Révész Sándor
Révész Sándor

Ezt a címet George Gershwin adta Irving Berlinnek. A zeneszerző Jerome Kern pedig azt mondta róla: „Nem egyszerűen helye van Amerika zenéjében, hanem ő Amerika zenéje”. Irving Berliné volt az egyik leglátványosabb amerikai sikertörténet. A nyomor mélyéről ugrott a gazdagság csúcsára pár év alatt. Ő írta az Egyesült Államok nem hivatalos himnuszát. Harminc éve ért véget az egy évszázadnál hosszabb élete.

Egy lepedőn fekszik az út szélén, és nézi, ahogy leég a felgyújtott házuk. Ez maradt az egyetlen emléke szülőhazájáról. Az orosz birodalomból a 19. század végén a nyomor és a pogromok elől elmenekült zsidók százezreivel érkezett meg az Egyesült Államokba Beilin (Baline) kántor családja az ötéves Israel Isidore-ral, akiből egy elírás folytán Irving Berlin lett. A 20. századi amerikai zene ennek az orosz-zsidó emigrációnak köszönheti számos nagy alakját Berlintől és George Gershwintől Al Jolsonon keresztül Benny Goodmanig.

Berlin nyolcéves korától dolgozott, 13 éves koráig járt iskolában, 14 éves korában állt a saját lábára. Kvázi hajléktalanként tengődött New York egyik legnyomasztóbb negyedében, énekelt az utcán mint rikkancs, aztán 18 éves korától énekes pincérként alkalmazták a kínai negyed egyik kávéházában. Dalolta a maga által kitalált nótákat a saját szövegeire. (Mindig ő írta a dalai szövegét.) A kávéház zongoristája jegyezte le első kiadott dalát, amellyel már keresett némi pénzt.

Irving Berlin zenei analfabéta volt, kottát nem írt és nem olvasott. Önmagát tanította zongorázni, de túl sokra nem jutott. Ez őt nem izgatta túlságosan. Egy újságírónak azt mondta, az a cikk, amelyet a gépírónak lediktál, nem ugyanolyan jó, mint amit a saját kezével ír?

Pályája első percében tökéletesen eltalálta, milyen dalra vár az „átlag amerikai”. Már az első számaival is akkora sikere volt, hogy pár év alatt meggazdagodott belőlük.

©

1906-ban még énekes pincér volt, négy évvel később, 22 éves korában pedig már a világ túlsó végén a magyar lapok is úgy írtak róla, mint az amerikai álom megtestesítőjéről. „Irving Berlin, aki pár éve még szegény ördög volt, utczai énekek komponálásával óriási vagyonra tett szert rövid pár év alatt./.../ ... nem volt ugyan semmi zenei képzettsége és csakis saját erejéből sajátította el a legszükségesebbeket. Irt egy utcai éneket, amelyért kiadójától igaz, hogy csak huszonöt dollárt kapott, de viszont kiadója nyolczszázszorosan vette be ezt az összeget. A dal és Irving Berlin neve, csakhamar ismert lett egész Angliában. /.../ ...„Sadie Salome“ czimü dala következett, amelyet úgy vásároltak, mint a friss zsemlyét. Hihetetlen rövid idői alatt negyedmillió példány kelt el ebből, ami Berlin uramnak huszonnégyezer korona tiszta hasznot hozott. Berlin akkor csak húsz éves volt. A rákövetkező daláért már százhúszezer korona tiszta haszna volt...” (Friss Újság, 1910. december 17.)

Pedig még csak ezután, 1911-ben született meg az első igazán átütő világslágere, az Alexander's Ragtime Band, melynek nyomában még szülőhazájában, az orosz birodalomban is kitört a ragtime-őrület.

©

A tízes évek elején már Magyarországon is Berlin-dalokat énekeltek a legnagyobb sztárok, Fedák Sári, Rátkai Márton. Eleinte Berlint nevezték a pesti lapok „newyorki Zerkovitznak”, később már Zerkovitz Bélát, a hazai slágergyárost titulálták „pesti Berlinnek”.

A bevándorlók hálája

Berlin úgy viszonyult Amerikához, ahogy az amerikai álom megtestesítőjének kell. Nagy patrióta volt egész életében. Nem győzte hangsúlyozni, mennyire hálás Amerikának, amiért kitárta szívét és kapuit valamennyi emigráns csoport előtt. Amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, nyomban jelentkezett a hadseregbe. Lőni ugyan nem lőtt, de egy csomó buzdító, hazafias dalt írt, és nagy társulattal járta a világot, hogy a dalaiból szerkesztett show-val felvidítsa a katonákat.

