Amikor születésnapot ünneplünk, szokás, sőt, érdemes felidézni a születés pillanatait. 2000. augusztus 5., a Sziget fesztivál, ott volt a Hiperkarma (vagy ahogy sokszor írják, kisbetűvel: a hiperkarma) legeslegelső koncertje. Bérczesi Róbert, aki tetőtől talpig piros melegítőfelsőben állt színpadra, mint a Wes Anderson-féle Tenenbaum, a háziátok szereplői, korábban a Blabla nevű valóban szépreményű, háromtagú, britpop-hatású gitárzenekar basszusgitáros-énekese volt. Jó kis dalokat írt, de a zenekara az 1998-as bemutatkozó lemeze, a Kétségbeejtően átlagos után megfeneklett, és hiába született egy évvel később egy klassz demó Csillagtelep címmel, a trió feloszlott.

Bérczesi – aki már a Blabla vége felé is egészen másban volt – egy év alatt pikk-pakk új műsort hozott össze, majd Dióssy Ákos segítségével gyakorlatilag egyedül felvette a Hiperkarma első nagylemezét, amely a szigetes bemutatkozást követően még abban az évben meg is jelent. Na, de hogy az első koncert. Nagyon ritkán van az, hogy egy zenekar első koncertjén már pontosan lehet látni, hogy ott valami nagyon fontos történik, valami nagyon lényeges dolog első lépésénél vagyunk ott, és akkor direkt nem a szárnypróbálgatás szót használtam, mivel

a Hiperkarma teljes fegyverzetben pattant a ki színre, mint Pallas Athéné apja, Zeusz fejéből.

Túry Gergely

És azzal a lendülettel ölelte magához egy teljes generáció a Hiperkarmát, amely a kora kétezres években az akkori tinédzser és fiatal felnőtt korosztály kiválasztott zenekara lett, Bérczesi pedig, ha nem is gyúrt rá erre, igazi (és akaratlan) spokesperson for a generation lett, aki az első spanglikra és a modernizációra meg az ezredfordulós digitalizációra rácsodálkozó, befordult fiatalok helyett elénekelte azt, ami volt (...és akkor képzelje ide mindenki a maga kedvenc Hiperkarma-idézetét).

Nem meglepő az sem, hogy a Hiperkarma életműve a magyar könnyűzene egyik legfontosabb produktuma, még úgy is, ha az egyik felét nem könnyű összehasonlítani a másikkal – de erről később. Nem lepődtünk meg néhány évvel ezelőtt mi, a hvg.hu szerkesztői sem, amikor a felkért zenei, zeneipari szakemberek a Hiperkarma első és második lemezét is beszavazták a magyar könnyűzene legjobb albumait tételező harmincas listára – az elsőt az ötödik helyre, a másodikat a tizennyolcadikra. Én mondjuk mind a kettőt előrébb pakoltam volna, de az mindegy is, ez az összesített eredmény is sokat mond arról, hogy mennyit ér az évek során egyébként Én és az ének címmel ismert dalok átdolgozásaiból is lemezeket megjelentető, valamint Biorobot nevű spinoff-zenekarával is aktív Bérczesi Róbert és anyazenekara életműve.

Túry Gergely

Persze ennél is többet ér, hogy Bérczesi él és ott áll a színpadon ezen az estén, még ha látszik is rajta, megviselte az, amit az élet kiszabott neki. Ha ez kicsit bombasztikusan is hangzik, egyáltalán nem az, voltak pillanatok ugyanis, amikor egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy Bérczesi valaha még színpadra áll, sőt, ha őszinték vagyunk, az sem, hogy túléli az életét. De túlélte, talpra állt és egy hosszú, zaklatott és fordulatos időszak után, amiről sokat és sok helyütt beszélt, 2014 óta újra készít nagylemezeket. A 2019-es A napsütötte rész című albumig összesen három újszériás Hiperkarma-album jelent meg, csupa jó dal, csupa szerethető lemez, amelyek azonban – bár még mindig magasan felfelé lógnak ki a magyar poprock-átlagból – azért nem érnek fel az első két Hiperkarma-album színvonalához.

Túry Gergely

Ez az arány, mármint a két leállás előtti és három leállás óta született lemez, az arénás koncert számsorrendjében is megmutatkozott. Nem nosztalgiabulit és kora kétezres évek retrót kapott az a szűk félháznyi néző, aki péntek este megnézte az egykori menedzsere és legjobb barátja, Medgyesi Ferenc Pite emlékére tetőtől talpig feketében öltözött Bérczesi Róbertet és vendégzenészekkel, valamint fellépő vendégekkel – Szekeres András Junkies-énekessel, Müller Péter Sziámival, Giret Gábor basszusgitárossal, két egykori Hiperkarma-taggal, Zaják Péterrel és Frenkkel, valamint a Halott Pénzből ismert Járai Márkkal (az ő felléptetésének az értelmezésén még dolgozom) – kiegészült együttese évfordulós koncertjét, hanem valódi életműkeresztmetszetet.

Túry Gergely

Talán nem meglepetés, hogy a kultuszdalok ütötték a legnagyobbat, de a tízes évek Hiperkarma-slágereit sem hűvösen fogadta a főleg harmincasokból, negyvenesekből álló közönség, szóval nem arról van szó, hogy az elmúlt szűk évtized csak egy hosszú lábjegyzet volna az első két lemezzel meghatározott időszak után. Bérczesi kissé megilletődötten kezdte az estét és később is inkább visszafogottan és összeszedetten vezényelt, de, mit mondjak, arra, hogy 2020. februárjában Hiperkarma születésnapi koncert lesz az Arénéban, bizonyos pillanatokban egyáltalán nem fogadtam volna, sőt kifejezetten megmosolyogtam volna azt, aki kávézaccból vagy a madarak röptéből ezt olvassa ki.

És közben mégis. De hiszen Bérczesi azt énekli, hogy „nagyívbe’ leszarom a kötelet a nyakamon”.