Édes a Hab, de nem áll össze

Nem a legjobb dolog a világon folyton leírni, hogy az esetek döntő többségében valamiért nem találjuk a fogást a zsánerfilmeken – legalábbis akkor nem igazán, amikor ezt a fogást görcsösen keressük. A magyar kortárs filmnek az áll általában a legjobban, amikor „véletlenül” lesz műfaji. Vagy mondjuk azt, elsősorban nem arra koncentrál, hogy tisztán thriller, heist film, akciófilm, vagy szinte bármi más legyen. A Hab esetében romantikus vígjáték.

Papíron Lakos Nóra rendezőnél is minden olyan, amilyen a nagykönyvben: kedves, aranyos főszereplő, aki a boldogságot és az üzleti sikert keresi – előbbit, illetve annak illúzióját épp kiheverné, mert hát, a nagy szerelemről kiderült, hogy mennyasszonya van, utóbbira meg filmimádó cukrászdájában próbálja rátalálni, ahol sztárokról elnevezett süteményeket kínál az édesszájúaknak, tökéletesen bájos szenvedéllyel, de elkeserítő gazdasági érzékkel. Így hát, amikor adódik a lehetőség, hogy nagy összegű támogatást kaphasson a hogyantovábbra, igyekszik lecsapni rá – csakhogy az a bibi, hogy a pályázathoz férj kell és gyerek. Szerez hát magának mindkettőt, majd ők hárman elmennek táborozni, ahol megpróbálnak nem lebukni a többi versenyző és a szervezők előtt.

Intercom / AGAMedia

A Zöld kártya találkozása a magyar viszonyokkal, meghintve némi tímárpéteri szatírával, a Jean-Pierre Jeunet-féle (Amélie-s) mágikus realizmussal, megforgatva a hollywoodi romkomokra jellemző, szirupos felszínességben – nos, ebből, így szeretne valami jót kisütni a Hab.

De nem igazán hagy magának időt arra, hogy szépen meg is pirulhasson a teteje, és összeálljon a belseje.

(És akkor most próbálok is spórolni a sütis hasonlatokkal és metaforákkal, csak hát nehéz ellenállni, ha már a film is ennyire ezt kínálgatja megállás nélkül.)

Lakos mintha kizárólag csak Kerekes Vicában, az ő egészen csodás kisugárzásában bízna meg maradéktalanul – bár ezen sorok írója fanatikus rajongója a szeplőknek, és minden tehetségnek, amely Kerekest jellemzi, mint annyiszor, most sem képes egyetlen karakter jóvá tenni a dramaturgiai hadarást, az erőltetett, elhasznált vicceket, és azt, hogy a női főszereplőn kívül komoly lehetőséget egyetlen színész sem kapott.

Csehországban filmsztár, itthon még csak most fog berobbanni

A vörös szőnyeget borzalmasnak tartja, a premiereket lehetőleg kerüli. Prágában lesifotósok vadásznak rá, a nevével adják el a cseh filmeket, itthon viszont még csak most osztottak rá főszerepet magyar mozifilmben. Igaz, rögtön kettőben is. A Hab című romkom forgatásán találkoztunk a felvidéki származású színésznővel. Interjú Kerekes Vicával.

Pedig Mátray László karcosságával lehetett volna valamit kezdeni, és az álcsalád gyerekkarakterét alakító Gyarmati Erik is lehetne cuki – vele, vagyis a figurájával nyilván az lehetett a cél, hogy egy idegesítő, koravén kisfiú úgy legyen szimpatikus, hogy valahogy sikerül a modorossága mögé látnunk és megkedvelnünk őt. Erre a szkript nem ad lehetőséget, mint ahogy arra sem, hogy Mátraynak elhiggyük: tényleg beleszeret Kerekesbe.

Persze, mintha nem lenne egyértelmű, hogy Kerekesbe már akkor bele lehet szeretni, ha csak elmegyünk mellette az utcán…

Épp ezért szomorú, hogy a filmben pont ez a villámcsapás nincs benne úgy, nem történik meg azzal a hatással, ahogy ez sok ezer másik hasonló alkotásban meg szokott történni (vagy ahogy az utcán megtörténne). Pedig ezt nem lehet kihagyni, mert akkor majdnem oda az egész.

Intercom / AGAMedia

A hármas körül mozgolódó mellékszereplőkkel rosszabb a helyzet: a vállalkozói támogatásért harcoló csapatokban olyan kipróbált arcok láthatóak, mint például Kovács Lehel, Láng Annamária, Elek Ferenc és Pálfi Katalin – életvezetési guruként Szikszai Rémusz is igyekszik, de ezek a riválisok, ezekben a karikatúrákban már 10 éve se lettek volna igazán izgalmasak, vagy viccesek. Érvényesek meg pláne nem. A Hab e tekintetben sokkal inkább rokonítható a már fentebb megemlített Tímár Péter Zimmer Ferijével – de még mielőtt bárki a szívéhez kapna, azt is hozzáteszem, hogy amikor már nagyon ciki lenne a helyzet, Kerekes Vica mosolyog egyet, s kicsit helyre is rakja az egészet. Pont annyira, hogy merjünk, és picit szeressünk is a vászonra nézni.

Intercom / AGAMedia

Viszonylag nagyot dob még a filmen Balázs Ádám remek, hangulatos zenéje, jók a dalok is, segítenek a befogadásban, bár e tekintetben is érezni, hogy párszor támogatás helyett megúszni akarnak így dolgokat. Mintha önmaguk is azt gondolnák, hogy ez az egész romkomozás igazából nem is saját pálya, hanem valami, amit a nézők szeretnek, ezért hát muszáj vele próbálkozni. Pedig a hazai pálya kapcsán sokadszorra írom le, hogy nem muszáj.

Intercom / AGAMedia

Lakosban benne van egy jó produkció, akár egy jó könnyed film is, de nem kell feltétlenül, görcsösen megfelelni annak, amit nem érzünk magunkénak. Ami (aki) a miénk, az szuper most is: a többi meg csak zavar, mert nem hagyja megmutatni, hogy milyen ízvilágot szeretnénk kikeverni mi magunktól – nem csak magunknak. Több szerzőiség, kevesebb száraz klisé – és a következő simán lehet, hogy sokkal jobban csúszik majd!