A nagy finálé indulójára Berlin vezetésével az egész nagy stáb levonult a színpadról a katonák közé. A show a Brodway-n is hatalmas sikert aratott, annak a bevételét is katonai karitatív célokra ajánlották föl. Ekkor született meg a „God Bless America” is, amelyet azonban csak húsz évvel később mutatott be, és a második világháború idején vált az Egyesült Államok második himnuszává, amelyet számos ünnepélyes alkalommal énekelnek el (kicsit úgy, mint Magyarországon a Szózatot). Ezt énekelték a szenátorok és a képviselők a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után is a Capitolium lépcsőjén.

A szerelem ereje

Berlin nem kereste a felhajtást, nem igényelte a bulvárlapok figyelmét, szolid polgárként mozgott a világban, de a húszas években mégis a magánéletével volt tele az amerikai sajtó. Beleszeretett ugyanis az ország egyik leggazdagabb emberének, Clarence Mackaynek a lányába, Ellin Mackay-be. Az apa mindent elkövetett, hogy a házasságot megakadályozza a római katolikus lánya és a zsidó szerelme között. Átküldte a lányát Európába, de a frigy mindenféle nehézségen keresztül mégis megköttetett. Állítólag pápai engedély is kellett hozzá, hogy a katolikus Mackayt, katolikus szertartás szerint megeskessék a zsidó vőlegénnyel, aki ugyan agnosztikus volt, de a zsidóságához ragaszkodott. A házasság több mint hatvan évig, Ellin haláláig tartott és négy gyermek született belőle.

A magyar lapok olvasói is informálva voltak, miként zárkózott be a nászutas pár az újságírók hada elől a londoni Savoy fejedelmi lakosztályába.

©

Pásztor Árpád, a kor híres riportere így lelkesedett a Pesti Naplóban (1925. június 26.): „Mintha csak egy Széchenyi- vagy Andrássy-lány menne férjhez egy zsidó vallású fiúhoz. És Amerika tapsol a házasságuknak. Az amerikai szellem győzelmét látja ebben a frigyben is. Ballin rabbi fia amerikai lett, tehetségével az amerikai szellemet szolgálta, a Mackay-család is Amerika javára dolgozik ... Az, hogy az egyik zsidó, a másik katolikus? Kinek mi köze hozzá? Ez miss Ellen Mackay és mr. Irving Berlin magánügye. Ezt a szabadságot, ezt a jellemet, a vallástiszteletnek ezt a puritánságát, az emberi boldogulás tehetőségének ezt a korlátlanságát kell megtanulni Amerikától, nem pedig a technikai fogásokat. Ez tette Amerikát naggyá! A valódi demokratizmus és a valódi szabadság. Az, hogy minden ember előtt nyitva van minden út, és aki Amerikának él és Amerikáért dolgozik, az amerikai... Az övé minden siker, az érvényesülés minden lehetősége.”

A fanyalgás ereje

Ez idő tájt mást is olvashatott a magyar olvasó Berlinről: „Itt, Amerikában, a dalokat is, a törvényeket is a zsidók írják. Amint az amerikai színpadot és filmet tönkretette a zsidó kalmárszellem, így lett zsidó iparrá a 'népszerű zene' is. A vezetők itt is legnagyobb részt orosz zsidók, akiknek a múltja épp olyan sötét, mint ama bizonyos színházi és filmvállalkozóké. A nép nem énekli már azt, amit szeret, hanem amit a dalcsarnokok folytonos ismétlésükkel belegyömöszölnek. Ezek az itt alkalmazott 'művészek' a zsidó dalgyárak fizetett ágensei. Belső értékről szó sincs, tisztára a jövedelmezőség tartja fenn ezt az undorítóan silány zenét, amit jassz-nak neveztek el. Ebben a zenei iparban sem tudtak a zsidók eredetiséget felmutatni Azt mondják, hogy alkalmazkodtak, ez pedig az egyszerű lopás udvarias körülírása. A zsidókban nincsen teremtő erő. Átveszik, amit más teremtett, tetszetős külsőt adnak neki és üzlet lesz belőle. /.../ Először tönkretették a közízlést, aztán pénzeltek belőle. A leghírhedtebb közöttük Irving Berlin, tulajdonképpen Berliner Izidor, egy orosz zsidó.” Ez Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, a Szózatban jelent meg (1925. augusztus 9.), amely részletekben közölte egy másik amerikai sikerember, Henry Ford hírhedt antiszemita művét, A nemzetközi zsidót.

