
15 zseni, aki színészként és zeneileg is maradandót alkotott
Nevetséges hiphop-frontemberből Oscar-jelölt színész, kőkemény rapperből a vígjátékok királya – tipikus hollywoodi életutak ezek, de drámai szerepekkel befutott színészből is lett már stadionokat megtöltő rocksztár. David Bowie-ra felejthetetlen filmszerepei mellett is elsősorban zenészként emlékezünk, de Jared Leto vagy Jack Black esetében már jobban elmosódnak a határok. A film és a zene kapcsolatát boncolgató Sound & Vision sorozatunkban ezúttal a színészi és zenei pályán egyaránt bizonyított hírességeket vesszük sorra.
A világhír nagyobb csodákra képes bármiféle tehetségnél, vagyis ha az ember befut a saját pályáján, onnan egész könnyű egy másikra váltani, még akkor is, ha ott semmi keresnivalója. Egyre többen cserélik a pankráció ringjét a mozivászonra, egy bizonyos akciósztár később Kalifornia kormányzójaként tartotta rettegésben a népet, de az ingatlanpiacról és tévévetélkedőkből sem lehetetlen a világ legnagyobb hatalmi pozícióját elfoglalni.
És még ha csak a zene és a film viszonyára gondolunk, akkor sem lesz mindenkiből Will Smith vagy Frank Sinatra, elég csak mondjuk Madonnára gondolni, aki hiába játszott nagyot az Evitában, többi választásával kiérdemelte az évszázad legrosszabb színésznőjének járó Arany Málnát, és még egykori férje, Guy Ritchie karrierjét is sikerült kis híján bedönteni. De hiába minden próbálkozás, egyelőre 50 Cent sem került Oscar-közelbe, ahogy Bruce Willis R&B-karrierje is megakadt két albumot követően.
Mi most azokra fókuszáltunk, akik mindkét pályán képesek voltak varázsolni – a 15 kedvencünk közül így is olyanok szorultak ki, mint a zenéjével túl nagy sikereket nem arató Scarlett Johansson, az egy-két csillogása (Mint a kámfor, Selena) mellett javarészt mozgóképes hulladékot gyártó Jennifer Lopez, vagy az olyan teljesen korrekt multitehetségek, mint Barbra Streisand, Zooey Deschanel vagy Jennifer Hudson, akik egyszerűen a limit miatt maradtak le a listáról.
Mivel a rangsorolás itt az egyes filmes és zenei karrierek jelentőségének különbségei miatt gyakorlatilag lehetetlen lett volna, inkább születési dátum szerint állítottuk őket sorrendbe.
Mi az a Sound & Vision? |
Azon kívül, hogy a cikksorozatunkhoz több szálon is kapcsolódó David Bowie egyik dalának címe, a Sound & Vision címke alatt vesézzük ki a film és a zene kapcsolatát. Bővebben itt írtuk le, mit is akarunk kihozni ebből.
|
1. David Bowie
A brit poplegenda zenetörténeti szerepéről a váratlan halálát és az annak hátborzongatóan megágyazó, hosszú idő óta legizgalmasabb és egyben utolsó albumát egyszerre tartogató 2016-os év után nem nagyon kell ecsetelni. Filmszerepeivel viszont lehet, hogy még azok sincsenek tisztában, akik a zenéjét egyébként kedvelik.
Első alakítása nem is lehetett volna stílszerűbb a maga különc karakterével: az 1976-os A Földre pottyant férfi című sci-fiben egy emberszerű földönkívülit alakít, aki azért érkezik a Földre, hogy a kiszáradás szélén álló bolygójára vizet szerezzen. Egy év múlva viszont máris jött az első bukás: a berlini korszaka alatt forgatott, a két világháború közt játszódó Dzsigolót úgy lehúzta a kritika, hogy nagyon hamar le is vették műsorukról a mozik. 1983-ban aztán duplán támadt vissza, a Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence! című háborús moziban egy fogolytáborban rekedt katonát, Az éhség című erotikus vámpírhorrorban pedig egy 18. századi csellistát alakított.
Talán leghíresebb főszerepét 1986-ban, a bábkirály Jim Henson által rendezett és George Lucas producerkedése alatt készült Fantasztikus labirintusban kapta, amelyben a misztikus Koboldkirályt játsztotta. Ugyan a fantasy középszerű kritikai fogadtatásban részesült, és a jegypénztáraknál sem volt különösebb siker, később DVD-n futott egy sokkal jobb kört, mára pedig ünnepelt kultfilmmé vált. Az évtized még egy nagy mozis megjelenést tartogatott a számára: a '88-as Scorsese-filmben, a Krisztus utolsó megkísértésében Pontius Pilatust játszhatta el, miután az elsőként kiszemelt Sting visszautasította a szerepet.
