szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A zsidókat a náciknak felkínáló berlini zsidó nőt, Stella Goldschlagot az utókor próbálja valahogy érthetővé tenni úgy, hogy közben ne mentse őt fel a bűnei alól. A története most egy regényt inspirált, de született már az életéből musical és film is. Pedig ha volt valami, amire Stella Goldschlag nem vágyott, az az, hogy a történetét a szórakoztatóipar hasznosítsa.

Igaz történet alapján könyvet írni egyszerre hálás és kockázatos vállalkozás. A Spiegel újságírója, Takis Würger egy olyan témát dolgozott fel és úgy, hogy az eladott példányokat tekintve hatalmas sikert ért el, az irodalmi és a közélet reakciójából kiindulva viszont igazi darázsfészekbe nyúlt, a bírálói szerint ugyanis irodalmilag értékelhetetlen szöveget írt, amely szórakoztatás céljából, a történelmi tudatosság mellőzésével önti nyakon cukros sziruppal a holokausztot.

A Stella Takis Würger második könyve. A Spiegel 33 éves újságírója két éve debütált az első regényével (Der Club), amely hatalmas siker volt, 90 ezer példány fogyott belőle. Érthető módon nagy várakozás előzte meg a második könyvét, amelynek a kiadására a neves Hanser Verlag vállalkozott (magyarul a Scolar gondozásában jelent meg).

A könyv címét adó Stella Goldschlagnak a történetéből már dokumentumfilm, ténykönyv, játékfilm és musical is készült.

Most pedig már a fikció sem adós az élete feldolgozásával. A Hanser Verlag már a megjelenés előtt erős marketingkampánnyal korbácsolta fel az elvárásokat, az azóta megjelent kritikák viszont alaposan lerántották a regényt ezekből a magasságokból.

Würger Stellája bosszantó, sértés, sőt egyenesen vétség – szimbóluma egy szakmának, amely a jelek szerint minden etikai és esztétikai mércéjét elvesztette, ha képes egy ilyen könyvet úgy eladásra kínálni, mint értékes hozzájárulást a holokauszt emlékezetéhez. Maga Stella Goldschlag sem érdemelte meg ezt a regényt

– írta például a Süddeutsche Zeitung kritikusa.

Kissé naiv és romantikus

©

A könyv címe Stella ugyan, de épp ő, a Gestapo szolgálatába álló zsidó nő az, akiről keveset tudunk meg. Ezt azonban aligha lehet a szerző szemére vetni, hiszen ő az elbeszélő szerelmes svájci fiú, Friedrich tapasztalatain keresztül adja át a történetet, Stellából annyit látunk, amennyit a svájci lát. A könyv nyelvezetét is sokan bírálták Németországban – a Die Zeit szerint például a Stella a gyerekkönyvek stílusában íródott, és tele van elbeszélői klisékkel –, de a regény fordítójának, Bán Zoltán András irodalmárnak ezen a téren nemigen volt hiányérzete. „Fontos tudni, hogy a regény egyes szám első személyű elbeszélővel dolgozik. Svájci, amolyan gazdag, úri családból származó fiatalember a narrátor, aki húszévesen, azaz 1942-ben utazik Berlinbe, mégpedig a saját akaratából. Nevelődési utazás ez; meg akarja tudni, mi igaz a pletykákból, amit a nácikról és egyáltalán a németekről terjesztenek Svájcban. Naiv döntés, kissé romantikus, de teljesen érthető. És talán ezért is lesz kissé naiv és romantikus a regény” – magyarázza a fordító.

Bán Zoltán András szerint ezzel függ össze, hogy mennyiben irodalmi a nyelv, amelyen az elbeszélő megszólal: „Nyilván kevéssé, hiszen amolyan tapasztalatlan fiúról van szó, aki ráadásul egy gyerekkori sebesülése miatt nem látja a színeket. Nem színvak, de színek helyett csak a szürke különféle változatait észleli. Ennek megfelelően eléggé kopár a szöveg. De ez inkább előnyére válik. A szituációk igen erősek, és ez, no meg a párbeszédek plaszticitása, kárpótolhatja azt, aki színesebb nyelvre vágyik. Másrészt meg olykor túlzottan is irodalmi, keresett és kimódolt nyelven szól az elbeszélő. De hát svájci úri gyerek ez a Friedrich, akit a beszédmodoráért berliniek is (és nem csak a nácik) kissé agyalágyultnak vagy minimum csodabogárnak tartanak. Szerintem ez megfontolt írói stratégia volt.”

