szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A Színházművészeti Bizottság egykori tagja, illetve a Magyar Teátrumi Társaság volt alelnöke természetesen nem tudja megjósolni az SZFE-ügy kimenetelét, de az egyik oldalon idősödő, megsavanyodott, hataloméhes embereket lát, a másik oldalon pedig vonzó, szabadságvágyó fiatalokat.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

A diákok részéről páratlan kreativitást és erőt látok, ahogy megszervezik az épületfoglalást, amilyen fegyelmezetten viselkednek, kezelik a provokációkat, pontosan és érthetően kommunikálnak, s közben majd minden hétvégére nagyon sok munkát igénylő akciót szerveznek. Akik erre képesek, azoknak a karrierjét nem kell félteni. Egy egész nemzedéken nem állhat bosszút a kormány

– ezt mondta a HVG hetilapnak az SZFE ügyéről Vasvári Csaba, aki 2008 és 2016 között a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke volt, illetve 2011-től együtt ült Vidnyánszky Attilával az emberi erőforrások miniszterének tanácsadó testületében, a Színházművészeti Bizottságban, egyebek mellett a mai kulturális államtitkár, Fekete Péter társaságában.

Vasvári a lapnak elmondta, annak idején azért mondott le, mert számára egyre vállalhatatlanabbá vált a társaság által képviselt irány, és egy eset rámutatott arra, hogy az elnökségen belül a demokratikus döntéshozatal maradéka is elveszett.

A Színházművészeti Bizottság – amelynek akkor három tagja elnökségi tag volt a Teátrumi Társaságban – delegált négy szakembert a soproni Petőfi Színház igazgatói pályázatának bírálóbizottságába. Konszenzussal, szakmai alapon összeállítottuk a névsort, szavaztunk, meg is hívtuk őket a bizottságba, aztán Attila – aki ekkor már nem is volt tagja a Színházművészeti Bizottságnak – őrjöngeni kezdett, és új névsort követelt. Azok pedig, akik maguk is részt vettek a korábbi döntésben, asszisztáltak ehhez. A testület elnökeként abszurdnak és megalázónak tartottam ezt az eljárást

A színésszel készült teljes interjút a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban, illetve a hvg360-on olvashatják.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Van-e csodafegyvere az ellenzéknek 2022-re? – Tóka Gábor vitaindító elemzése

Van-e csodafegyvere az ellenzéknek 2022-re? – Tóka Gábor vitaindító elemzése

Lassan elrakhatja az esernyőt: jövő héttől búcsút mondhatunk a rossz időnek

Lassan elrakhatja az esernyőt: jövő héttől búcsút mondhatunk a rossz időnek

Elítélték a siklósi kézilabdázót, aki ököllel ütötte a pályán az ellenfelét

Elítélték a siklósi kézilabdázót, aki ököllel ütötte a pályán az ellenfelét