hvg.hu: Lakos Nóra (korábbi interjúnkat lásd erre – a szerk.) első nagyjátékfilmje, a Hab, vígjáték az elköteleződésre képtelen harmincas felnőttekről. Mi fogta meg a történetben?

Kerekes Vica: Bevallom őszintén, hogy eleinte nem is akartam elmenni a castingra. Amikor kézhez kaptam néhány jelenetet, akkor még úgy volt, hogy a film a húszas éveiben járó generációról fog szólni, és úgy voltam vele, bár örülök, hogy ilyen fiatalnak néznek engem, de én 37 éves vagyok, és lelkileg már nem vagyok alkalmas egy huszonéves eljátszására. Aztán elkezdtem csinálni a jeleneteket, és éreztem, hogy nagyon jól meg van írva a forgatókönyv, elkezdett izgatni a történet. Sok igaz dolgot találtam benne a mai korról és rólunk, emberekről. Felismertem magamat, a barátaimat, azt, hogy minták, szabályok szerint cselekszünk, és hogy sokszor úgy megyünk mások után, mint a birkák.

A rendező, Lakos Nóri nekem olyan, mit egy mesehős, és ez áthatja a film egészét, a vizualitását is. Elegáns, finom humora lesz a Habnak, nem szeretnénk a primitív humorra alapozni.

hvg.hu: A főszereplő Dórát alakítja, aki egy szerelmi csalódás után sütemények készítésébe öli bánatát, cukrászdájának megtartásáért pedig foggal-körömmel harcol.

K. V.: Dórának gyermeki lelke van, sok helyzetben nem viselkedik felnőttként, például nem tudja felvállalni a saját véleményét, érzéseit, nem bízik magában kellőképpen, ezért belehajszolják őt dolgokba. Ugyanakkor saját egzisztenciát teremtett magának, és harcol érte ezerrel.

Kerekes Vicát sminkelik a Hab forgatásán

Szemerey Bence

hvg.hu: Szász Attila és Köbli Norbert nagyjátékfilmje, a még bemutatásra váró Apró mesék is az ön karakterére épül. Jól számolom, hogy az Apró mesék és a Hab az első két olyan magyar mozifilm, amelyekben főszerepet kapott?

K. V.: Volt két tévéfilmem is, a Tranzitidő és a Ki/Be Tawaret, ahol engem bíztak meg a fõszereppel, de nem is ez a lényeg. Nincs kicsi vagy nagy szerep, én az egységben hiszek, az a fontos, hogy aktivizálja a sejtjeimet a szerep, hogy azt érezzem részese akarok lenni egy alkotási folyamatnak.

hvg.hu: Mégis az a benyomásom, hogy szlovák és cseh filmekben sokkal többet játszik.

K. V.: Három országban vagyok jelen, és nyilván nem lehet minden egyes országban ugyanolyan intenzitással létezni. Hullámok vannak és korszakok. A csehek sokszor a színészeikre építik fel a filmet, és nem teketóriáznak, ha akarnak valakit, akkor már évekkel előtte lefoglalják őt. Most azonban picit visszavettem a csehországi létezésemből, tudatosan koptatom ott magam.

hvg.hu: Mit jelent, hogy koptatja magát?

K. V.: Nem szeretném, hogy ha telítődnének velem, és én sem akarok elhasználódni, úgyhogy ott most kevesebb dolgot vállalok el. Sokszor az van, hogy addig használnak, amíg nagyon megy a szekér, és akkor beleraknak mindenbe, mert Csehországban a névre mennek be az emberek a moziba, és ott már az én nevemre is beülnek. Ezt jól tudják a producerek, forgalmazók, és ilyenkor rád építik a kampányt, az egész filmet.

Másfelől, ha én állandóan a színtéren vagyok, akkor nem tudok tapasztalni a világból semmit, nincsenek szabad pillanataim, nem tudok számot vetni önmagammal, a munkámmal, nem érnek új impulzusok, nem tudok ránézni önmagamra kívülről, pedig szerintem ez nagyon fontos. Színészként állandóan látható vagy, és így látszódik az is, hogy éppen milyen állapotban vagy. Energiák áradnak belőlünk, és az ember tekintetében visszatükröződik, hogy rendben van-e az életével, vagy sem. A belső világod jelentősen meg tudja változtatni a fizimiskádat, ami egy színésznél nem elhanyagolható szempont.

Szemerey Bence

hvg.hu: Mihez nyúl, amikor ki akar szállni a mókuskerékből?

