HVG: Mi az örökifjú mesék titka? Első könyvei lassan már „nyugdíjaskorúak”, mégis világszerte hódítanak, itthon pedig új kiadásaik a gyerekek keresett kedvencei.
Marék Veronika: Az indított el a pályán, hogy olyan stílusban írtam és rajzoltam, ami Magyarországon akkoriban szokatlan volt: egy kép, egy szó, egy mondat. A mintát Munro Leaf Mégiscsak jobb iskolába járni! című, maga illusztrálta könyve adta. Nem tudom, mi az, amitől nem avul el egy mesekönyv. Az enyémek talán azért élnek mind a mai napig, mert nagy odaadással és hosszan dolgoztam rajtuk. Apukám folyton dorgált is: „Mit szöszmötölsz annyit egy könyvvel, más ennyi idő alatt hármat csinál.” Ha nem munkálom ki alaposan minden apró részletüket, talán rég elfelejtődtek volna.
HVG: Milyen meséken nőtt föl?
M. V.: Nagyon szerettem egy német nyelvű mesekönyvünket, aminek egyszer minden oldalát körbevágtam, fogalmam sincs, miért. Azzal kezdődött, hogy a Mikulás fáradtan hazatér a törpék birodalmába, de mielőtt aludni megy, ad a manóknak egy magot, hogy neveljék fel belőle a fát, ami Zuckertütent terem. Ez cukorral telt, csúcsos zacskó, amelyet Németországban az iskolát megkezdő gyerekeknek adnak. A cselekményben a törpék hosszasan bajlódnak a „gyümölcsét” nehezen érlelő fácska gondozásával. Emlékezetes Rachel Fieldnek a Hitty nevű baba kalandjairól szóló meséje. A XVII. században egy fából faragott baba a tengerbe esik, négerek kihalásszák és istenként tisztelik, mások elrabolják. Jelen van az amerikai történelem érdekes eseményeinél. Az emberre ez jobban hatott, mint a történelemtankönyv.
HVG: Tizennyolc évesen készítette a Boribon, a játékmackó című könyvet. Utána tanult képzőművésznek, bábszínésznek, és elvégezte a magyar szakot. Miért kötött ki mégis a maga írta és rajzolta gyerekkönyveknél?
M. V.: Képzőművészetet alig tanultam, mert 1958-ban kirostáltak a főiskoláról. Utólag tudtam meg, hogy két hallgató közül azért engem tanácsoltak el, mert talpraesettnek hittek, aki úgyis feltalálja magát. A másikat meg mulyának gondolták, akit pátyolgatni kell. Ő aztán, alighogy végzett, elment Svédországba. Az Állami Bábszínháznak két évig voltam a bábjátékosa, aztán megmondta az igazgató, hogy nem vagyok jó színész. Ezt én is tudtam, de rávezetett a lényegre: miért legyek rossz színész, amikor jó meseíró is lehetek? Roskatag önérzetemet az estin elvégzett magyar szak megtámogatta: lett egyetemi diplomám.
Reviczky Zsolt
HVG: Miért nem jelent meg mesekönyve a nyolcvanas évek második felétől a kétezres évek közepéig?
M. V.: Összevesztem a Móra Könyvkiadóval. Egyik ötletem megtetszett nekik, szerződést ajánlottak, 1986-ban a szövegért 3 ezer, a rajzokért 10 ezer forintot kínáltak. De valaki elszólta magát, hogy a könyvre 100 ezer példányos megrendelés érkezett a terjesztőktől. Mondtam, a példányonkénti egy forint rendes jogdíj lenne. Jeleztem, hogy a környező országokban is jobban fizetnek a könyvszakmában. Válaszul elém toltak egy honoráriumtáblázatot, amelynek az alján az állt, hogy ha gyerekeknek szól az írás, akkor a megjelölt összeg fele jár. Mondtam, hogy akkor inkább a fiaimnak főzök tojásos nokedlit. Akkoriban találkoztam a jelenlegi férjemmel, aki építész, szépen keresett, és mellém állt, amíg nem változott a jogdíjhelyzet.
| Boribon örök |
Orvoscsaládban nőtt fel a József Attila-díjas alkotó, bár édesapja csak azért tett le arról, hogy író legyen, mert elborzasztotta a művészekre váró, kötelezőnek hitt nyomor. Ő vitte be a Móra Könyvkiadóhoz 17 éves lánya Boribon, a játékmackó című munkáját. Gyorsan referenciamunkát kértek az ifjú tehetségtől; talán nem is hitték, hogy egy fiatal lány írta és rajzolta meg az újszerű mesét. Különböző tanulmányok miatt kis kitérőt tett, de az 1960-as évektől ontotta a meséket. Könyvei német, román, lengyel, szerb, angol, spanyol, japán és koreai nyelven is megjelentek. A hétpöttyös autóból és A kockásfülű nyúlból animációs film készült. Az utóbbi mesefigura plüssállatként ott kelleti magát a könyvesboltok pultja mögött. A szerzőt is meglepte, hogy jó tízéves szünet után, a kétezres évek elejétől ismét kiadott és újonnan alkotott „retró” meséi mennyire keresettek, noha nincsenek bennük kütyük; Annipanni szobájába is csak odarajzolta a televíziót, de sosem kapcsolják be a készüléket. Úgy gondolja, nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel, mert azokat még nem értené az óvodás korosztály, amelynek a legtöbb műve szól. Önkéntelenül mégis folyton ezt teszi. Egy 2015-ben megjelent mesekönyve például A kék kerítés címet viseli, és a palánkra a gyerekekkel nem törődő felnőtteket erős kritikával illető mondatok kerülnek fel. De írt sci-fit is Vakáció 2500-ban címmel, amelynek a folytatásán gondolkodik. A Kippkopp-sorozatból most készül akvarell- és térhatású technikájú film, a Boribont a nyolcvanéves alkotó reményei szerint egyszer majd 3D-ben fogják vetíthetővé tenni. |
HVG: Hogy születnek a művei? A rajz vagy a történet van meg előbb?
