szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ma jelenik meg az Esti Kornél Itt maradtam az éjszakában című legújabb lemeze. A jövőre 15 éves zenekar karrierjének eddigi legnagyszabásúbb kiadványával jelentkezik. A 2018-ban megjelent ötödik nagylemez, az Eltűnt idő után most 15 korábbi dal kapott új hangszerelést olyan közreműködőkkel, mint iamyank, Csernovszky Márk zongoraművész, a Soharóza kórus és a Heureka Pop Orchestra kamarazenekar.

„Az egész úgy indult, hogy akartunk adni egy koncertet a Müpa nagytermében. A főszervező csak olyan műsorral enged oda zenekarokat, amibe tényleg komoly energiát fektetnek, úgyhogy mi is elkezdtük tematizálni az estét. Ebből lett 2019 decemberében az Itt maradtam az éjszakában Beck Zoli rendezésében és narrációjával, a Heureka Pop Orchestra kamarazenekar és iamyank közreműködésével, és még hús-vér Esti Kornélunk is volt, akit Ember Márk játszott" - meséli a zenekar.

Elmondásuk szerint a 30Y frontembere azzal a kérdéssel állította őket kihívás elé,

hogy gondolkodtak-e már azon komolyabban, hogy miért Esti Kornél a zenekar neve? Hogy miért volt ez olyan magától értetődő választás?

Miközben közösen próbálták definiálni ezt a karaktert, a zenekar azt vette észre, hogy kapcsolódási pontként működik, hogy talán valami olyat keresnek, ami minden emberben közös. "Hogy talán eddig is azért működtek a dalaink, mert a saját személyiségünkből kiindulva az emberi lélek fontos metszetére sikerült rátapintani ezekkel a témákkal és hangulatokkal" - teszik hozzá. "Minden eddiginél nagyobb hatással volt ránk ez a koncert, úgyhogy elhatároztuk, hogy maradandóvá tesszük, és nagylemez formában is megjelentetjük a dalait."

Ez a lemez az Esti Kornél eddigi legnagyszabásúbb projektje, újra felkérték az előadás minden résztvevőjét, hogy szerepeljen rajta, illetve korábbi, szintén müpás együttműködéseik nyomán csatlakozott hozzájuk Csernovszky Márk zongoraművész és a Soharóza kórus, így összesen több, mint 30 művész hallható az albumon. A 15 dal olyan válogatás az Esti Kornél legnépszerűbb dalai közül, mondják, amiket a témájuk is összefűz: a kiutat keresik az emberi lélek sötét éjszakájából. Ezeket hangszerelték újra Erős Márton segítségével, aki a kórus- és a kamarazenekari átiratokat készítette.

"Ebben az elcseszett évben ez a projekt volt nekünk a menedék, ami értelmet adott a koncert nélküli hónapoknak. Annak ellenére, hogy nem új dalokról van szó, úgy érezzük, hogy a lehető legaktuálisabb tükröt mutatják a zenekarról, legalább annyi újat mondanak rólunk, mint egy új sorlemez tenné" - mondják.

Az albumhoz egy egyórás film is készült Bátori Gábor ‘jim’ (sinco) rendezésében, szintén Itt maradtam az éjszakában címmel. Az előadáshoz hasonlóan ismét Ember Márk alakítja benne Esti Kornélt, hallható benne Beck Zoli narrációja, végig követhető a lemez készítésének folyamata, és a zenekar tagjai is elmondják, hogy megtalálták-e a bennük élő Esti Kornélt. Az eddigiek alapján nem nehéz kitalálni a választ.

És akkor íme az új Esti Kornél-album:

Esti Kornél - Itt maradtam az éjszakában (Teljes lemez)

Az Esti Kornél zenekar 'Itt maradtam az éjszakában' című nagylemeze Csernovszky Márk zongoraművész, a Heureka Pop Orchestra kamarazenekar, iamyank és a Sohar...

