Hamvay Péter
Hamvay Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Gyenge és túlideologizált alkotás váltja fel Nagy Imre szobrát a Vértanúk terén, a vörösterror áldozatainak nevét őrző Nemzeti Vértanúk emlékműve.

A világegyetem, s benne a Fidesz Vörös tere, a Kossuth tér is tágul. Most épp magába olvasztja a szomszédos Vértanúk terét. Legalábbis ezt kell gondolni Wachsler Tamásnak, a Steindl Imre-program vezetőjének érveléséről. Wachsler a Kossuth tér 1944 előtti arculatának 2011-ben elhatározott helyreállításával magyarázza a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor eltávolítását. Helyére – e gondolatmenet jegyében – az 1918–1919-es forradalmak áldozatainak emléket állító, az 1930-as években felavatott és a második világháború után ledöntött Nemzeti Vértanúk emlékművét építik vissza.

A tér neve erősebbnek bizonyult a szobroknál. Bár 1945 után átnevezték a kommunista vértanú Ságvári Endréről, a rendszerváltást követően ismét Vértanúk terére keresztelték, de eredeti névadó szobra már szinte teljes feledésbe merült, és az odakerült Nagy Imre-szobor az ötvenhatos vértanúkra emlékeztetett.

A Nemzeti Vértanúk emlékműve a Vértanúk terén
©

Gerő András történész szerint ha így tágul a Kossuth tér, akkor nincs messze az az idő, amikor a kőhajításnyira lévő Szabadság tér irredenta emlékműveit is újra felállítják. A Nemzeti Vértanúk emlékműve az önmagát a két forradalom ellenében meghatározó Horthy-rendszer szimbolikus, sőt szakrális alkotása volt. Az még nem problémás, hogy a vörösterror áldozatainak emléket állítanak, de a fővárosban nincs emlékműve a nem kevésbé véres fehérterror halottainak. Száz évvel a történtek után bizonyára megérett már az idő arra, hogy a vörös- és a fehérterror áldozatainak akár közös mementójuk legyen. Ehelyett a Horthy-korszak külsőségeit és ideológiai toposzait ismételgeti a kormány. Ami legújabban a Magyar Idők által vezényelt kultúrharc avantgárdellenességében is tetten érhető. Bár Orbán Viktor új kulturális korszakot ígért, ezek szerint ennek valódi tartalmára még nem leltek rá.

A robusztus, haraszti mészkőből faragott alkotás a Horthy-rendszer szokása szerint egyszerre használt vallásos és pogány elemeket, mint arra Pótó János Az emlékezés helyei című könyvében rámutat. A szobor központi eleme hatalmas kőpillér volt, tetején a nagyszentmiklósi aranykincsről ismerős bikafejek tartottak egy szarkofágot. A kőpillér Parlament felőli oldalán Hungária koronás nőalakja állt, alatta A nemzet vértanúinak 1918–1919 felirat. A kőtömb másik oldalán azt a pillanatot örökítette meg a szobrász, amikor egy erőteljes, izmos férfi épp legyőzi a kommunizmust jelképező sárkányszerű szörnyeteget. Ez volt egyébként a kezdeményező Fehér Ház bajtársi szövetség emblémája. A szövetség tagjai jelentős szerepet játszottak a forradalmak leverésében, elnökük, Friedrich István – a megszálló román hadsereg tudtával – puccsal buktatta meg Peidl Gyula szociáldemokrata miniszterelnököt 1919-ben, utat nyitva az új berendezkedésnek. Az emlékművet valójában azért állították, hogy a forradalmak áldozatainak neveit felvéssék rá.

A vágy, hogy a forradalmak, így a hírhedt Lenin-fiúk áldozatainak szobra legyen, egyidős az ellenforradalmi rendszerrel. Huszár Károly miniszterelnök a kommün utáni első nemzetgyűlésben már ígéretet tett arra, hogy megőrzik mindazoknak a nevét „akik mint a nemzet, az állami rend és a kereszténység mártírjai, a magyar nemzet jövendőjéért folytatott harcokban életüket, egészségüket, családi boldogságukat elvesztették”. A rendszer azonban még sokáig el volt foglalva a konszolidációval, így csak egy évtizeddel később követte az elhatározást a megvalósítás. A szobrot először a mai Március 15. térre szánták, de annak erős lejtése miatt elálltak a tervtől. Ezek után került a Nádor utca, Vécsey utca és Báthory utca találkozásához – számol be róla Liber Endre Budapest szobrai és emléktáblái című könyvében. Bár a szerző nem említi, de talán az is szerepet játszhatott az elhelyezésben, hogy épp szemben, az Országház lépcsőjén ravatalozták fel a kommün idején a ludovikás puccskísérlet 18 vöröskatona áldozatát.