©

Persze nem kellett ahhoz antiszemitának lenni, hogy valaki ne kedvelje a Berlin és társai által képviselt zenei világot: „Amerika szállítja a tánczenét a világnak. Amerika muzsikás kedve vonaglik erőltetetten és sápadtan öreg Európa hangszerein. Helyesebben: úgy táncol Európa, ahogy Amerika fütyül. És mi fizetünk érte.” Ezt például egy öntudatos zsidó, a neológ zsidóság lapjának, az Egyenlőségnek a publicistája, Molnár Jenő írta a Magyar Hírlapban (1926. július 18.), keserűen részletezvén, milyen tömérdek pénzt keres Berlin az elrontott ízlésű embereken.

1936-ban Berlin Budapesten járt. Siró /sic!/ György, az Újság munkatársa beszélgetett vele: „Irving Berlint nagyon foglalkoztatja a zsidókérdés, de különösen a zsidók helyzetének kérdése Németországban. Amíg ennél a témánál időztünk, mosolyogva jegyezte meg, hogy bár ő zsidó, a szerzeményeit minden akadály nélkül előadják és szeretik Németországban.” (1936. augusztus 9.)

Berlint általában is foglalkoztatták a kisebbségi, emberi jogi kérdések.

Egyébiránt ekkor Magyarországon sem volt nyoma annak, hogy Berlint politikai okokból, illetve antiszemita indíttatásból mellőzték volna. Még a nácik lapja, az Új Magyarország is lelkesen propagálta Berlin műveit, filmjeit 1940-1941-ben.

Amerika hadba lépése után, majd a pártállam évtizedeiben Berlinről ritkán esett szó a magyar sajtóban, de rosszat ebben az időben sem írtak róla. A vele kapcsolatos ellenérzések csak akkor bukkantak elő, a húszas-harmincas években, amikor egyébként a legnépszerűbb volt Magyarországon és a leggyakrabban játszották a darabjait, filmjeit. Az Arcanum adatbázisában az Irving Berlin nevére adott találatok 60 százaléka 1929-1939 közé esik.

A megunhatatlan White Christmas

Az 1927-ben bemutatott első hangos játékfilmben, a Jazzénekesben a feketére mázolt Al Jolson énekelte Berlin dalát, a Blue Skies-t.

1942-ben mutatták be a Holiday Inn című filmet, amelyben először hangzott föl a legtöbbször lemezre vett dal, a több mint 50 millió példányban eladott White Christmas (Bing Crosby előadásában), amiért Berlin Oscar-díjat kapott.

A második világháborúban Berlin újfent a hadsereg szolgálatára állt. A dalaiból összeállított This is the Army című műsor bejárta a katonai támaszpontokat, és Kertész Mihály filmet is rendezett belőle.

Minden idők egyik legsikeresebb dalszerzője hatvan év alatt nagyjából másfél ezer dalt komponált. 1966-ban visszavonult. Élete hátralévő 23 évében nemigen mutatkozott a nyilvánosság előtt. A századik születésnapjára rendezett nagy gálaesten sem jelent meg a Carnegie Hall-ban. 1989. szeptember 22-én, életének 102. évében álmában érte a halál.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Kult

Meghalt Gershwin múzsája

Elhunyt 96 éves korában Anne Wiggins Brown fekete szopránénekesnő, Gershwin Porgy és Bess című operájának első Besse. A művészt Olsóban temették el, ahol évtizedek óta élt.

Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot

Aláírást gyűjtenek Győrben, hogy lemondassák Borkai Zsoltot

Kigyulladt a Kolozsvár–Budapest–Bécs-vonat mozdonya

Kigyulladt a Kolozsvár–Budapest–Bécs-vonat mozdonya

Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre

Változott a nyugdíjprémiumra jogosultak köre

Itt a BMW kicsi nagyautója, a 2-es Grand Coupé

Itt a BMW kicsi nagyautója, a 2-es Grand Coupé

Senki sem ment el szavazni az egyik fővárosi szavazókörben

Senki sem ment el szavazni az egyik fővárosi szavazókörben

A New York Timesban védi Schmidt Mária a populizmust és Orbán illiberális rendszerét

A New York Timesban védi Schmidt Mária a populizmust és Orbán illiberális rendszerét