szerző:
Dubrovszki Dániel

Milo Yiannopoulos története megmutatta, hogy felnőtt egy olyan konzervatív generáció, amelynek esetében a megőrizni kívánt nyugati kultúrának már része a melegek elfogadása is. Mindeközben Magyarországon még azzal poénkodik a konzervatív kormányoldal, hogy lebuzizza ellenfelét.

“Na, de ki is ez a Milo? Először is – hogy rögtön adjak valami gumicsontot a kiváló, igen eredeti, kreatív és frappáns baloldali és jobbikos (ja, pardon, a kettő ma már ugyanaz) publicistáknak –, Milo az a srác, akinek (full hetero létemre) én csak megengedném, hogy elém térdeljen, de Megadja Gábor még a fordított helyzetet is bevállalná.” 

Ezt a laza, fiatalos kormánysajtó kulcsfigurája, Jeszenszky Zsolt írta a Mandineren arról a Milo Yiannopoulosról, aki a 2016-os év amerikai “jobboldali forradalmának” Trump után talán második legemblematikusabb alakja volt, amíg karrierjét meg nem törték az alábbi mondatok: 

“Sokan túldimenzionálják a gyerekmolesztálás kérdését (...) Az a baj a baloldallal, hogy mindenkire ugyanazokat a kulturális szabályokat akarja ráerőltetni, amik sokunk tapasztalatának ellent mondanak. Ilyen például a beleegyezési korlát önkényes elképzelése. (...) A meleg világban különösen jellemző, hogy egy idősebb férfival való kapcsolat nagyon sokat segít a fiatal fiúknak abban, hogy rátaláljanak önmagukra és biztonságot, szeretetet kapjanak. (...) És örökké hálás leszek Michael atyának, nélküle fele ilyen jól se szopnék.” 

Sokba került ez a kiszólás az embernek, aki előtte évekig épített nagy sikerrel egy brandet, aminek fő sarokkövei a harsány, látványosan hirdetett homoszexualitás, az amerikai polkorrektség-kultúra provokálása és a coollá tett jobboldaliság voltak. Amit mondott például a feministákról, a baloldalról, az iszlámról vagy az egyetemi aktivistákról, az nem lehetett túl meglepő annak, aki követi a jobboldali közbeszédet, az viszont sokaknak jelentett sokat, hogy ezeket a dolgokat nem egy karót nyelt, öreg konzervatív adta elő, hanem olyan valaki, aki éppen, hogy szabadabbnak és menőbbnek tűnik, mint a PC-világba kapaszkodó ellenlábasai. (Bővebben itt írtunk róla.)

A fenti megjegyzése után ha nem is tűnt el, de sokan elpártoltak tőle, könyvszerződését visszamondták és addigi munkaadójától, a Breitbarttól is távoznia kellett. Különös módon már a bukása után majdnem egy évvel történt, hogy neve mindenkit meglepve felbukkant egy magyar kormány által szervezett konferencia meghívottjainak listáján. 

©

Most úgy néz ki, Milo mégsem jön Magyarországra, miután a pedofilbotrányát az itthoni ellenzék is megtalálta magának. De a szerepeltetése a felháborodástól függetlenül sem lett volna túlzottan önazonos húzás egy olyan kormánytól, amelynek egyik fő érve a dekadens nyugattal szemben a családok és a hagyományos nemi szerepek érintetlensége, illetve azt tekinti a nyámnyilának beállított jobboldali rivális elleni megalázó szuperfegyvernek, ha azt mondjuk rá, hogy buzi.

A kormányzat környékéről több prominens személy is elhatárolódott Milótól, miközben L. Simon László és a fideszes sajtó több orgánuma védelmébe vette, a meghívás sarát pedig végül teljes egészében rátolták az azt szervező Schmidt Máriára és alapítványára. Mindez már csak amiatt is érdekes, hogy mennyire ritkán látunk olyan témát, amely bármennyire is láthatóan megosztja a látszólag végletekig egységes és fegyelmezett kormányoldali kommunikációt. Schmidték végül arra hivatkozva halasztották el határozatlan időre az Európa Jövője névre keresztelt konferenciát, hogy az “a választások előtt” “pártpolitikai csatározásokra” adott volna alkalmat. 

Meleg jobb 

Ezzel az egésszel most csak azt szeretnénk szemléltetni, hogy a radikális jobboldal fegyvertárában ma már olyan megnyilvánulások is elférnek, amik pár éve, évtizede még így biztosan nem, és persze a szavazók nagy részét bizonyára még ma is őrjöngésre késztetné. 