Az emlékmű ledöntése a második világháború után. Tiszával buktak
©

Az Esti Kurír arról írt, hogy Lechner Jenő építőművész és Füredi Richárd szobrász már 1928-ban elkészült az emlékmű mintáival, de a főváros nem találta azokat elég méltónak, és visszadobta a terveket. A következő évben újra megejtett szemlén is úgy találta a polgármester, hogy Hungária alakjából „hiányzik a méltóság és a fenség”. Hiába készült el 1930-ra a kőpillér a szarkofággal, a szobrokat csak három évvel később helyezték el a talapzaton, és a következő évben avatták fel. Igaz, akkor a legnagyobb pompával, Horthy Miklós és rendszerének valamennyi notabilitása jelenlétében.

A nevekkel még nagyobb bajban voltak, és még a felavatás után is kerültek fel újabb, megörökítésre méltónak talált vértanúk a kompozíción lévő kőtáblákra. A tudomásunk szerint 497 nevet számláló lista Tisza Istvánnal kezdődött, akit az őszirózsás forradalom napjaiban gyilkoltak meg ismeretlen katonák. A többit településenként rendezték sorba, külön csoportban az egyház, a Ludovika Akadémia és a csendőrség vértanúit. A nevekkel most is probléma van, mert nincs a szobornak teljes fotódokumentációja, így a hiánytalan névsor nem ismert.

Nem sokkal a vértanúk emlékműve után adták át a tér túloldalán álló – nemrég szintén újrafaragott – Tisza István-szobrot. A két, eszmei alapvetésében közös alkotás sorsa nemcsak a születésében, a bukásában is összekapcsolódott. A Fővárosi Tanács 1945 áprilisában úgy döntött, hogy a már lerombolt Tisza-szoborhoz hasonlóan „eltávolítja a Vértanúk terén lévő ellenforradalmi emléket”. Vas Zoltán polgármester csak augusztus elején adott utasítást a munkára, ám „Budapest népe” nem tudta megvárni, amíg megkezdik a bontást, és szeptember végén ledöntötte a szobrot – állt a hivatalos közleményekben. Annyira azért nem lehetett spontán az akció, mert a Filmhíradó is jelen volt, amikor a „főváros ifjúsága ledöntötte talpazatáról az éktelenkedő Ellenforradalmár-emlékművet”, amely „az új, demokratikus Magyarország mártírjainak megcsúfolása volt”.

Miközben a kormány minden 1945 utáni emléktől megtisztítja a Kossuth teret, a képviselői irodaház környezetében formálódik egy új panteon. Kövér László a Heti Válasznak hat évvel ezelőtt adott interjújában beszélt arról a kevés reakciót kiváltott tervéről, hogy „a Kossuth tér és a képviselői irodaház közötti térségben a nemzethez kötődő, jobb- és baloldali, valóságosan progresszív történelmi szereplőknek állítsunk szobrot”. Nagy Imre emlékműve (lásd Két part között című írásunkat) talán ezért kerül a Jászai Mari téri képviselői irodaház szomszédságába, a Marxot és Engelst ábrázoló egykori alkotás helyére. Nem messze onnan, a Markó utca–Széchenyi rakpart tengelyében áll a 2005-ben felavatott Bibó István-szobor. A Kövér László házelnök által három évvel ezelőtt felavatott, Kéthly Anna szociáldemokrata politikusra emlékező mű pedig a nemrég példásan felújított Olimpia parkba került. Oda, ahová Kovács Béla kisgazda politikus szobrát is átszállították a Kossuth térről, pedig azt az első Orbán-kormány állíttatta fel.

A cikk eredetileg a HVG 2018/31. számában jelent meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!