Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Alan Moore kiadott még egy utolsó nagy dobást, mielőtt végleg nyugdíjba megy a képregénybizniszből.
Alan Moore a képregények világának megkerülhetetlen alkotó óriása, olyan kultikus darabokat köszönhetünk neki, mint a Watchmen, a V mint vérbosszú, a Különleges Úriemberek Szövetsége 1898, A pokolból.
De ő írta például A gyilkos tréfa című Batman-kalandot is, amely az egyik legsikeresebb és legfontosabb Batman-sztori lett, és inspirációul szolgált Tim Burton Batmanjéhez is.
A gyilkos tréfának ráadásul annyi hazai vonatkozása is van, hogy 1990-ben ezzel indult el a magyar kiadású Batman-képregény.
Az idén 65 éves, angol Alan Moore úgy döntött, hivatalosan visszavonul a képregényiparból. De ezelőtt persze még kiadta Különleges Úriemberek Szövetsége utolsó számát, amelynek címe őt ismerve simán lehet áthallásos: The Tempest. Azaz “A vihar”, amely utalhat Shakespeare klasszikusára, melynek végén Prospero búcsút int a varázslásnak.
Időközben persze elkészült a Watchmen-sorozat is az HBO égisze alatt, ezt várhatóan ősztől láthatjuk majd olyan sztárokkal, mint Jeremy Irons, Don Johnson, Regina King, Jean Smart és Tim Blake Nelson:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.