Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A brit alkotó 76 éves volt.
Hosszú betegség után elhunyt Alan Parker, közölte a The Guardian. A brit filmrendező nevéhez két Oscar-díjra jelölt alkotás, az Éjféli expressz és a Lángoló Mississippi fűződik. De ő rendezte a Madonna főszereplésével készült, Budapesten forgatott Evitát, ahogy a Pink Floyd: A fal, a Promenád a gyönyörbe, a Bugsy Malone, az Angyalszív vagy a Madárka című filmeket is.
Utolsó munkája a Kevin Spacey főszereplésével készült David Gale élete volt.
Alan Parker 2013 márciusában Magyarországon tartott egy mesterkurzust a Filmíró Hétvége keretein belül, ugyanebben az évben megkapta a brit filmakadémia életműdíját.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.