagyott fel a filmezéssel: a Szamárköhögést Tímár Péter Csapd le csacsija követte, később pedig felfedezte magának a filmrendezők fiatalabb generációja is, köztük Xantus János, Kamondi Zoltán és Janisch Attila. Legutóbb tavaly Fazekas Csaba Swingjében és A szarvassá változott fiúban szerepelt, ami a Nemzeti Színházban bemutatott, Vidnyánszky Attila rendezte produkció filmes adaptációja. A közelmúltban fejezte be Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című új filmjének, valamint Kamondi Zoltán Halj már meg! című alkotásának a forgatását.

"Soha nem álltam meg egy helyben" - Nagyítás galériánk a ma nyolcvan éves Törőcsik Mari legendás pályafutásának képeiből

„Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség” - így köszöntötte a Nemzeti Színház művésznőjét, Törőcsik Marit születésnapja alkalmából.