Miközben hallgatják a lemezt, a számokról Bodor Áron énekes, valamint Horváth Kristóf és Veres Imre gitárosok mesélnek.

Akik élnek

Horváth Kristóf: Érdekes, hogy egy dal különböző kontextusokban mennyire másképp működik. Míg az Akik élnek az ‘Itt maradtam az éjszakában’ koncertműsor fináléja volt egyfajta összegzésként, most mégis egyértelműen adta magát, hogy ez legyen a nyitódal. Benne van az egész lemezre jellemző fojtottság, dinamika, és az a számunkra varázslatos erő, amit egy kamarazenekar és egy kórus hozzá tud adni egy dalhoz és ahhoz a “csak azért is arccal előre” érzéshez, ami a dalszöveg fő motívumát adja.

Leszek a vége

Horváth Kristóf:
Sokféle értelmezést kapott már ez a dal, szimbolizálta már a világvégét, a klasszikus Index végnapjait vagy egy párkapcsolat elmúlását, de ebben a hangszerelésben talán mégis sikerült egy újabb értelmezési síkot hozzáadni. A különböző korlátozások és a járványhelyzet miatt külön-külön készültek a kamarazenekar és a kórus felvételei, ezért egy életre beleégett a fejünkbe az a pillanat, amikor először, hetekkel később meghallottuk Dodi keverését a dalból, egyben az összes sávot. Hatalmas élmény volt azzal szembesülni, hogy ha véletlenül betétdalt kérne tőlünk valaki egy filmhez például az olasz maffiáról (erre minden esély megvan), akkor csak ennek a dalnak a wav-ját kéne elküldenünk.

Nem kár

Horváth Kristóf:
Azt már régóta tudjuk, hogy Ágoston egy párhuzamos világban Dr. Dre-nek gyártana hip-hop dob groove-okat, szerencsére most iamyank-kal kiélhették ezt az énjüket is. Nagyon természetes és megnyugtató volt Yankkal együtt dolgozni, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve tökéletesen beilleszkedett, nagyon fontos barátunk és alkotótársunk lett. Sikerült neki egy olyan karaktert és hangulatot hozzáadni a dalokhoz, ami biztosan hatással lesz majd a későbbi dalszerzési- és hangszerelési folyamatainkra.

Segítség

Horváth Kristóf:
Sok verziót megélt már ez a dal is, de Erős Marci barátunk kórus- és kamarazenekari átiratával sikerült a legjobban megfogalmazni zeneileg azt a hangulatot, amit ez a dal jelent most nekünk 2020-ban. És ez igaz minden dalra, amiben az ő hangszerelései hallhatók.

Esti Kornél
©

Éjszaka van

Horváth Kristóf:
Benne van minden, amit az Itt maradtam az éjszakában projekt és ez a lemez adott és még sokáig adni fog nekünk. A rengeteg csodás embert, akiket megismertünk, és a sok közös koncert- és stúdióélményt. Ebben a dalban ér össze annak a több mint 30 közreműködőnek a sokszínűsége és tehetsége, akik nélkül nem születhetett volna meg ez a kiadvány. Jelenleg az egyik legnagyobb vágyunk, hogy egyszer élőben, közösen előadhassuk ezt a dalt iamyankk-kal, Csernovszky Márkkal, a Soharózával és a Heureka Pop Orchestrával.

(Ehhez a dalhoz megtekinthető egy klip is)

A horizont szélén

Bodor Áron: Akkor vagyok a legbüszkébb egy dalszövegre, ha valaki teljesen máshogy értelmezi, mint ahogy én azt szántam. Mert az azt jelenti, hogy él, nem önző módon írtam meg, nem csak rám érvényes a mondanivalója. Egy dal esetén már nehezen megfogható, hogy mikor sikerül ezt elérni, és remélem, hogy erre jó példa A horizont szélén, mert teljesen új rétegeket hoz ki belőle ez a lassú átdolgozás, a Soharóza mintha a felkelő nap sugarait énekelné el, Yank atmoszférája pedig behúz a történések középpontjába.