K. V.: Én ilyenkor csendben vagyok minden szinten, nincs körülöttem film, színház, zene, elvonulok. Csak könyvek vannak és természet, túrázni járok a hegyekbe. Múltkor leköltöztem Polányba négy napra, de volt, hogy elutaztam egyedül Új-Zélandra, ilyenkor tudatosan úgy alakítom az életem, hogy pár hónapig ne legyen semmi körülöttem. Mert azt érzem, bár csodálatos, hogy van munkám, muszáj időnként megállni és tapasztalni kell a világból. Ilyenkor figyelem magam, a reakcióimat helyzetekre, tanulni szeretnék és élvezni a létezést.

hvg.hu: A cseh filmekbe már felkérik egy-egy szerepre vagy kell még castingokra járnia?

K. V.: Csehországban is járok castingra, de sokszor felkérnek vagy rám igazítanak egy-egy szerepet. Az egy csodálatos dolog, amikor már az van, hogy kifejezetten téged akarnak, ez óriási bizalom felém. Szeretném viszont hozzátenni, hogy én castingpárti vagyok, jó dolog, hogy az ember próbára teszi magát, mert ez frissen tart, és visszavesz az ember hiúságából.

hvg.hu: Úgy hallottam, hogy Csehországban már paparazzók követik, akkora sztárnak számít ott.

K. V.: Épp ezért egy kicsit nyomasztó hely nekem Prága. Én ott a kedvesemmel nem mehetek el csak úgy valahová kézen fogva, mert felismernek minket. Premierekre sem megyünk párban, mert nagyon nehezen viseljük, hogy fotóznak minket. A saját filmem premierjére elmegyek, mert kötelező, de másokéra ritkán, próbálom ezeket kerülni. Számomra a pózolás a vörös szőnyegen szintén nagyon furcsa, a vörös szőnyeg borzalmas, hiszen általa le vagy választva az emberekről. Az is érthetetlen, hogy miért jó olyan ruhákat felvenni egy premierre, ami nem is én vagyok. Sokan vannak, akiket ilyenkor egy stylist öltöztet, ő mondja meg, hogy te milyen vagy. Én egy bemutatóra csak szimplán szeretnék elmenni úgy, mint egy ember, aki a munkáját végzi. El nem tudom képzelni, hogy hetekkel a premier előtt ruhákat válogassak, fölösleges időpocsékolásnak tartom.

hvg.hu: Hol tartózkodik többet, Budapesten vagy Prágában?

K. V.: Én itt lakom Budapesten, de az igaz, hogy sok időt töltök Prágában is. Magyarországon tudok jobban pihenni és regenerálódni. Ha Prágában nincs dolog, robogok is vissza Budapestre, mert ez a város nekem sokkal fényesebb, és nagyobb szabadságot érzek itt. Ha Prágában több időt töltök el, akkor az viszont olyan, mintha egy úthenger ment volna át rajtam.

Mindeközben persze nagyon hasznosak az ottlétek, mert isteni munkáim vannak Prágában, amelyek sokfélék a mesétől kezdve a korabeli kosztümös filmekig, a vígjátékokon keresztül a külföldi filmekig, mindent kipróbálhattam.

hvg.hu: Milyen különbségeket lát a cseh és a magyar filmigyártás között?

K. V.: A csehek bátrabbak abból a szempontból, hogy ott mindenféle zsáner van a palettán, és ezek a műfajok mind működnek is. Nyilván ez részben azért van, mert nagyon sok cseh jár moziba. Ott nem kopott ki a mozi kultusza, meg tudták tartani a nézőket. Ennek az egyik oka szerintem az, hogy rengeteg mesefilmet, családi filmet csinálnak, amelyeket a felnőttek is imádnak. Úgy érzem, mintha Magyarországon nem nagyon mernének pénzt adni ilyen filmekre, attól tartva, hogy anyagilag nem éri meg mesefilmet csinálni, nem hozza vissza az árát. De én meg erre azt mondom, hogy ez befektetés, nem csak anyagi, hanem szellemi is, és igenis minden évben kell csinálni ifjúsági filmeket és mesefilmeket, mert gyerekkorban kell az embert a mozira szocializálni. Gyerekeken keresztül vezet az út el odáig, hogy virágozzék a nemzeti filmipar.

hvg.hu: Mit tart eddig a legfontosabb szakmai teljesítményének?

K. V.: A tavaly kijött, netflixes Miladát (Milada Horaková cseh politikusról szóló film. Horakovát egy koncepciós per során a kommunisták halálra ítélték – a szerk.), amelyben Milada testvérét játszottam. Bár erősen cseh tematikájú a film, amerikaiak és más nemzetiségű színészek is játszottak benne, ezért angolul zajlott a forgatás. Már ez önmagában is kihívás volt, de nagyobb teljesítményként éltem meg, hogy később csehül szinkronizálhattam. Mivel Csehszlovákiában nőttem fel, ezért gyerekkorom óta értem a csehet, de hát az anyanyelvem a magyar, a főiskolán pedig szlovákul tanultam.