Ez az egész pedig nem Milóval kezdődött és nem csak róla szól. Ha végignézünk a modern nyugati szélsőjobbos pártok történetén, azt fogjuk tapasztalni, hogy a homoszexuális vezetők kifejezetten túlreprezentáltak: ahogy ez a 2008-as Huffington Post-cikk mondja, az “elmúlt harminc év jelentősebb európai fasisztái Jean-Marie Le Pen kivételével mind melegek voltak”. 

Az osztrák Szabadságpárt vezetője, Jörg Haider élete utolsó óráit egy melegbárban töltötte, a néhai holland szélsőjobbos vezér, Pim Fortuyn szavajárása a “Hogyan utálhatnám az arabokat, mikor tegnap éjjel szoptam le egyet?” volt (Milo a fekete szeretői kapcsán mondott egészen hasonlókat), és a sort még hosszan lehetne folytatni. 

Az osztrák Szabadságpárt vezetője, Jörg Haider
©

Ma a legfontosabb német szélsőjobbos párt, az AfD listavezetője egy leszbikus nő, Alice Weidel, a francia Nemzeti Frontnak pedig több magas rangú homoszexuális tisztviselője van, mint bármelyik másik pártnak az országban. Annak ellenére, hogy ezek a pártok nem harcolnak a melegjogokért, sőt inkább visszafognák őket, mindkettőjüknek átlag feletti a támogatottsága a homoszexuális szavazók körében. 

Ennek elsőszámú magyarázata, hogy a magukat már teljesen egyenjogúnak érző, jómódú melegek közül sokan ma főként az iszlámot tartják magukra veszélyesnek, és ezért az ügyért cserébe akár bizonyos kellemetlenségeket is elnéznének. Az AfD például ellenzi a melegházasságot, amelyet “luxusproblémának” tekint, eközben viszont az egyik plakátján egy meleg pár szerepel “Az élettársam és én nem szeretnénk muszlim bevándorlók között élni, akik a szerelmünket halálos bűnnek tartják”-felirat mellett. 

Itt érdemes megemlíteni, hogy statisztikák is igazolják: a keleti és nyugati szélsőjobb között komoly szakadék van a homoszexualitás megítélésében. Míg nyugaton már inkább csak egy elszigetelt kisebbséget zavar, ha a konzervativizmust Milóhoz hasonló figurák is képviselik, Ausztriától keletre még az ideológiai csomag integráns része a “szexuális devianciákkal” szembeni kisebb-nagyobb fellépés. (Ebből a szempontból tanulságos a magyar kormányoldal megosztottsága Milo-ügyben.) 

Az identitáspolitika rossz végén 

A meleg jobboldal tehát nem most született meg, de az tény, hogy az utóbbi években vált igazán prominens és tárgyalt jelenséggé. Ennek van még egy fontos direkt oka: a kulturális baloldal elmozdulása az identitáspolitika és az interszekcionalitás, azaz azon szemlélet irányába, ami szerint az emberek helyét elsősorban a különböző, jobban vagy kevésbé privilegizált csoportidentitásainak összessége határozza meg. 

Ebben az LMBT-ügyeket differenciáltan, a rasszal is összefüggésben vizsgáló mátrixban gyakran előjön az az érv, hogy egy jómódú nyugati, fehér meleg férfi már inkább elnyomó, mind elnyomott. Egyrészt, mert a többieknél előbb és könnyebben részesülhettek a többségi társadalom elismeréséből, másrészt mert amint lentebb látható, gyakran sok szempontból tradicionális férfiasságképet kultiválnak. 

©

Eközben pedig felnőtt egy olyan konzervatív generáció, amelynek esetében a megőrizni kívánt nyugati kultúrának már része a melegek elfogadása is, amitől tartanak, az pedig egy részről a homofób radikális iszlám, más részről a nemi szerepek további dekonstruálása balról. 

Jó példa, hogy 2016-ban a brit Országos Diákszövetség (NUS) bejelentette, hogy egyetemi szervezeteiben nincs többé szükség a meleg férfiakat képviselő tisztségviselőkre, ugyanis ők már nem számítanak eléggé elnyomott csoportnak, sőt, gyakran ők lépnek fel elnyomó módon a náluk rosszabb helyzetben levő szexuális és egyéb kisebbségekkel szemben. A hírt inkább a jobboldali sajtó kapta fel. Milo ezt a helyzetet tudatosan ki is használja, ahogy rendszeresen odaszúr az elnyomási ranglétrán nála “feljebb” állóknak, például az amerikai egyetemeken eléggé hangos transznemű aktivistáknak, vagy arról beszél, hogy kisebbségiként nem szorul védelemre, sőt, egy mostaninál konzervatívabb társadalomban is jól érezné magát. 