M. V.: Papírokra rajzolgatok meg írok szövegtöredékeket. Ha elég sok időm van, ezek összeállnak, mint egy kristály, és én csodálkozom a legjobban, hogy egyszer csak ott a mese. A mondanivaló-keresést nagy ívben kerülöm; ha jó a történet, úgyis benne van. Volt olyan szülő, aki megköszönte az Annipanni mesélj nekem! című könyvet, mert a gyereke odament és megkérdezte, amit korábban soha, hogy miben segíthet. Ilyen buzdítás nincs a könyvben, mégis ez jön át belőle.
HVG: A Kippkopp és Tipptopp pedig a könyörületről szól. Egy gesztenyelány a tél közeledtével elmegy mindenféle állathoz, rájuk hasonlító jelmezben, és azt kéri, fogadják be, amit mind felajánlanak.
M. V.: A válásom után írtam a könyvet, és jóval később ébredtem rá, hogy rólam szól. Amikor a nő egyedül marad, igyekszik, hogy legyen férfitársasága. Ha megismerkedik valakivel, megpróbál hasonulni az illetőhöz, ahogy Kippkopp, amikor falevelekkel ügyesen madárnak, mókusnak, méhecskének álcázza magát, mígnem megtalálja az igazit. Elképedtem, amikor rájöttem erre az összefüggésre.
HVG: Illusztrálta mások írásait is?
M. V.: Amikor előfordult, hogy barátok kötetéhez készítettem rajzokat, a kiadó azonnal visszadobta, de másnap az én könyvemet elfogadta. Úgyhogy azután hallgattam apukám egykori barátja, a nemzetközi hírű és fantasztikus megérzéseiről ismert Pető András professzor szavára: „Veronika, te nem vagy nagy író, és a grafikáid sem a legkimagaslóbbak, de ha a kettőt együtt csinálod, nincs párod a könyvpiacon.” Nagyon tetszenek mások légies, akvarelles, elegáns figurái. Próbálkoztam ilyenekkel, de sikertelenül. Maradtam a saját dinnyefejű „gyerekeimnél”, akik nem mindig tetszenek. Nem tudok magam ellen hadakozni.
Reviczky Zsolt
HVG: A mangakedvelő japánokat talán éppen a „dinnyefejű” figurákkal hódította meg? Sok százezres példányban kelnek el náluk a könyvei.
M. V.: Évtizedek óta próbálom megfejteni a siker titkát, de nehéz nekünk megértenünk a keleti gondolkodást. Náluk a Laci és az oroszlán című könyvem a sztár. Az egyik magyarázat szerint azért, mert a japánoknál fontos a bátorság. Mások úgy vélik, azért kedvelik a történetet, mert Japánban is szörnyű méreteket ölt a kiközösítés: aki nem tetszik a gyerekeknek, azzal nem beszélnek, nem játszanak. A kipécézettek már iskoláskorukban annyira szenvednek emiatt, hogy van, aki öngyilkos lesz. Laci pedig kitaszított, igaz, a saját bátortalansága miatt. A legfurcsább azonban az, hogy hosszasan sírnak, miután elolvasták a mesét. De miért, amikor az oroszlán bátorságot ad Lacinak, és pilóta lesz belőle, aki boldogan hasítja az eget? Igen ám, de a kis piros oroszlán dolga végeztével elmegy, és ez a japán olvasóknak fáj, hiánya űrt hagy a szívükben. Most sem értem igazán, mit jelképezhet a figura az ő mitológiájukban.
HVG: Milyen szempontokra figyeljenek a szülők, amikor a bő kínálatból mesekönyvet választanak a gyereküknek?
M. V.: Még az üzletben el kellene olvasniuk a történetet. Vannak remek szerzők, de olyanok is, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a meseírás szakma. Attól nem lesz jó a mese, ha furcsaságokat írnak bele, és összevissza bonyolítják a cselekményt. Létre kell hozni egy kis világot, és abban elrendezni a dolgokat. Elengedhetetlen kívánalom, hogy ha egy szereplő nagy bajt csinál, azt ő maga hozza helyre. A mesében kőkemény törvényszerűségek uralkodnak, és ezeket kötelező betartani.
