Hozzájuk képest Pavlov kutyája kisnyúl

Négy amorf testű dán, fehér tenisszerelésben páros tollasozik egy romos klinika nagytermében, amikor az ajtóban megjelenik egy tolószékben egy svéd. Nem, ez nem egy vicc eleje, annál sokkal több: mozikba került minden idők legfeketébb humorú dán flmlje a Férfiak és csirkék. Megnéztük.

  • Szabó M. István Szabó M. István
Hozzájuk képest Pavlov kutyája kisnyúl

Milyen történet lesz abból a meredek felütésből, hogy az éttermi vakrandiról kikéredzkedő, vaskosra hízlalt Mads Mikkelsen maszturbálni kezd a nyilvános vécében, így megcsörrenő telefonját nem veszi fel, ezért nem tudja meg időben, hogy az apja (akiről aztán kiderül, hogy nem is a biológiai) éppen haldoklik a kórházban? Mert ha válasznak elfogadjuk azt, hogy szatírikus, akkor azt muszálj Anders Thomas Jensenre bízni.

Azért is, mert a dán tíz éve semmit nem rendezett, hiába, hogy a Gengszterek fogadója (2000), a Zöld hentesek (2003) és az Ádám almái (2005) egyenként, máig a skandináv újhullámos filmek toplistás hivatkozási tételei. Jensen azonban 2005 óta mégis megelégedett annyival, hogy Jannik Johansen, Kristian Levring és Susanne Bier filmjeinek írója és/vagy forgatókönyvírója legyen.

A siker így se, úgy se kerüli el már a Kínában kutyát esznek (1999) óta, de az utóbbi években valahogy mégsem volt minden tökéletes. Oké, a Testvéred feleségét... dánul is, meg az amerikai cover verzióban, Fivérek (2009) címmel is elemi erejű sztorinak tartjuk, és legutóbb, a Második esélyben is volt egy velőtrázóan őszinte csavar, de azért A megváltásból már inkább csak egy erőszakos, NDK-s beütésű cowbojos film lett, és a Csak a szerelem számít meg pont a butácska történeten bukott orra. Éppen jókor jött a Férfiak és csirkék ahhoz, hogy egyértelmű legyen a felismerés: Jensen rendezőként a legjobb - pláne, ha a saját forgatókönyvéből dolgozik.

Abban értelmet senki ne keressen, hogy a film hogyan és miért lett Buena Vista film, de azon túl, hogy a végeredmény semmilyen értelemben nem tekinthető sem családi mozinak, sem könnyen emészthető tömegfilmnek, a műfaji besorolását (komédia, dráma, misztikus scifi) is csak azzal kiegészítve érdemes komolyan venni, hogy nyomatékosan odatesszük eléjük a morbid jelzőt.

Szóval Jensen visszatért a rendezéshez, és hogy kockázat ebben lehetőleg ne legyen, kért egy kis segítséget a dán filmgyártás legnagyobb csillagaitól. Ennél mi sem természetesebb, mivel évtizedek óta jól ismeri őket, elvégre vagy két tucat nemzetközileg is sikeres alkotásban keresztezték már egymás útjait. Így lett a nyomokban dogmás hagyományokat is megvillantó, kis költségvetésű filmből a dán fekete humor elképesztő tüzijátéka.

Mads Mikkelsen, Nikolaj Lie Kaas, Søren Malling, Nicolas Bro és David Dencik (utóbbi igazából svéd) alakítja az öt féltestvért, akiknél különbözőbb karaktereket a baromfiudvarban sem találni. A színészek fejét eltorzították, a tőlük megszokott figuráknak éppen az ellenkezőjét kellett alakítaniuk. Állandó kefélési ingerrel küzdő, lelkizős tökfejet játszik például az a Mikkelsen, akitől még A vadászat (2012) hétköznapi óvóbácsiját is hidegfejű, logikus gondolkodású és rémisztően kiszolgáltatott figurájává tudta formálni pusztán a tekintetével. A legutóbb a Q-ügyosztály sorozat éles eszű, csökönyös nyomozójaként brillírozó Kaasnak [erről itt már bővebben is írtunk] hirtelen haragú, lobbanékony figura szerepe jutott, a nemrég A Híd keménykezű (le-, és) felszámolóbiztosát alakító Bro viszont fátyolos tekintettel filozófiai értekezésekben önti ki a lelkét – és ejti a nézőt is, de filmbéli b.családját is ámulatba. Egyikük sem lötyög vagy lapos a szerepében egy pillanatra sem; sőt Denciknek még azt is elhisszük, hogy képtelen felállni a tolószékből.

Vertigo

 

A legjobb jelenetek viszont akkor állnak össze, ha mindenki egyszerre színre lép. Mintha szándékosan arra játszottak volna a színészek, hogy ilyenkor adják a figurájuk legjobbját, hogy minél több tesó szerepel a jelentben, annál nagyobb hőfokon próbálják meg lejátszani a másikat a színről. (Kár, hogy a jenseni lőlapról most Kim Bodnia hiányzik, de ő 2014-ben A Hídból is kiíratta magát, hogy egy ideig inkább csak nemzetközi vizeken sütkérezhessen.)

A kacifántosan induló történet egy kis szigeten álló ódon, máló falú, kastélyszerű klinikán játszódik, melyről bár a továbbiakban számos alkalommal olybá tűnik, hogy egy bolondokháza, csak a rég elfeledett őssejtkutató, a közös apuka gyógyközpontja. Ide zárják össze e skandináv színészcirkusz akrobatáit, és követően a kamerának csak arra kell ügyelnie, hogy mindent rögzítsen, amit a hidegfúziós erőművi robbanásból lehet. Az író-rendező ezt észrevétlenül meg is teszi: hagyja a szokásosnál jóval tovább is játszani e meglett férfiakat. Így marad benne az egyik udvari jelenetben, ahogyan egy kitömött állattal („egy mutáns hattyúval”) fejbe kólintás esete valóban teljes erőbedobással megtörténik.

Vertigo


Ezzel együtt is: a Férfiak és csirkék nem egy könnyed, felületes film. Azért sem, mert kigúnyol mindent ami a mai társadalmat és a családot összetartja. Erőből szétzúz a férfi-nő kapcsolattól a demokratikus választójogig, a házban tartott állatoktól a páros tollasozásig mindent. Ennek élvezetéhez, őszinte kinevetéséhez a nézőnek csak fel kell vennie a film ritmusát és érteni kell a keserű pirulás nyelvezetét.

Amint ez megvan, könnyesre nevethetők a szemek, fájdalomig feszítgethetők a hasfalak, és végül az is elfogadhatónak látszik, hogy ez az egész őrült nagy baromság igazából rólunk szól. Arról, amire az elején nem figyeltünk oda, pedig ez a fergeteg party már a nyitómondatával előre definiálta: "Ez a történet olyan testvérekről szól, akiknek a természet nem osztott túl jó lapot".