A magyar kormány, ha kérdezik, mindig határozottan kijelenti, hogy az igazán rászoruló menekülteknek megadja, ami jár az emberség és kereszténység nevében. Ez egyre kevésbé igaz persze, hiszen 2016 óta már az integrációs szerződés intézményét is megszüntette a kormány, azaz azok a menekültek, akik valahogy mégiscsak Magyarországon szeretnének élni, minimális segítséget kapnak ehhez. Ráadásul gyerekek.

Jó, de hát ezek szavak, elvont elvek. A Könnyű leckék című dokumentumfilm elsődleges erénye, hogy ezeknek a szavaknak tartalmat ad: csontig hatolóan megérezzük, mit él meg egy ember, akit Magyarország úgy fogad be, hogy alig segíti valamiben. Magyarország mint állam – mert az emberektől amúgy sok-sok szeretetet kap.

Kafiya szomáliai lány, és még 2014-ben érkezett Magyarországra rokonok nélkül. Társai mind továbbmentek, de ő egyedül a maradás mellett döntött. „Elfáradtam”, indokolja döntését. De hát egy tizenéves lány hogy is ne fáradna el kontinensek átszelésében a különböző menekültútvonalakon. A kiskorúakkal az állam felelősen jár el, ezt is sokszor hallottuk. Kafiya esetében ez azt jelentette, hogy bekerült egy gyerekotthonba, és a közoktatásba.

Éclipse Film

A Könnyű leckék egy lendülettel a szociálpolitika és az oktatás területéről is képes helyzetjelentést adni: a lánynak, aki elfogadhatóan tud magyarul, a matematikától a történelemig és a magyar mint idegen nyelvig át kell rágnia magát olyan témákon, mint az Osztrák-Magyar Monarchia kisebbségi politikája, a Molotov-Ribbentrop-paktum vagy a szögfüggvények. Mindezek bevágására ideális közeget biztosít a gyerekotthoni környezet, ahol a tanulás tere a közösségi tér, a rendőrség pedig mindennapos kelléke az életnek.

Ráadásul a lánynak nagyon hiányzik az édesanyja, akit Szomáliában hagyott – ott, ahol sokkal rosszabb sors várt volna rá, mint bármikor is Magyarországon. Lelkifurdalása is van: az édesanyjának oly fontos muszlim vallás előírásait nem tartja, sőt, egy ponton el is hagyja a hitét.

Olyan mennyiségű dráma ez, ami meglett embereknek is jó sok munkát és szenvedést okozna, nemhogy egy érettségi előtt álló lánynak.

De Kafiya nem zuhan össze, nem törik meg. Jár úszni, küzd a tananyaggal, dolgozik, aprítja a csirkehúst, egyengeti modellkarrierjét. Zurbó Dorottya filmje mindezt jól, és a maga természetességében leköveti, ahogy a lány a gyerekotthonban játszik a lányanyák babájával, küzd a testnevelésórákkal, tanul úszni.

Éclipse Film

És azt is hatásosan megörökíti, hogy az állam „segítsége” mennyire akadály is, ahogy az oktatók nehezen képesek arra, hogy pedagógiai eszközökkel is segítsék a lányt, vagy a gyerekotthon valósága mennyire megnehezíti a mindennapos tanulást.

A magány, a hatalmas akadályok és a zord valóság ellenpontja a fiatal fekete lány, aki gyakorlatilag az anyjának elmondott vallomásként működteti a filmet. A személyes dráma mögött tökéletesen látszik a céljára alkalmatlan infrastruktúra, megrendítő képet adva egy országról, amely egyáltalán nem értékeli, ha valaki úgy dönt, itt szeretne élni – Szent István intelmei, keresztény kultúrkör és kereszténydemokrácia ide vagy oda.

Éclipse Film

Zurbó Dorottya (A monostor gyermekei) dokumentumfilmje a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának keretében készült, a világpremierje a rangos Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójának versenyprogramjában lesz. A magyar mozikban októbertől látható.