Tiltott gyümölcs 

Hogy Jeszenszky Zsolt viccelődése milyen tágabb diskurzusba illeszkedik, legjobban ez a cikk fejti ki. Eszerint Milo rajongótáborában kifejezetten gyakoriak az olyan kommentek, ahol heteroszexuális férfiak ironikusan(?) arról beszélgetnek, hogy még ők sem dobnák ki ágyukból a fabulous trollkirályt, aki ezt a fajta “bűnös” vonzerőt teljesen tudatosan sugározza. Ez a félironikus viszonyulás sokféle értelmezést rejt magában, amelyeknek minden eleme bármikor visszavonható egy “csak vicc volt”-kitétellel, és a követőkben azt a pozíciót is erősíti, hogy akármit mondanak, őket nem vádolhatják intoleranciával, mikor egy ilyen figuráért rajonganak, és egyébként is csak trollkodás az egész. 

A cikk szerint a Milo-jelenség lényege éppen az abból eredő feszültség. Hogy az általa megtestesített identitás egyszerre vonzó és taszító az ideológiai fertályon, ahol mozog, és ennek komoly történelmi kontextusa van. 

Az első jól ismert meleg szélsőjobboldali Ernst Röhm volt, aki az SA félkatonai szervezet vezetőjeként befolyásos ember volt a náci világban, és homoszexualitását nyíltan vállalta, sőt, a párt embereszménye részének tartotta az ógörög mintára kigondolt katonás férfibarátságot, míg 1934-ben Hitler le nem számolt vele a “hosszú kések éjszakájának” nevezett merényletben. Bár a vezér valószínűleg nem a szexualitása miatt fordult Röhm ellen, inkább a hatalmát féltette, a leszámolást követően a melegek a Harmadik Birodalom ellenségei és áldozatai közé kerültek. 

Roger-Viollet
©

De a fasiszta erő- és férfiasságkultusz és a látens vagy kevésbé látens homoerotizmus közötti kapcsolat újra és újra előjövő, örök kulturális toposszá vált. Ahogy Susan Sontag Fascinating Fascism című híres esszéjében leírja, a háború után a nácizmus esztétikája elsősorban a hatalommal összefüggő szexuális fétisként élt tovább, legyen szó szadomazochizmusról vagy homoszexualitásról. Itt természetesen a tiltás, elfojtás és a “feloldhatatlan” ellentmondás is az izgalom részét adja. 

Ezzel párhuzamosan a hetvenes-nyolcvanas évek kultikus, földalatti szkinhedmozgalmai úgy élesztették újra ezt a világot őszintén, hogy vezetőik közül többen szintén a saját nemükhöz vonzódtak. A melegkultúrának pedig körülbelül hasonló mértékben volt része a kezdetek óta a végletekig fokozott férfiasság fetisizált, vagy éppen a tesztoszteron tudományos alapú dicsérete.

De a mai amerikai alt-right undergroundjában is van olyan gondolkodó, Jack Donovan, akinek hitvallása a barbár, pogány rúnás esztétikára, a férfiasság, bajtársiasság, erő imádatára és a “gyenge, feminin” modern LMBT-kultúra megvetésére épül: a “homonacionalizmus” számára a tökéletes világ gyakorlatilag nők és nőies tulajdonságok nélküli. Mindez valahol meglepően jól rímel arra is, amit az új jobboldalon szintén eléggé fontos, a “modern nőket” megvető antifeminista új férfimozgalmak hirdetnek.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Érmékre kerülnek a klasszikus magyar mesék hősei, Pom Pom az első

Érmékre kerülnek a klasszikus magyar mesék hősei, Pom Pom az első

Hibát találtak az 5 legjobb jelszótároló programban, kilophatók a jelszavak

Hibát találtak az 5 legjobb jelszótároló programban, kilophatók a jelszavak

Beperelte az Apple-t a feleség, akinek meghalt a férje egy kigyulladt iPad okozta tűzben

Beperelte az Apple-t a feleség, akinek meghalt a férje egy kigyulladt iPad okozta tűzben

Nagy változás jöhet az iPhone-oknál, és a Maceknél is, de ennek csak örülni lehet

Nagy változás jöhet az iPhone-oknál, és a Maceknél is, de ennek csak örülni lehet

Újra árulhatja az Apple a betiltott iPhone-jait Németországban

Újra árulhatja az Apple a betiltott iPhone-jait Németországban

A hegyfalui plébános is beszállt az EP-kampányba: riogató plakátot rakott ki

A hegyfalui plébános is beszállt az EP-kampányba: riogató plakátot rakott ki