A kilencvenes évekre már olyan emberfeletti státuszt harcolt ki magának, hogy szinte csak ikonikus karakterekkel találták meg, először David Lynch kérte fel egy szerepre a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! című filmjébe, majd Julian Schnabel Basquiat-filmjében bújt Andy Warhol bőrébe. Később, miután bizonyította, hogy nem zárkózik el a mókás cameóktól sem (a Zoolanderben és Ricky Gervais Futottak még... című sorozatában is önmagaként jelent meg), utolsó valamire való filmszerepében is egy különleges alakot személyesíthetett meg: Nikola Tesla felturbózott verzióját játszotta Christopher Nolan A tökéletes trükkjében, 2006-ban.
2. Tom Waits
Tom Waits első színészi próbálkozásai aligha vetítették előre, hogy később bármilyen epizódszerepben is tűnik fel, képtelenség lesz róla levenni a szemünket. Ugyan sohasem kellett igazán kilépnie a zenei univerzumában képviselt különc beatnik figurájából, leginkább Jim Jarmusch filmjeiben teljesedett ki a mozivásznon. Nyilván nem véletlenül: Jarmusch Waits nagy rajongója, mindketten az amerikai ellenkultúrából merítették műveltségüket, így aztán a Törvénytől sújtva és a Kávé és cigaretta jeleneteiben Waitsnek szó szerint csak magát kellett hoznia.
Később, további narrátori és mellékszerepek után egy másik örök különc, Terry Gilliam bízott rá komolyabb szerepet a Doktor Parnasszusban, de ezután is folytatta a megfejthetetlenül összetett karakterek sorát. Utoljára Martin McDonagh, a britek fenegyerekének ezidáig utolsó filmjében, A hét pszichopata és a si-cuban mutatta meg, mennyire könnyedén menti át filmre is tehetségét.
3. Lenny Kravitz
Valószínűleg nagyon sokáig senki sem vette komolyan a szívtipró rocker szerepében szívesen tetszelgő Lenny Kravitzet filmszínészként, mígnem pár cameo (például a Zoolanderben) után egy amerikai független film, a díjakkal elhalmozott Precious mellékszerepe után többen is felfigyeltek a dalszerzőre a filmes világban is.
Főleg Az éhezők viadala Cinnajaként emlékezehetünk rá, de érzékeny karaktert hozott Pamela Adlon és Louis C.K. Better Things című remek komédiasorozatában is, ahol szinte pontosan a dalaival ellentétes karaktert formált meg.

4. Courtney Love
A leginkább Kurt Cobain feleségeként ismertté váló, és inkább botrányai miatt a lapokba kerülő Courtney Love-ról hajlamosak vagyuk elfelejteni, hogy saját jogán zenészként és színészként is maradandót alkotott, leginkább a kilencvenes években. Első komoly színpadokig eljutó zenekara a punkos Hole volt, és bár többen (például egykori barátja, Billy Corgan a Smashing Pumpkinsből) utólag kétségbe vonták a dalszerzői képességeit, az 1996-ban bemutatott Larry Flint, a provokátorban nyújtott teljesítményét már senki sem vonta kétségbe – ezzel a szereppel meg sem állt a Golden Globe-jelölésig.
Igazán nagy szerepet ezután az Ember a holdonban kapott, de az ezredforduló után egyre rosszabbul választott, azonban mintha az utóbbi időben újra jobb formában lenne. Sok sztárhoz hasonlóan a mozi helyett ő is a tévésorozatok világában találhatja meg a számítását, két meghatározó szériában, a Sons of Anarchyban és az Empire-ben is láthattuk mostanában.
5. Jamie Foxx
Jamie "szeretem Budapestet" Foxx nemrég az egész nemzetet elkápráztatta a magyar fővárosban tanúsított közvetlenségével, de azért elég hosszú út vezetett odáig, amíg megbecsült színészként hivatkoztak rá, és hiphop-próbálkozásait sem nevették ki. A filmkritikusok először a Collateral - A halál záloga című filmben, Tom Cruise oldalán nyújtott teljesítményére figyeltek fel, hogy aztán a zseniális Ray Charles megformálása miatt már mindenkinek leessen az álla a teljes átszellemülésétől.