Az igazi Stella

Aki az igazi Stellát akarja megismerni, annak Peter Wyden könyvét (Stella: One Woman's True Tale of Evil, Betrayal, and Survival in Hitler's Germany) érdemes fellapoznia. Wyden – maga is zsidó – iskolatársa volt Goldschlagnak Berlinben, és mint sokan mások, ő is szerelmes volt a lányba, akinek a sorsát lényegében egy életen át követte. Wyden nem a fikció, hanem a tényfeltárás eszközeivel próbált utánajárni annak, hogy mi az igazság, mi a méltányosság Stella Goldschlaggal kapcsolatban, és mennyire sok rétege van egy embernek – mindezt némi személyes szállal erősítve.

Évtizedekkel az után, hogy kiderült, nemcsak a háborúnak volt hatása Stella életére, hanem Stellának is a háborúra, Wyden elkezdte rekonstruálni a történteket. Ehhez magának Stellának a segítségét is kérte, aki ekkor már új névvel élt valahol Nyugat-Németországban.

Stella lényének a feszültsége rengeteg forrásból táplálkozott, ezeknek az egyik meglehetősen fontos összetevője volt, hogy zsidó lány létére tulajdonképpen a náci propaganda genetikai ideáljának a megtestesítője volt: sudár, szőke, világos bőrű, úgynevezett „klasszikus árja” vonásokkal – bármilyen megtévesztőek legyenek is ezek. Würger és Wyden könyvéből, illetve a háború után a Stellát felelősségre vonó bírósági papírokból is kiderül, hogy ez a berlini zsidó nő nagyon is tudatában volt a külseje vonzerejének.

©

Stella eleinte próbált ellenállni a beszervezésnek, még úgy is, hogy a Gestapo kínzással, erőszakkal és válogatott fenyegetésekkel próbálta meggyőzni. A nácik legmeggyőzőbb érve viszont az volt, hogy a szüleit elfogták, és kilátásba helyezték az Auschwitzba szállításukat. Stella azonban azok után sem szállt ki, hogy a szüleit valóban elszállították Auschwitzba.

Goldschlag a háború végéig a Gestapónak dolgozott, még szülei halála után is. Sosem adott rá magyarázatot, hogy miért vett részt a zsidóüldözésben még akkor is, amikor szüleit már elgázosították

– írja Takis Würger a könyv epilógusában. Mint ahogy az sem derült ki sosem, hogy Stella Goldschlag hány zsidót adott a Gestapo kezére, csak annyi tudható biztosan, hogy több százat.

Stella tehát része lett a gépezetnek, amivel hatalom és privilégium járt, és amit aztán egyre nehezebb lett volna feladni.

Holokauszthoz méltó irodalom?

Stella Goldschlag története – feltehetően ez inspirálta Takis Wügert is – a morális csapdahelyzet miatt olyan lebilincselő, mert a könyvet olvasva újra meg újra beszivárog a gondolatainkba, hogy mi mit tettünk volna a helyében. Ami egyúttal megnehezíti azt is, hogy fekete-fehér ítéletet hozzunk róla. Takis Würger könyve viszont nem sokat segít abban, hogy megértsük, Goldschlag miért folytatta a nagyon hatékony munkát a Gestapónak, azok után, hogy a szüleit már rég deportálták, és hogyan volt képes aztán együtt élni ezzel az árulással.

Takis Würger
©

A német sajtó, ahogy korábban már szó volt róla, nem volt kíméletes a fiatal szerzővel (vagy a könyvet kiadó tekintélyes Hanser Verlaggal). Az erős kritikák azonban nem fogták vissza az olvasókat, akik hatalmas példányszámban vették a könyvet, amelyet a Deutschlandfunk egyenesen holokausztgiccsnek nevezett. A Die Welt cikke pedig azt firtatta, hogy vajon rossz-e ez a könyv csak azért, mert szórakoztat.

Nem Würger könyve azonban az első, amely megkapta ezt a jelzős szerkezetet. Sok kritikus szerint Bernhard Schlink A felolvasó című könyve vagy a Schindler listája című film is kimeríti a holokausztgiccs fogalmát – igaz, az olvasókra és a nézőkre ettől függetlenül nagy hatással lehetnek, mint ahogy a Stella sem véletlenül szerepelt szépen az eladási listákon.