Az első munkámat, amely egy szlovák-cseh koprodukció volt, még úgy csináltam, hogy szlovákul kellett benne beszélnem. Aztán a második filmem egy cseh mesefilm volt, amiben már csehül beszéltem, de leszinkronizáltak utólag. Utána volt olyan produkció is, ahol cseh és szlovák szavakat is használtam. Egyre több munka jött, és egyre autentikusabban szólaltam meg csehül. A Miladánál először nem engedték, hogy én szinkronizáljam le saját magam csehül, mert féltek, hogy akcentusom lesz. Végül be tudtam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni, és zöld utat kaptam.

hvg.hu: Van egyébként tájszólása, ami mondjuk a magyar munkáknál eleinte megnehezítette a dolgát?

K. V.: A szlovák színműn – ahol mellesleg nagyon szeretik a magyarokat – volt magyar előadóművészet óránk is, és megtanították nekünk a „helyes, szép magyar” beszédet. Azt gondolom, hogy csodálatos a magyar nyelv sokrétűsége és gazdagsága, a nyelvjárások által izgalmasabb és autentikusabb. Büszke vagyok arra, hogy palócosan is tudok beszélni, és használom is a mindennapokban. Akadt olyan magyar kollégám, aki állandóan figyelmeztetett egy forgatáson, hogy „ez így nem helyes”, meg „nem így mondjuk magyarul”, mert én például azt mondom a „megmosom a fogam” helyett, hogy „kimosom a fogam”.

hvg.hu: Hogyan határozná meg a felvidéki magyar identitást? Beszélhetünk ilyenről egyáltalán?

K. V.: Számomra ez nagyobb fokú érzékenységet jelent a magyar kultúra és nyelv iránt. Ez nem olyan dolog, hogy az anyáink meg tanítóink napi szinten sulykolták belénk, hogy akkor most te magyar vagy, mert ez magától értetődő volt. Ahogy azt is természetesként éltük meg már gyerekként is, hogy tudtuk, mások vagyunk, mint a többiek, mert egyszerűen más nyelven beszélünk. Nagyon őrizzük a magyar nemzeti ünnepeket is, de nem azért, hogy mi, mint nagy nemzeti érzelműek, verjük a mellünket, hanem azért, mert ezek által az ünnepek által azt érezzük, hogy nem vagyunk távol az anyaországtól.

Emlékszem, hogy mikor hallgattuk a magyar himnuszt, csöpögött a könnyünk, és azt hiszem azért, mert egyszerűen ez a trianoni trauma nagyon mélyen bennünk volt még.

Ugyanakkor vannak előnyei is a kisebbségi létnek, mert így például megtanul az ember több nyelven létezni – én háromféle piacra is tudok dolgozni –, és talán mi jobban is adaptálódunk idegen helyzetekhez, nyitottabbak vagyunk mások felé.

Kerekes Vica filmbeli partnerével, Mátray Lászlóval a Habban

Szemerey Bence

hvg.hu: Visszakanyarodva a filmezéshez: amikor a filmes teljesítményét emlegetik a sajtóban, gyakran nem tudnak elvonatkoztatni attól, hogy milyen meztelen, szexi és erotikus jelenetei vannak egyes filmekben. Ez nem zavarja?

K. V.: Már nem foglalkozom vele. Virtuális világban élünk, és egyszerűen nem tudsz megakadályozni dolgokat. Ha egy színész meztelen, az még mindig nagy téma, míg a franciáknál – nézzük csak meg Isabelle Huppert mennyiszer vetkőzött a vásznon – vagy a skandinávoknál már egyáltalán nem számít. Nem akarok meghunyászkodni és leblokkolódni a média miatt, hogy csak azért nem vetkőzök le, mert tudom, hogy ott lesz mindenhol a bulvárban. Az újságírók szegénységi bizonyítványa, ha ezt emelik ki, nem az enyém. Ugyanakkor én is figyelek rá, hogy ne legyek ebbe a szerepkörbe beskatulyázva: non-stop jönnek az e-mailek, felkérések, hogy akár videoklipekben, reklámokban játsszam el a szexi nőt, ezeket mind visszautasítom. Ha van egy szexusod, akkor az úgyis megjelenik egy szerepben, még ha az nincs is erre kiélezve.

hvg.hu: Milyen filmekben fog szerepelni a közeljövőben?

K. V.: Most egy nagyon izgalmas dolog előtt állok, Jonathan Jakubowicz venezuelai rendező – korábban Robert De Niróval forgatta a Kőkezű című filmet – Európában fog rendezni egy 40-es években játszódó, igaz történeten alapuló drámát, és lesz benne egy fontos szerepem. Resistance a film címe, és egy híres francia pantomimművész, Marcel Marceau a központi figurája. Eredetileg egy kisebb szerepre kértek fel, de Jakubowicz úgy döntött, hogy egy nagyobbat akar rám bízni.