Még nem tudja, balettigazgatóként is folytatja-e az újságírást, de azt mondja, a saját közönség nem szereti, ha valaki „függetlenobjektívet” játszik. HVG-portré.
| Apáti Bence balettigazgató és publicista |
„Tulajdonképpen félreértésből lettem balettos” – mondja a 38 éves táncos, aki a minap vette át az Operettszínház balettigazgatói posztját. Amikor hatévesen az óbudai házuk kertjében a karate mozdulatait gyakorolta, édesanyja azt balettezésnek vélte, és meg sem állt vele a balettiskoláig. De a genetikának is szerepe lehetett, mert erdélyi származású színésznő édesanyja, Lukácsy Katalin családjában számos táncos volt. Édesapja Apáti Miklós költő, író, az Új Magyarország és a Napi Magyarország című jobboldali lapok újságírója volt, tőle „örökölte” politikai nézeteit. Ikertestvére, Apáti Ádám zenész. „Elsősorban a kitartásomnak köszönhettem, hogy sikereket értem el, soha nem adok fel semmit, autizmusszerű állapotban csinálom végig a feladatomat.” 2000-ben szerzett diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskolán, az Operaházba hívták, 2017-ig volt a Nemzeti Balett magántáncosa. Seregi László figyelt fel rá, és emelte ki a karból: huszonévesen főszerepeket osztott rá: eltáncolta Spartacust, Petruchiót, Tybaltot. Az utolsó években elkerülték azonban a nagy szerepek. A Kismenők című műsor zsűritagjaként szerzett országos ismertséget, majd radikális kormánypárti publikációival, amiket a 888.hu és a Magyar Idők hasábjain publikál – utóbbinak nemrég a főmunkatársa lett. Rendszeres szereplője politikai vitaműsoroknak, a Fidesz által visszafoglalt Hír TV-ben pedig az ellenzéki politikusokat lejárató Főhős című műsort vezeti. Kiss-B. Atillával együtt pályázott az Operettszínház vezetésére. „Ahogy édesapám egyetlen bőrönddel ment el tőlünk, én is így távoztam hét évvel ezelőtt a házasságomból” – mondja. Ikerfiaikat azonban továbbra is közösen nevelik, váltott elhelyezéssel. Balerina párjával a XIII. kerületben, albérletben él. Kevés szabadidejét a gyerekeivel és sportolással tölti. |
HVG: Bokszolni járt, számos tetoválása van, motorozik – ez valami menekülés a balettosokat körüllengő sztereotípiák elől?
Apáti Bence: Már gyerekkoromban karatéztam, férfias fiú voltam, mindig sportoltam, nem kellett kompenzálnom, de tényleg zavarnak a sztereotípiák, miszerint a balettos az valami feminin lény. Akik ezt hangoztatják, fogalmuk sincs, milyen fizikai teljesítmény kell ahhoz, hogy ötvenkilós lányokat emelgessünk életvitelszerűen.
HVG: Gondolom, ez a házastársi hűséget is próbára teszi.
A. B.: Számtalan kísértéssel néz szembe egy művészember, nem fogom elmondani, hányszor nem sikerült ellenállnom. A házasságom egyébként nem ezért ment tönkre, két őrült művész nagyon jól megérti magát a színházban, az utazásokon, az igazi kihívást a szürke hétköznapok jelentik.
HVG: Volt még önben bőven főszerep, de az utóbbi években kevesebb szerepet kapott. Nagyon óvatosan beszél erről a konfliktusról, most már kint van a házból, bátrabb?
A. B.: Most sem beszélek róla. Ott dolgozik a barátnőm, de egyébként sem fogok köpködni visszafelé.
HVG: Tényleg azért kezdett televíziózni, mert frusztrálta, hogy balett-táncosi pályája végén alig ismerik? Élvezi a népszerűséget?
A. B.: Ha kicsit nyúzottabb és borostásabb voltam, volt, hogy követett a biztonsági őr a közértben, ami rossz érzés volt, mert egy órával korábban még Popova Aleszjával táncoltam. Ma már nem követ. Jobban érzem magam tőle, nem tagadom. Méltatlan dolog, hogy valaki végigdolgozik egy pályát, négy hónapon keresztül heti hat napon át reggeltől estig próbál egy szerepet, és a kutya sem ismeri, aki viszont eljátszik két szerepet egy prózai színházban, már címlap jár neki. Nem akarom lebecsülni a színész kollégákat, de én is játszottam prózai szerepet, átolvastam, megtanultam, elmondtam.
