Kis magyar alternatív valóság: mit tehetünk, ha az állam csak rombolja az iskolát?
Az állam korszerűtlen és méltánytalan oktatást nyújt a gyerekeknek – vélik egyre többen, és ezt felismerve egyes iskolák, tanárok és szülők próbálnak tüzet oltani, valamennyire javítani a helyzeten. Ez lehetne jó hír is, ám mögötte ott van a beletörődés, hogy rendszerszinten már nem is várnak javulást.
A – mára lassan szitokszóvá váló – felvilágosodás korából származó társadalmi szerződés-elméletek szerint az állampolgárok lemondanak jogaik és pénzük egy részéről az állam javára, cserébe viszont az államnak biztosítania kellene egy sor dolgot, például az ország és az egyének biztonságát, szabadságát, törvény előtti egyenlőséget, és olyanokat is, mint színvonalas és mindenki számára elérhető egészségügyi ellátás, mindenki számára elérhető színvonalas oktatás.
Azaz az államnak kutya kötelessége lenne az adónkból jó kórházakat és jó iskolákat működtetni.
Úgy tűnik, a magyar állam a szerződés e pontjait megszegi, gondoljunk csak az orvos- és ápolóhiányos, düledező kórházakra. Vagy a nemzetközi listákon egyre lejjebb csúszó, a korszerű, 21. századi ismereteket átadását még csak megkísérelni sem bíró, a méltányosságból, esélykiegyenlítésből rendre megbukó magyar iskolarendszerre. (Többször megírtuk már, hogy ez 2010 előtt is így volt, az Orbán-rezsim csak továbblökte a szakadék felé a rendszert.)
Egy normális országban is egyéni kedvezményezések, civil szervezetek, esetleg uniós vagy vállalati támogatással induló projektek tömik be azokakat a lyukakat, amelyek az állami rendszerekben keletkeznek, Magyarországon viszont, úgy tűnik, lassan létrejön egy egész kis alternatív valóság ezekből.
Vizsgáljuk most meg néhány idei példa alapján, hogy mit próbálnak tenni tanárok, szülők, önkormányzatok akkor, amikor a végletesen központosított magyar iskolarendszer színvonalának javulásában már bízni sem igen lehet középtávon.
Már a 60-as években is szükség volt pedagógiai undergroundra
De ekkor is voltak olyan renitens pedagógusok és iskolák, akik és amelyek szembementek a gyerekellenes iskolarendszerrel. Winkler Márta tanítóként például már a 60-as évektől próbálta szétfeszíteni az akkori egyenoktatás kereteit, majd 1988-ban (amikor az akkori minisztérium és a Soros Alapítvány támogatásával kifejezetten sok korszerű pedagógiai kezdeményezés indult el) megalakította az első alternatív iskolát, az idén 30 éves Kincskeresőt. Ebből az apropóból beszélgettünk el nyáron a mai napig aktív tanítóval, aki szerint a játék, a mozgás, a gondolkodni tanítás a legfontosabb az iskolában, és ezeket bármilyen rendszerben, bármilyen felügyelet mellett el lehet érni, ha a tanító rendelkezik belső szabadsággal.
Aki el tud vonatkoztatni az előírásoktól, akinek megvan az ereje, hogy a belsejében is szabad legyen, és neki az szabja meg a mindennapi munkáját, amire az adott gyereknek aznap szüksége van, annak mondhat bárki bármit, ülhet a fejére igazgató, tanfelügyelő, megy a maga útján
– mondta Winkler Márta. Hozzátette, sok helyen vannak pedagógusok ma is, akik gyermekközpontú szemlélettel tanítanak.
Egyvonalban vannak most a szíved meg az agyad
Mivel mindenki látja, hogy a mai állami iskolarendszer menthetetlenül rossz állapotban van, aki teheti a gyermekét vagy a sokkal jobb anyagi kondíciókkal, és – a köznevelési törvény fura kivételeket soroló passzusai alapján – több szabadsággal (például lehet saját tantervük, nem kell a sokszor rossz állami tankönyveket használniuk) rendelkező egyházi iskolákba, vagy alternatív iskolákba íratják a gyerekeiket, esetleg magántanulói formában szervezik meg az oktatásukat.
Az egyre szaporodó alternatív módszerekkel tanító iskolákba viszont alig érkezik pénz az államtól, ezért ezekbe tandíjjal lehet megváltani a belépőt. Ennek ellenére egyre nagyobb túljelentkezésekről számolnak be ezek az intézmények.
A tandíj egyébként azt a fura helyzetet teremti meg, hogy olyan intézmények, amelyek a gyerekeket helyezik középpontba a tanterv helyett, amelyek mindenkire – differenciálással, kooperatív munkával – akár egyszerre figyelnek, a 21. századi tudást kizárólag azoknak nyújtják, akiknek a szülei ezt meg tudják fizetni. Azaz nyitott iskolák, de csak a gazdagoknak.