Az Oscar-díj után már az sem volt meglepő, hogy olyan hiphop-előadók adták a nevüket önálló albumaihoz, mint Kanye West, Ludacris vagy Drake. Részben ennek köszönhetően a kommerciális siker sem maradt el, a 2005-ös Unpredictable és a rá következő 2008-as Intuition is óriási siker lett, mindkét lemez platina-minősítést kapott az USA-ban. Emellett Foxx a moziban sem okozott csalódást, főleg annak köszönhetően, hogy Tarantino is fantáziát látott benne, és ma már tudjuk, hogy kiváló választás volt a Django elszabadul főszerepére.
6. Ice Cube
Az O’Shea Jackson néven született Ice Cube harminc éve még a gengszterrap csúcsán volt, az N.W.A kollektívájából azonban az első lemez után kiszállt, kemény beefeket eredményezve. Ice azonban egy cseppet sem illetődött meg, első két szólólemeze az anyazenekaréhoz hasonló sikereket ért el, most pedig már tizedik albumára készül – az új anyag már öt éve készül, többek közt azért nem ér rá kiadni, mert lefoglalták a filmes munkái.
Első filmszerepét még 1991-ben, a filmtörténet egyik legőszintébb gettófilmjében kapta (Boyz n the Hood), később viszont komoly filmet – a David O. Russell-féle Sivatagi cápákat leszámítva – nem igazán bíztak rá. Helyette viszont ráállt a vígjátékokra, azon belül is az elsősorban fekete nézőknek szánt szériákra (Végre péntek, Birkanyírás, Pofázunk és végünk – és ezek folytatásai). Legutóbb viszont Jonah Hill és Channing Tatum gyerekesen idióta főnökeként brillírozott a 21 és 22 Jump Street című filmekben.
7. Jack Black
Ahogy bevezetőnkben is írtuk, szerepelnek olyanok is a listán, akiknél nehéz különválasztani a zenészt a színésztől – ez hatványozottan igaz Jack Blackre, aki már vicczenekarával, a Tenacious D-vel is legalább annyira koncentrált a vizuálra és a szerepjátékra, mint a zenére.
Ikonikus felbukkanásai őrült zeneboltosként a Pop, csajok, satöbbiben csak ráerősítettek megosztó megítélésére, de gyűlölői mellett épp elég rajongót gyűjtött ahhoz, hogy simán a hátán vigye a Rocksulit, majd a komikus szerepek mellett drámai szerepekkel is megpróbálkozzon, utóbbira a legjobb példa talán a megjelenésekor alulértékelt Bernie volt.
8. Mark Wahlberg
Egy tökéletes világban mindenkinek a Beach Boys ugrana be a Good Vibrations hallatán, de sajnos megtörtént a zenei világgal a Marky Mark and the Funky Bunch nevű, hiphopnak csúfolt egyesület, amely örökre elrontotta ezt a címet. A feloszlásukat követő évre, 1994-re sem javult Marky zenei ízlése, kozsós rapbetéteit és dance-popját ezután reggae-vel vegyítette, Prince Ital Joe-val közös albumán.
Talán örökre feledésbe merül a neve, ha még ekkor el nem kezd színészkedni, nem játszik Leonardo DiCaprióval együtt az Egy kosaras naplójában, majd ezután az eredetileg kiszemelt DiCaprio nem ajánlja be őt Paul Thomas Andersonnak a Boogie Nights főszerepére. A pornókirály eljátszása után aztán a tenyerén hordozta Hollywood: Sivatagi cápák, Viharzóna, A majmok bolygója, Az olasz meló. Az elmaradhatatlan Oscar-jelölést Scorsese A téglája hozta meg neki, majd a The Fighterrel végleg kritikuskedvenccé vált, hogy aztán továbbállhasson a Ted-féle vígjátékokra és a Deepwater Horizon-féle igaz történetekre.
9. Jared Leto
Talán ő a legnagyobb kivétel, hiszen már tévében és moziban is befutott, mire zenekart alapított, így hiába játszik überpopuláris zenét a Thirty Seconds to Mars, a banda sikere nagyban múlt az idősebbik Leto korábbi sikerein. Jared dobos öccsével együtt tagja a zenekarnak, de a tesók már gyerekkorukban művészekkel voltak körbevéve, hippi körökben mozgó anyjuknak köszönhetően.
