Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A film az egykori köztársasági elnök politikai karrierjének kezdetét mutatja be.
Játékfilmet forgatnak Václav Havel volt cseh államfő és drámaíró szocialista rendszerbeli ellenzéki tevékenységéről, jelentette be pénteken a prágai Bontonfilm társaság, amely megszerezte a Havel munkacímet viselő alkotás forgalmazói jogait.
A forgatás szimbolikus időpontok között zajlik, az első felvételeket jelképesen augusztus közepén, Csehszlovákia 1968. augusztus 20-i megszállásának évfordulója előestéjén készítették, az utolsókat novemberben, az 1989-es bársonyos forradalom kitörésének évfordulója körüli napokban tervezik felvenni.
A film története 1968 augusztusában kezdődik, amikor a Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei megszállták Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a prágai tavaszként híressé vált reformfolyamatnak. Az első képek egy színházi premierről és az azt követő fogadásról szólnak, amelyen megjelennek a főszereplők. A történet az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás idején ér véget, amikor a korábbi ellenzéki aktivistából csehszlovák köztársasági elnök lett. A film lényegében azt fogja bemutatni, hogyan lett az emberi jogi harcosból hivatásos politikus.
Václav Havel szerepét Viktor Dvorák cseh színész fogja alakítani, a rendező Slávek Horák lesz.
A film elsősorban a szereplők életét, jellemét és kapcsolatait fogja bemutatni, a történelmi korszak csak ennek háttérét adja – nyilatkozta Horák újságíróknak.
További részletek még nem ismertek, annyit azonban tudni, a filmet várhatóan 2020 nyarán mutatják be.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.