Hátrányból is lehet
Vannak olyan régiók, ahol persze a tandíj szóba sem jöhet. Ilyen Berettyóújfalu és környéke is, ahol az Igazgyöngy Művészeti Iskola működik – egyébként szintén alternatív, integrált módszerrel. Az iskolai munkából kiindulva az utóbbi évtizedekben kiépült egy sajátos szociális modell, amely a mélyszegénységben élő családok helyzetén próbál segíteni. Ez is elsősorban az állam feladata volna, ehelyett a civilek végzik. Még tavaly év végén jelent meg L. Ritók Nóra kötete a tapasztalatairól, ennek apropóján készült interjúnk itt olvasható. Az viszont néhány napos hír, hogy az Igazgyöngy vezetője (és a hvg.hu-n futó Nyomor széle blog gazdája) kapta a Prima Primissima közönségdíját.
Nem sokkal jobb a helyzet a borsodi, döntő részben romák lakta Szendrőládon sem, ahol szintén helyi civilek vették a kezükbe a sorsuk jobbra fordítását. Például azzal, hogy bekapcsolódtak a tanodaprogramba, illetve idén azzal, hogy két cég segítségével programozást kezdetek tanítani a helyi diákoknak.
Mint a programot is működtető helyi egyesület elnöke, Káló Károly a hvg.hu-nak elmondta: „Hosszú ideje a kitörési pontokat keressük a hátrányos helyzetű gyerekeknek, és ez ma valószínűleg nem a kosárfonás, sokkal inkább a programozás. Megkerestek minket az IT Services Hungarytól (ITSH), hogy elindítanának egy olyan programot, amelyben alapszintű programozást tanítanának. A cég szeretne megszólítani olyan rétegeket is, akiket még talán nem értek el az IKT-képzések, de amely réteg 20 év múlva esetleg az ITSH munkavállalói körét erősíthetné.”
Az állami rendszerben is lehet
Egészen más környezetben és helyzetben van a 90-es évek elején indult pesthidegkúti Gyermekek Háza, amely állami fenntartásban, de alternatív pedagógiai programmal működik. Lassan 30 éve bizonyítja, hogy az aktuális oktatási rendszerektől függetlenül, azon belül is lehet folytatni a Winkler Márta által is bemutatott módszereket. Eddig csak általános iskolaként működött, de idén januárban jelentették be, hogy a 2019/2020-as tanévtől megnyithatja gimnáziumi tagozatát. És bár akkorra még nem lesz kész, de a következő tanévben egy vadonatúj, a pedagógiai elveket is tükröző és kiszolgáló épületet kap. Az iskola vezetője korábban úgy írta le a hvg.hu-nak a GYH alapelveit, hogy az „legyen tényleg általános, nyújtson minden tanulónak elfogadó, biztonságos környezetet, biztosítsa az egyéni tanulási út lehetőségét, és neveljen szabadságra, kreativitásra, önállóságra, gondolkodásra”.
A másik jó példa a XVIII. kerületi iskolában beindult Közbigyó-projekt. Az odajáró gyerekeik szülei is feltették azt a kérdést maguknak, hogy
Van-e azonnali gyógyír az oktatási rendszer felemásságaira? Mit tudsz te tenni még ebben a tanévben, hogy minden gyerek sikeressé válhasson az iskolátokban?
Kezdetben szülői ötletelések voltak erről, később bevonták a tanítókat is, akik szívesen fogadták a kezdeményezést.
Háromhetes projektet képzeltek el, ezek úgy indulnak, hogy a gyerekek kitalálnak valamit, amit ebben az időkeretben szeretnének megvalósítani. Ez lehet egy konkrét tárgy, egy produkció, egy film, vagy egy kis program is. A lényeg az, hogy a gyerekek a tanárok motiválásával és segítségével, de önszerveződő módon létrehoznak 4-5 fős csoportokat, hogy azzal az általuk kitalált dolgot megvalósítsák. Mindez nem kötelező, és iskolán kívüli időtöltést jelent. Minden csoportnak van egy szülő-mentora is.
Egy-egy ilyen projekt megvalósítása során a gyerekek olyan kompetenciákat tanulnak, amelyeket az iskola nem biztos, hogy átad: együttműködés, csoportmunka, kommunikáció, problémamegoldás, kreativitás. Ezek a kompetenciák a szakirodalom szerint talán fontosabbak a jövő (sőt a jelen) munkavállalóinak, mint a szaktudás, a lexikális tudás.
A szülők látják a munkahelyükön, hogy milyen munkavállalói készségekre van szükség. A gyerekeik most járnak iskolába. Nincs idejük, hogy kivárják, hogy kiforrjon egy új szemléletű oktatási rendszer. Azt próbálták megfogalmazni a Közbigyóval, mi az, amit most tudunk tenni ebben a rendszerben, azonnal. Mentsük, ami menthető
– foglalta össze a projekt célját az egyik tanárnő.
Erre a „mentsük a menthetőre” számos példát találunk az országban. Úgy tűnik, sokan belátták, hogy az állami iskolarendszerben a gyerekek nem kapják meg a megfelelő képzettséget, kompetenciákat. De egyre több helyen kialakulnak azok a kezdeményezések, amik pótolják ezeket a hiányokat.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