Szerelem

Bodor Áron: Bőg az Aston Martin DB9 motorja, ahogy James Bond hajt vele egy tengerparti sziklaperem felé a skót felföldön, mert fordult a kocka, és hosszú idő után először ő volt valakinek a játékszere. A zenekar többi tagja mindig mániákusan ragaszkodott ahhoz, hogy az alternatív zene stílusjegyeihez hűen egyenesen énekeljem a dalokat, harapjam el a sorok végét, mert a legkisebb rezegtetés is szörnyen idegesítő. Szerintem azért nem mindig volt ez szándékos a frontemberek részéről, mondjuk úgy, hogy sokuk tehetsége inkább a karizma szintjén mutatkozott meg, mint énektudásban. Ennél a lemeznél végre eljött az én időm, egyszerűen kívánják ezek a nagy terek, hogy érzékenyen legyenek beénekelve, úgyhogy tudtam kicsit erodálni az alternatívzenei hagyományokat.

Rohadt eső

Bodor Áron: Messze ez a lemez volt a leghosszabb felvételi időszak a zenekar történetében, csak az én énekfelvételem kétszer 3 napig tartott. Köztük hangképzési gyakorlatként koronavírusos voltam. A korábbi lemezeken mindig elégedetlen voltam az énekemmel, úgyhogy Dodi most naivan beleegyezett, hogy maximalista legyek a stúdióban, és addig vettünk minden egyes sort, amíg nem volt belőle szerintem is jó take. Vagy szót. Állítólag Kalapács Józsi mindig elsőre énekli fel a dalokat, szóval én Kalapács Józsi reciproka voltam. A Rohadt eső refrénjeit vettük fel utoljára, már gyógyszert szedtem, és folyamatosan teát szürcsöltem a széténekelt torkomra, de aztán a közeli cél hevületében egész jól sikerültek.

Ne félj

Bodor Áron: Ez volt az első belénkhasítós kórusélmény a Soharózával még az első müpás koncertünkön 2017-ben, nem volt kérdés, hogy őket is hívjuk, ha megcsináljuk ezt a lemezt. Most is hagytuk őket érvényesülni őket a dalban, bátor húzás Erős Marci részéről, hogy a dal első percében csak őket halljuk, valószínűleg sok olyan ember elnyomná, aki a mai Petőfi Rádión szocializálódott. Én azért remélem, hogy a maradókat annál jobban behúzza majd.

Nevetve

Bodor Áron: Az a csodás tér Csernovszky Márk zongorafelvételein nem valami menő plug-in eredménye, hanem a Kodály Központ hangversenytermének akusztikája. Az ‘Itt maradtam az éjszakában’ pécsi előadása után jó kapcsolatban maradtunk a szervezőkkel, úgyhogy ősszel egy napra gyakorlatilag stúdióként használhattuk a hangversenytermet. Nekünk is hatalmas élmény volt, ahogy Márk a tök üres Kodály Központban adta bele szívét-lelkét a dalainkba. Különben kipróbálhattuk az alagsorban pihenő Bogányi zongorát is, de maradtunk a fele annyiba kerülő Steinwaynél, mert sokkal jobban szólt. Ez van.

Akkor hagylak el

Veres Imre: Ez a dal eredeti változatában is a szellősebben hangszerelt számaink közé tartozik. Ez lehetőséget adott arra, hogy a vonósok-fúvósok jó értelemben vett grandiózussága markánsabban érvényesülhessen. De itt nem az egyszerű öncélúság vezetett minket, hanem úgy éreztük, a dalnak alapból van egy olyan emelkedettsége, ami puszta rockzenekari keretek között is meg tud valósulni, de picit máshogy. Az itt közreműködő vendégekkel együtt viszont minden korlát megugorhatónak bizonyult. És itt a kamarazenekar mellett Márk zongorajátéka is kiemelendő, aki végig kiválóan vezeti a dalt.

