Mindent felforgatna az Operettszínház új vezetése

„Kiss B. Atilla hozza a mentét, Apáti Bence pedig a pitbullokat” – magyarázza egy színházi ember, miért a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az erdélyi születésű operaénekes Kiss B. Atilla és a balettcipőt a kormánypárti publicista cseppet sem finomkodó tollára cserélő Apáti Bence vezetheti jövő februártól a nemrégiben sok vihart megélt Operettszínházat. Pedig a szintén jó fideszes kapcsolatú Lőrinczy György mindent megtett, hogy megtartsa pozícióját. Igazi drámáknak volt helyszíne az Operett, amik nem a színpadon, hanem a színfalak mögött játszódtak.

Lőrinczy György

MTI / Balogh Zoltán

Lőrinczy egy éve még az egyik legbefolyásosabb szereplője volt a kulturális életnek, tagja a mindenható Színházművészeti Bizottságnak, vezetője a legnagyobb mecénás Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) és az állami intézménnyé vált Operettnek. S aztán, akár egy Shakespeare-tragédiában, elkezdtek záporozni a csapások. Egykori barátját és mentorát, a színház művészeti vezetőjét, a magát Kerónak nevező Kerényi Miklós Gábort elsöpörte szexuális zaklatási ügye, a színház a média kereszttüzébe került. Lőrinczy azonnal cselekedett, eltávolította Kerényit, és meggyőzte a közvéleményt, hogy nem tudott az üzelmeiről, pedig 2011 óta együtt irányították az Operettszínházat.

Hiába jelentett azonban Lőrinczy neve garanciát arra, hogy képes továbbvinni a Kerényivel együtt felépített sikeres színházat, hiába hozott létre néhány egyszerre korszerű és NER-kompatibilis előadást (például az István, a királyt), hiába támogatta a társulat, s hiába távozott engedelmesen, színleg önként az NKA éléről, mindez nem volt elég ahhoz, hogy a pályázaton Vidnyánszky Attila jelöltjével szemben győzedelmeskedjen.

Vidnyánszky ugyanis már rég meg akarta buktatni a Kerényi–Lőrinczy-párost, az Operettszínház vezetésére kiírt 2014-es pályázat idején azonban csak annyit sikerült elérnie, hogy a színházat 13 éve vezető Kerényi hátrébb kényszerült lépni, a korábbi „szürke eminenciás” Lőrinczy pedig előrébb, főigazgatónak. A Nemzeti Színház vezetője sem emberileg, sem művészileg nem találta elég méltónak Kerényit az Operett irányítására, a tao-támogatások kritikusaként rossz szemmel nézte azt is, hogy külföldi turnéi után milliárdos plusztámogatást szerzett a színház. Lőrinczy bukását most sem tudta volna elérni egyedül, ehhez az Operett-főnök legfőbb támogatójának, Lázár Jánosnak a kegyvesztettsége kellett.

MTI / Máthé Zoltán

Kiss B. Atilla alaposan beugrott a nagybőgőbe. A 111 oldalas pályázatában egyetlenegyszer sem említi név szerint az előző vezetők bármelyikét, és kijelenti: az elmúlt időszakot lezárja, és megkezdi a jövő építését. Azt ígéri, felszámolja azt a valóban problematikus gyakorlatot, hogy a turnékat és részben a szerzői jogok megszerzését kiszervezi a színház a – főigazgatói kinevezéséig – Lőrinczy vezette Pentaton Kft.-nek.

Kiss B. nem csinál titkot abból, hogy kevésre becsüli az előző vezetés legnagyobb büszkeségét – és jelentős jövedelemforrását –, a nagyszámú külföldi vendégjátékot. A „turnékba menekülés lehetett ugyan a rövid távú anyagi túlélés módja”, de szerinte mióta a fővárosi helyett állami fenntartásba került a színház, erre nincs szükség. Itthon és külföldön is a musical helyett az operettre akar koncentrálni. „Ki másnak lenne a feladata a János vitéznek és a Háry Jánosnak a megismertetése az egész világban, határon belül és azon túl, ha nem a nemzeti operettszínháznak?” – teszi fel a kérdést, persze arra nem kapunk választ, hogy a közönség mit szól majd a váltáshoz.

Pedig Kerényi nem öncélúan használta a musicaleket, a felfuttatásukkal mentette meg a 2001-ben átvett, üresen kongó, poros Operettszínházat. Hatásvadász musicalrendezéseivel épített fel sztárokat és lelkes, sőt fanatikus közönséget, amely eltartotta a színházat, és az operettek gyérülő és öregedő közönségét is részben pótolta.