Leto 21 évesen, 1992-ben költözött Los Angeles-be, és bár először rendező akart lenni, színészi karrierje megállíthatatlanná vált a népszerű tinisorozat, a My So-Called Life főszerepe után. Harmincéves kora előtt már olyan rendezőkkel dolgozott, mint Terrence Malick (Az őrület határán), David Fincher (Harcosok klubja) vagy James Mangold (Észvesztő), de a 2000-es Rekviem egy álomért jelentette az igazi áttörést.
Az előző évtized végén már inkább az emót és az altrockot keverő zenekarára koncentrált (nem kis sikerrel), és csak néhány szerepet vállalt be (nem kis sikerrel). A Mr. Nobody kultfilmmé vált, a Dallas Buyers Clubban játszott transznemű karakter alakításáért Oscar-díjat kapott, megkapta Joker szerepét a Suicide Squadban, legközelebb pedig a Szárnyas fejvadász 2049-ben láthatjuk majd.
10. Juliette Lewis
A népszerű karakterszínész, Geoffrey Lewis lányaként egyenesen Hollywoodba születő Juliette már tinédzserkorában színészkedni kezdett, és a befutással nem is kellett sokáig várnia: első komolyabb szerepét 17 évesen kapta, Martin Scorsese Cape Fear című pszichothrillerében, amelyben Nick Nolte lányát játszotta, akit Robert De Niro őrült karaktere zaklat – a lázadó tini egyből meg is hozta neki az Oscar-jelölést. Ennek megfelelően a kilencvenes években záporoztak a jobbnál jobb szerepek: Woody Allen (Férjek és feleségek), Oliver Stone (Született gyilkosok), Kathryn Bigelow (Strange Days) és Robert Rodriguez (Alkonyattól pirkadatig) is meglátta benne a fantáziát, de sajnos az új évezredre nem sikerült átmentenie ezt a formát, hosszú évek óta nem volt értékelhető filmszerepe.
Viszont legalább azzal jól jártunk, hogy hihetetlen energiáját a Juliette and the Licks nevű, az indie/garázspunkot a klasszikus rock and roll sémáival keverő zenekarba fektette. Három lemez (és többek közt egy Sziget- és egy Hegyalja-koncert) után aztán 2009-ben megunta a bandázást, és kiadott egy kevésbé jól fogadott szólólemezt, amely pszichedéliájáért a Mars Voltában együtt zenélő Rodríguez-López testvérek feleltek.
11. Mos Def
A befelé figyelő, művészi hiphop-előadóként ismertté váló Mos Defről, azaz Yasiin Beeyről kevesen tudják, hogy még zenei karrieje előtt gyerekszínészként is alkalmazták, ám már csak hatalmas kritikai- és közönségsikereket elérő albumai után tért vissza a vászonra. Miután a Talib Kwelivel közösen vitt Black Star után szólóban is sorban jelentette meg kiváló albumait, leginkább komikus szerepekben "vezetett le".
A vígjátékok közül előbb a Douglas Adams klasszikusából, a Galaxis útikalauzból forgatott filmben, majd Michel Gondry kedves ötletparádéjában, a Tekerd vissza, haverben élhette ki igazán komikus énjét, 2016-ban azonban sokak szomorúságára bejelentette, hogy visszavonul a színészkedéstől és a zenéléstől is, és inkább aktivistaként tevékenykedik tovább. Igaz, egy utolsó sci-fi-szerepet még elvállalt, de azt nem lehet tudni, valóban elkészül-e a The Disconnected, amelyben ő alakítaná a főszerepet.
12. Andy Samberg
Meg tudjuk érteni, akiket már a puszta megjelenése irritál, hát még amikor kinyitja a száját, de ezzel együtt ki kell jelentenünk: Andy Samberg korunk legviccesebb ripacsa. Két társával, Jorma Tacconéval és Akiva Schafferrel készített vicces videóik már a Youtube előtti korszakban is nagy sikert arattak, The Lonely Island nevű zseniális bandájukkal pedig bejátszották magukat Amerika legnagyobb komédiashow-jába, a Saturday Night Live-ba.
Dick in a Box, I’m on a Boat, Like a Boss, Jack Sparrow, Motherlover és még sokáig lehetne sorolni a csapat elsősorban hiphopra épülő poénslágereit, amiket az elképesztő vendégénekesek és az önmagukban is vicces dalszövegek mellett a mindig zseni videoklipek jellemeznek. A Lonely Islandhez köthető filmeken (Hot Rod, Popstar: Never Stop Never Stopping) kívül a moziban még nemigen tette le névjegyét, de a tévéből kirobbanthatatlan: a jelenleg negyedik szezonját futó Brooklyn 99 című rendőrös szitkom főszerepéért Golden Globe-ot is nyert.
