Itt az újabb összetartozás-dal, ezúttal a Csík zenekar írta

A Hazám, hazám, édes hazám kezdetű népdalt dolgozták fel, Orbán Viktor is megosztotta.

  • hvg.hu hvg.hu
Itt az újabb összetartozás-dal, ezúttal a Csík zenekar írta

A Csík zenekar a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező felkérésére dolgozta fel a népdalt, amelyet Szabó Attila hegedűs, gitáros hangszerelt és bővített ki. Szabó a Magyar Nemzetnek elmondta: az újabb versszakokat úgy válogatták, hogy az összes elszakított nemzettestet megidézzék. A különböző tájegységeken született népdalszövegek részleteit pedig onnan származó előadók adják elő.

Csík János, az 1988-ban alapított Csík zenekar vezetője, prímása azt mondta, mint minden muzsika esetében, itt is a közönség reakciója, véleménye, szeretete dönt majd. Megjegyezte, hogy a magyar népdalok mindenkor igaz, őszinte emberi gondolatokkal, érzésekkel vannak tele, ezért maradtak fenn generációkon keresztül.

A miniszterelnök szerda este osztotta meg a dalt, amelyben a Csík tagjain kívül többek között Keresztes Ildikó, Mező Misi, Miklósa Erika, Molnár Ferenc „Caramel”, a Nélküled szerzője, Nyerges Attila, Szarka Tamás is énekel, illetve Tátrai Tibor gitározik.


Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.