HVG: Kereskedelmi televíziós karrier állt ön előtt a TV2-nél, de ez hamar véget ért. Nem segítette kormánypárti publicista karrierje?
A. B.: Épp ellenkezőleg, a Kismenők idején direkt kértek, hogy ne posztoljak a Facebookon politikáról, és amikor a Magyar Időkben rendszeresen jelentek meg publicisztikáim, nem hívtak többet. De nem baj, szörnyű volt, amikor a különböző műsorok bemutatkozó interjúiban fecsegni kellett marhaságokról, közben pedig nem beszélhettem arról, ami valóban érdekel, a politikáról.
HVG: Tehát a kormánypárti televízióban rossz szemmel nézték a kormánypárti publicisztikáit? De az Operettszínház balettigazgatói székének megszerzésében csak segítették?
A. B.: Szerintem nem növelte Kiss-B. Atilla pályázatának esélyeit az én személyem, sőt inkább ballaszt vagyok számára, mert rengeteg támadást fog kapni miattam. Ráadásul nekem úgy jött vissza, hogy a politikai döntéshozók szeretik az írásaimat, nem örülnének annak, ha ismét elásnám magam a balettban. De azért azt tisztázzuk, hogy 2016 óta írok publicisztikákat, és 30 éve ugyanazon a politikai oldalon állok, nem az Operettszínház balettigazgatói székéért lettem olyan, amilyen.
HVG: Nem is függeszti fel a politikai újságírást, amíg ennek az intézménynek az egyik vezetője?
A. B.: Egyelőre nem tudom, hogy folytatom-e az újságírást, de az biztos, hogy a véleményemet ezután sem hallgatom el. Miért is kellene? Karafiáth Orsolya darabját például játssza az Operettszínház, közben pedig ő publicisztikákat ír.
HVG: De önnel ellentétben nem vezetője egyetlen állami intézménynek sem.
A. B.: Én egy színházi tár vezetője vagyok, ami valami okból igazgatói titulussal jár. A táncosok beosztásáért felelek, képviselem az érdekeiket a főigazgatónál. A jobboldali értelmiségieknek mindig a fejükre koppintanak, ha politikailag elkötelezettek. Azzal nem volt baj, hogy Vass Lajos, az Operaház főigazgatója MSZP-s államtitkár és polgármester volt?
HVG: De, baj volt azzal is. Tudja, hogy Kerényi Imréhez hasonlít a Főhős című műsorában? Csak a panyókára vetett zakó hiányzik. Abban is hasonlít, hogy ön sem törekszik objektivitásra, inkább a kipécézett alanyok lejáratására. Nem volna erősebb, ha legalább az objektivitás látszatát megőrizné?
A. B.: A saját közönséged nem szereti, ha elkezdesz „függetlenobjektívet” játszani. Annyira mélyek az árkok, olyan erősek az elfogultságok, hogy lehetetlen áthidalni.
HVG: Pedig a sajtónak épp ezt kellene tennie. Miért gyűlöli a balliberálisokat, bántották?
A. B.: Nem gyűlölöm őket, de heves érzelmi reakciót váltanak ki belőlem. 2010 előtt magyarázkodnom kellett, ha Heti Válasszal vagy Magyar Nemzettel a kezemben mentem be a munkahelyemre, minden és mindenki a liberális „igazságokat” harsogta. Van bennem harag és dac, amikor lepropagandistáznak, és szememre hányják, hogy nem kritizálom a kormányt.
HVG: Pedig volt idő, hogy kritizálta. 2015-ben úgy nyilatkozott, hogy „nem ezért a Fideszért verettem meg magam 2006-ban”, és akkor fel is sorolt néhány dolgot, hogy mivel nem értett egyet. Most már publicistaként, színházvezetőként mindent remeknek lát?
A. B.: Természetesen nem. Ha objektívebb lenne a balliberális sajtó, akkor én is megengedhetnék magamnak némi őszinteséget. De bele vagyok kényszerítve olyan helyzetbe, amiben csak szélsőségek vannak. Ha én most itt kritizálnám a kormányt, akkor az egész ellenzéki sajtó címlapon hozná, hozzátéve, hogy „a forradalom felfalja gyermekeit”. Nem akarom megtenni nekik ezt a szívességet.
Nem várom, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz, de attól sem félek, hogy Orbán Viktor után újra diktatúrába rántja az országot – mondja Kis János filozófus, a rendszerváltó ellenzék vezető alakja. Szerinte most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