13. Jason Schwartzman
Oké, a kis Jasonnek egy picivel könnyebb dolga volt elhelyezkedni a művészvilágban, mint az átlag amerikainak. Édesanyja ugyanis az a Talia Shire, akit még Coppolaként anyakönyveztek, így Jason nagybácsikája a Francis Ford névre hallgat, unokatesói közt pedig Nicolas Cage-et és Sofia Coppolát is megtaláljuk. Ennek ellenére a zenei karrier jött előbb: 14 éves korától a Phantom Planet dobosa volt, az első két lemezen még ő szerepel, így a banda egyetlen igazi slágerét, a második lemezen található Californiát (A narancsvidék főcímdalát) is ő dobolta fel – sőt, társszerzőként is jegyzi.
Ettől függetlenül persze színészként futott be igazán: első szerepét 17 évesen kapta Wes Andersontól, az Okostojás főszerepével pedig egyből megmutatta zseniálisan különc tehetségét. Andersonnal később még négy filmen dolgozott együtt (A Darjeeling Limited – ezen íróként is, A fantasztikus Róka úr, Holdfény királyság, A Grand Budapest Hotel), de furcsa megjelenésének a Marie Antoinette vagy a Scott Pilgrim a világ ellen is hasznát vette, és olyan bravúros komédiasorozatok is, mint a Bored to Death vagy a Mozart in the Jungle.
14. Justin Timberlake
A későbbi popsztár először 11 évesen mutatta meg magát a nagyközönség előtt, akkor a Star Search nevű tehetségkutatóban énekelt countrydalokat, majd abban a The Mickey Mouse Club című gyerekműsorban szerepelt, ahonnan később Britney Spears, Christina Aguilera vagy Ryan Gosling is kitört. Zenei karrierjét nem igazán kell bemutatni, az Nsync nevű fiúbanda után négy szólólemezt adott ki, és összesen tíz Emmyt nyert velük.
Első rendes filmszerepét Nick Cassavetes Alpha Dogjában kapta, már jóval szólósikerei után, 2006-ban, de négy évet kellett várni arra, hogy tényleg elhiggyük róla, van jövője a moziban – ekkor jött a Social Network című Facebook-film, amelyben a Napster-vezér Sean Parkert alakította. Bár egy igazán jó főszereppel adós még (a Rossz tanár, a Barátság extrákkal, a Lopott idő és a Vakszerencse sem voltak túl kiemelkedőek), azért a Coen tesók belőle is kihozták a maximumot: a Llewyn Davis világa talán legjobb zenei momentumáért ő is felelt.
15. Donald Glover
Generációja egyik kreatív géniuszánál is nehéz követni, melyik pályát melyik követte. A mindössze 33 éves Glover drámai íróként diplomázott, és elsőként a 30 Rock című szitkom írói csapatában talált munkát, ahol 23 és 26 éves kora között dolgozott. Ezzel egy időben csatlakozott egy komédiás csapathoz is, majd Childish Gambino művésznéven (amit a Wu-Tang Clan névgenerátor dobott neki) kiadta első hiphop mixtape-jét. A színészi áttörést a Community című sorozat (2009-2014) hozta neki, a moziban pedig a Mentőexpedíció mellékszerepében jutott el sokakhoz két éve.
2016 viszont már egyértelműen az ő éve volt: harmadik lemeze, az Awaken, My Love! funkos-gospeles meglepetése mellett az év egyik legjobb sorozatát, a kíméletlen őszinteségében is varázslatosan komikus Atlantát (vagy ahogy ő leírta: a feketék Twin Peaks-ét) is ő szállította, íróként és főszereplőként. És innen már nincs megállás: az idei Pókember-film mellett a jövőre mozikba kerülő Han Solo-filmben Landót alakítja, majd a 2019-es Az oroszlánkirály-filmben adja Szimba hangját.
Ebbe az őrült backstage-be mindenki belépőt akar
Építészetre táncolni - nagyjából ilyen lehet, amikor filmen próbálják megfejteni, mi a titka egy-egy dalnak vagy előadónak. Mégis, néhány esetben, játékfilmes vagy dokumentumfilmes eszközökkel sikerült valamit megmutatni a zene mögötti titokból, ehhez azonban vagy erős koncepció vagy nagyon ihletett szereplőgárda kellett.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!