Botond eltökélt. Útjáról nem téríti el sem a zombiinvázió – ami erős pillanataiban szerinte nem több, mint egy „masírozó hangyamenet” –, nem téríti el egy ismeretlen madárfaj sohasem látott példánya, de még egy csupaszon napozó bombanő sem.

Isten égő vágyat kelt Botondban, hogy fölülemelkedjék a kellemetlen körülményeken. Vakokat képes olyan úton vezetni, amelyet ő sem ismer. Azonban vezetői ambíciói nem mindennapi küldetéstudattal súlyosbítva már elhatalmasodtak rajta, látva, hogy a tábora egy darabig folyton nő. Miközben a falusiakban is növekszik az igény a gyűlöletre meg a vérontásra, neki az a vágya, hogy átvegye az irányítást az egész medence fölött. Kényszerűségből leszek a zombivadász milícia vezetője, de eléggé belejövök menet közben.

Általában gépkarabély függ a vállamon, szerencsére ma pont nem. Biciglivel járom a környéket, agitálok a salföldi Pajta Galériában és a mindszentkállai Káli-Kapocsban is. Bár jól ismer, mégis igazoltat Bürök, a pszichopata mindszentkállai rendőr, ő kezdettől nem bírja a képemet.

Ebben az epizódban már ellenkező előjellel zajlik az imént még lélekemelő folyamat, egyre-másra szakadnak le rólam a leghűségesebb híveim is. Irányíthatatlanná válik a küzdelem. Reggel robban be újra a faluba a közterületfelügyelő Józsi, az a cigány férfi, aki az első részben megmentette a kómából fölébredő Botondot – afféle muszlim bölcs képében. Bölcs nyugalmával idáig támogatott, de most leveszi rólam a kezét. Bürök? Tudjuk. Karcsi, a borvendéglős, fő riválisom pedig már jó ideje ellenem uszít. S a műveletlen és kiszolgáltatott falusi kisember az, aki a leginkább manipulálható. Akinek átmeneti apátiájára vagy a fölpiszkálható harci kedvére építve választásokat és háborúkat lehet nyerni.

A Pestről áttelepülteket különösen Botond személye osztja meg a sorozatban.

Botond szerepében elkeseredetten borulok le a köveskáli plébániatemplom oltára elé.

„Úgy érzem, Uram, imádságaim sorban visszapattannak a plafonról. Mi van velem? Idáig volt foganatja a beszédemnek. Újabban miért nem hatnak az emberekre a szavaim?”

Aztán, vigaszt nem találva, kétségbeesetten tolom a bringát kifelé a faluból.

Azért még egy órára lehorgonyzok a Kerékbár nevű hely előtt, ez afféle biciglis támaszpont. Kérek egy zsíros kenyeret, és bodzaszörpöt gurítok utána. Na jó, kérek egy sört is. Itt van Józsi is, aki a köszönésemet ugyan még fogadja, de beszélni már nem beszél velem. Ekkor toppan megint elém a jó öreg vándorprédikátorom, aki egyre inkább Yodára emlékeztet.

„Botond, ne légy mohó. Vannak barátaid, akik Isten eszközei voltak a javadra, bár igazán sohasem szerettek, és nem értékeltek téged. Ők a Júdás-szektor, az Isten minden gyermekének életében megtalálható ellentábor. Jó, én értem, hogy maradandó sebet ejtettek az árulásukkal, de ne feledd: Isten terve éppen árulásukon keresztül valósul meg. Így edz téged fájdalmadban az Úr.”

„De könyörgöm, Jézusom, lesz-e erőm…”

„Jézus nevére a pokol megremeg.”

Botond kicsit el van tévedve, pedig iszonyú erő feszíti, és löki előre.

Hazafelé azon töprengek: igen, furcsa, hogy hősünknek most olyanokkal kell megküzdenie, akik korábban az ő oldalán álltak, például Krisztával, de hát én eleve úgy játszom Botondot, hogy sohasem lepődik meg semmilyen életbe vágó feladaton: muszáj harcolnia. Szent kötelesség. Okkal történnek úgy az események, ahogy. Megy, mint az ék. Mindig kiküzdi a maga igazát, vagy ha nem, hát akkor később talál igazolást. A a falu népét  nem csupán az érveivel, de a karizmájával is meg kell győznie. És ez sikerül neki egy darabig. Nos, elmondhatom az eddigi pályám alapján, hogy sohasem bújtam olyan cinikus szadisták vagy politikusok bőrébe, akit tudatában voltak, hogy amit tesznek, egyértelműen rossz. Persze, a legtöbb sötét karakterben ez egyszerűen nem tudatosul, és váltig hiszik, hogy a tisztesség útján járnak. Botond másként vívódik, mint Hamlet, mégsem ég és föld a kettő. A habozókat, a halogatókat, a bizonytalanokat szeretem játszani.

Villanyt oltok, bebújok a könnyű takaró alá a Botond szállásául kiszemelt parasztházban. A zárt ablaktáblák mögül is hallani, hogy a szomszéd Józsi kuplungégető fordulással indul el szokásos éjszakai portyájára. Talán jó helyen kapiskál. De nagyon rossz belegondolni, hogy ugyanekkor hány védtelen lakos és kiránduló kerül veszélybe mindenütt máshol is a medencében. És rájuk vajon ki vigyáz, Uram?

Részlet a Káli holtak című regényből