Operettszínházi forrásaink szerint a közkedvelt musicalek kivezetésével szinte biztosan megrogy a színház költségvetése. (Elég nagy csapás volt a repertoár zömét adó Kerényi-rendezések lecserélése is a szexbotrány után.) Ezt Kiss B. is látja, ám Vidnyánszkyhoz hasonlóan a kieső piaci bevételek helyett növekvő állami támogatásra számít. S lehet, hogy okkal, ha ugyanis igaz, hogy a kieső tao-bevételeket beépítik a színházak költségvetésébe, azzal nagyot nyerhet az Operett, miközben jegyárbevételekből a töredékét sem tudná hozni, mint a korábbi menedzsment. Kiss B. a fenntartót is előre felkészíti, hogy foghíjas széksorok előtt fognak játszani, szerinte ugyanis „nem a bevétel kell legyen a mindent eldöntő szempont”, és „a szellemi táplálék és a biztos siker viszonyrendszerében az előbbi áll nyerésre”. Cserébe viszont az általa „nemzeti dalszínháznak” nevezett Operett „a magyar kulturális diplomácia zászlóshajója, nemzeti kulturális identitásunk, egyben az országról alkotott belső és külső kép meghatározó eleme” lesz. Olyan abszurditásokig is eljut a pályázatában, hogy szerinte az operett „magyar műfaj, Budapesten teljesedett ki, és hagyományai Budapesten alakultak ki”.

A trianoni béke századik évfordulójára musicalpályázatot ír ki – ezzel próbálja majd visszacsalogatni például a repertoárról bizonyára lekerülő Apáca Show közönségét. A külföldi musicaleket „fiatal szerzők történelmi, irodalmi személyiségek életéből merítkező magyar zenés játékokra, táncjátékokra, balladákra” cseréli. Látja, hogy az operett közönsége „generációváltás előtt áll”, de annak megválaszolására, hogy a mai tízen-huszonéveseket mivel hozná közelebb a Csárdáskirálynőhöz, már nem vállalkozik. Azt viszont világossá teszi, hogy az átdolgozásoktól tartózkodni fog. A legnagyobb probléma azonban az, hogy Kiss B. Atillának – bár elénekelt néhány operettszerepet – valójában semmi köze a műfajhoz, ő és stábja is az opera világából érkezett az Operettszínházba. Ahogy egyikük sem vezetett intézményt sem korábban.

Apáti Bence balettigazgató, a legvadabb kormánylapok megmondóemberévé vált sikeres táncos, korábban úgy nyilatkozott, nem vágyik vissza a balettba, nincsenek vezetői ambíciói. Kiss B. mégis rábeszélte, s bizonyára jól jönnek majd Apáti kormányzati kapcsolatai a radikális váltáshoz. A balettigazgatónak sincs egyetlen jó szava a jelen állapotokról, olyan szólótáncosokat szeretne, akik „nem büntetésnek, átmeneti állapotnak, esetleg az aktív táncos pályát követő levezetésnek” élik meg a tagságot. Pfeifer Gyula fő-zeneigazgató pedig azt írja a pályázatban, hogy az Operett „nem engedheti meg magának, hogy zenei produkciói haknibrigád szintjére süllyedjenek”. A Kerényi-féle Operettszínház sohasem a kiemelkedő művészi színvonaláról volt híres, gyakran kereste az olcsó népszerűséget, de mégis túlzás az a degradáló mód, ahogy az újsütetű főnökök minősítik az ott folyó munkát.

Kiss B. Atilla a színház ügyvezető igazgatójának a NER igazi fregoliemberét, Kriza Zsigmondot szerezte meg. A jogász végzettségű Kriza egyik alapítója a Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaságnak. 2010 után fel is ívelt a karrierje: részt vehetett az új színházi törvény kidolgozásában, és a Müpa felügyelőbizottságába delegálták, 2011-ben miniszteri biztossá nevezték ki, onnan került a Magyar Cirkusz és Varieté élére. Kinevezése után menesztette a Fővárosi Nagycirkusz szinte teljes vezetését, ám onnan Fekete Péter – jelenlegi kulturális államtitkár – kifúrta. Nem hagyták az út szélén, a Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója lett, ám ott kilenc hónap alatt, 2016 végén kitelt az ideje.

HAMVAY PÉTER