Boldogság, te kurva

Veres Imre: Talán kevesen tudják, de ez a dal legelőször a Pegazusok nem léteznek előadásában szólalt meg. A dal első felében visszanyúltunk ehhez az “ősverzióhoz”, ami egyrészt még intimebb tónust ad az egésznek, másrészt úgy éreztük, hogy ha innen jutunk el a katarzishoz, jobban megragadható az az érzelmi végletesség, ami a dalszövegnek is sajátja. Ahogy a “hagyományos” koncertjeinken, úgy az Itt maradtam az éjszakában történeti ívében is a BTK az egyik legkatarktikusabb pont. A dal szerintem sokat felfed abból a labilis, sebezhető tudatállapotból, aminek a különböző fázisain a történet főszereplője az éjszaka során keresztül megy.

Téren

Veres Imre: Az egyik legkülönlegesebb dal az albumon. Olyan értelemben pedig egyedülálló, hogy teljes mértékben át lett ültetve kamarazenekarra, az Esti Kornélból egyedül Áron szerepel a dalban. Úgy éreztük, hogy a Térennek van egy olyasfajta személyessége, amit teljesen más szintre tudna emelni egy kamara átirat. Magas labdát adtunk Erős Marcinak azzal, hogy úgy sikerüljön a dal puhaságát és bensőségességét megőriznie, hogy közben ne legyen túlzóan patetikus sem. De Marci itt is tökéletes munkát végzett, mintha a dal egy nagyon elegáns kisestélyit kapott volna, mielőtt kiengedjük az éjszakába.

Sűrű köd van

Veres Imre: Az Itt maradtam az éjszakábannak fontos része, hogy a szöveg által közvetített gondolatok a hangszeres atmoszférák különböző rétegeivel még megfoghatóbbá váljanak. A Sűrű köd van esetében is törekedtünk erre a szimbiózisra. A dal végére már szinte örvényszerűen fonódnak egymásba a különböző hangszerek, egy sűrű, már-már áthatolhatatlan masszát alkotva - a dal eredetijéból is ismerős gitáreffektek atmóját megfejelve a vonósok-fúvósok baljósló melódiáival és Yank izgalmasan creepy szintilayereivel.

Véget ér

Veres Imre: Ez a dal végül külön klipet is kapott. Ez úgy történt, hogy egy esős és hideg októberi napon le kellett utaznunk Pécsre, ahol még egy kiegészítő forgatási napra volt szükségünk az Itt maradtam az éjszakában filmhez. Délután végeztünk a snittekkel, majd éjszaka értünk a zajzajzaj stúdióba, ahol szintén szerettünk volna még néhány vágóképet. Közben Jim kitalálta, hogy a stúdió előtti tök sötét placcra felállít egy lámpát, mindenki megfogja a hangszerét és megnézi, hogyan játsszuk el a dalt 5 fokban, félig elázva egy végigtolt nap után. A lelkesedésünk vetett már nagyobb szikrákat is, mint amikor éjfélkor a busz hátuljából előguberálva újra össze kell rakni a dobszerkót. De a végeredményt visszanézve minden másodperc megérte.

(A Véget érhez is készült videó.)

Az Itt maradtam az éjszakában film december 27-én 18:00 órától lesz elérhető a zenekar Youtube csatornáján.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ausztráliában 700 ezer oltás után két vérrögösödéses esetet találtak

Ausztráliában 700 ezer oltás után két vérrögösödéses esetet találtak

A Jobbik LMP-s politikust támogat a Belvárosban

A Jobbik LMP-s politikust támogat a Belvárosban

Marabu Féknyúz: Kisfiú, kezdődik az iskola!

Marabu Féknyúz: Kisfiú, kezdődik az iskola!