szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több ezer új fotó publikálását és teljes ráncfelvarrást ígérnek az oldal működtetői.

Az online fényképarchívum rendszeres használóinak feltűnhetett, hogy az elmúlt fél évben nem frissült a gyűjtemény, nem kerültek új fotók az adatbázisba. A Fortepan készítői szerint azonban nincs ok az aggodalomra, a passzivitás csupán annak a jele, hogy valami készülődött a háttérben. Egészen pontosan egy teljesen új Fortepan születik hamarosan – írják a működtetők a kezdőoldalon.

Mint fogalmaznak: a közel tízéves honlap mostanra teljesen elavult, és nagyon ideje volt már, hogy egy új háttér-rendszert és egy teljesen új honlapot is építsenek. Azt ígérik, hogy az új archívum idén február végén el is indul, és új funkciók is megjelennek majd a sokkal gyorsabb működési sebesség mellett. A legjobb hír pedig talán az, hogy az újraélesztéssel együtt a felhasználók sok ezer új fényképet is láthatnak majd.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kriptovalutában is fizet dolgozóinak a Toyota

Kriptovalutában is fizet dolgozóinak a Toyota

Soron kívül oltatta be magát, megbüntették a volt perui elnököt

Soron kívül oltatta be magát, megbüntették a volt perui elnököt

Orvosa szerint Alekszej Navalnij „bármelyik percben” meghalhat

Orvosa szerint Alekszej Navalnij „bármelyik percben” meghalhat