A Németországban zajló vitában megszólalt az irodalomkritikus Sigrid Löffler is, aki szerint az elmúlt 10-15 évben egyfajta paradigmaváltás figyelhető meg a holokausztirodalomban. Miután az olyan túlélők, mint Primo Levi vagy Jorge Semprún már nem tudósíthatnak első kézből a nácik példátlan megsemmisítő gépezetéről, másodkézből születik az emlékezetirodalom. A fiatalabb szerzők a holokausztra szabadon felhasználható alapanyagként tekintenek, ezért ma már nem dokumentarista irodalom születik a témában, hanem dokufikció, sőt simán csak fikció.

A Stella körüli vitában megfogalmazódott egy olyan következtetés, hogy egy holokauszthoz nyúló szerzőnek nemcsak irodalmi, hanem morális elvárásokhoz is fel kell nőnie. De vajon tényleg meg kell ütnie egy bizonyos szintet a holokausztirodalomnak? „Kissé frivol módon erre azt felelhetném: hát persze, de hát minden derék irodalomnak meg kell ütni egy bizonyos szintet!” – mondja erre Bán Zoltán András. Azt viszont már badarságnak tartja, hogy a holokausztirodalomnak még jobban meg kell ütnie azt a bizonyos szintet:

Olyasmit sugall, amit Orwell híres tézisének paródiájával tudnék jellemezni: minden komoly irodalom színvonalas, de a holokausztirodalom még annál is színvonalasabb!

Bán Zoltán András szerint ugyanakkor „ez amolyan német dolog”, mert náluk – érthető okokból – a holokauszt és a hozzá kapcsolódó kultúra „némileg szakrális jelleget öltött”. Csakhogy az ilyesfajta előírások végzetesek lehetnek – figyelmeztet az irodalmár az ötvenes évekből hozva példát erre, akkor ugyanis kötelezőnek volt kikiáltva például a Révai József által megfogalmazott téma: a férfi és a nő egyenlőtlen fejlődése házasságban. „Nem hinném, hogy ide akarunk visszajutni” – mondja.

Jelenet a Schindler listája c. filmből
©

Kinek áll jogában?

Stella Goldschlagot az utókor valahogy érthetővé, felfoghatóvá akarja tenni – lehetőség szerint úgy, hogy közben ne mentse őt fel a bűnei alól. Wyden kutatómunkával, Würger romantikával teszi ezt, a német közélet és irodalmi közeg pedig épp egy vitával, amelynek lassan egy jogi elágazása is lesz.

A Takis Würger könyve körüli felháborodás nemcsak az irodalmi elvárásokat érinti, hanem egy furcsa jogi küzdelmet is beindított. Ha ugyanis volt valami, amire Stella Goldschlag nem vágyott, az az, hogy a történetét a szórakoztatóipar hasznosítsa. A Stella körül körvonalazódó jogi konfliktus azt a kérdést próbálja majd eldönteni, hogy mi legyen a kényes kapcsolattal, amely a post mortem személyiségi jogok és a művészeti, tudományos szabadság között van.

A Stella Goldschlaghoz kötődő minden személyiségi jog felett az örökösök rendelkezhetnek, ők pedig egy ügyvéden keresztül felszólították a Stella című musicalt műsoron tartó Neuköllner Opert és a Hanser Verlagot is arra, hogy vegyék le a darabot, illetve álljanak le a könyv árusításával. A könyv megjelenésekor közleményükben azt írták, hogy Stella Goldschlag mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy az életrajzát felelősségteljesen mutassák be, és nem akarta, hogy a tragikus életének bármelyik részletét kiragadják a kontextusból vagy torzítsák. Nem akarta, hogy a Gestapónak végzett munkájáról a háttér megvilágítása nélkül beszéljenek.

A Stella egyik kényszerűen levont üzenete/tanulsága mindenesetre az, hogy a holokauszt – ha az egyéni sorsokig leásunk – nem fekete-fehér: életek, sorsok csúsztak bele valamiféle szürke zónába, ahogy Primo Levi nevezte. A csontig hatoló kompromisszum és a vegytiszta önzés pedig sokszor a túlélés záloga.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant választotta társelnökévé az MSZP

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant választotta társelnökévé az MSZP

Kunhalmi: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól

Kunhalmi: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól

Spiegel: Németország jelzi, ha nincs szolidaritás menekültügyben, elapadhatnak a támogatások

Spiegel: Németország jelzi, ha nincs szolidaritás menekültügyben, elapadhatnak a támogatások