Creedance Clearwater Revival: Fortunate Son

Ha a vietnami háborúról szóló filmekre, és ezáltal a háborúra gondolunk, szinte biztosan ez a dal kíséri a képeket. Nem véletlen, hiszen ez az 1969-es szám lett a háborúellenes megmozdulások egyik legfőbb himnusza, ezért számos rendező álmodta a pusztításról szóló jelenetei alá. A cím arra utal, hogy vannak szerencsés és kevésbé szerencsés fiúk Amerikában. „Azért írtam ezt a számot, mert háborús veteránként undorítónak találtam, hogy egyeseknek politikai és pénzügyi privilégiumaik miatt nem kellett háborúba menniük” – nyilatkozta a szerző, John Fogerty. Annak ellenére, hogy a szám egyértelműen háborúellenes és társadalomkritikus, többször előfordult, hogy ezzel ellentétes környezetben használták fel, mert néhány sora a környezetéből kiragadva patrióta hangulatot sugározhat. Legutóbb Trump stábja is így használta kampányeseményeken, amíg le nem tiltotta azt a szerző.

Jimi Hendrix: Machine Gun

Igen, a másik megkerülhetetlen korabeli filmzenét kétségtelenül Jimi Hendrix-hez köthetjük. Ő is számos dalban dolgozta fel mind a vietnámi háborút, mind a fekete polgárjogi mozgalmak eseményeit. Virtuóz, őrült gitártechnikájával önmagában is kifejezte az értelmetlen pusztítás hangulatát, de több dalában a szövegben, konkrétan is utal erre. A Machine Gun azért jó példa mind a kettőre, mert ebben az effektektől, a gitárból előcsalt pokoli zörejektől egyből beugrik mindenkinek a fegyverropogás, a helikopter-kereplés, a halálsikoly, miközben Hendrix arról énekel, hogy gonosz emberek kényszerítenek másokat az ölésre. Hendrixnek ez a dala a rockzene vietnámi Guernicája, a mindenkori háború esszenciája jónéhány percben. (Sosem készült belőle stúdiófelvétel, de a koncerteken rendszeresen játszották, ezekről pedig mindenféle felvételek kerültek elő: a tizenkét percestől a félórás változatig. Előbbi változat a került az 1970-es Band of Gypsys-koncertalbumra.)

Rolling Stones: Gimme Shelter

A Gimme Shelter nem véletlenül szerepel rendszeresen első helyen a Stones legjobb dalait rangsoroló listákon: a világ egyik legeredetibb riffjével indul, hátborzongatóan szép vokállal folytatódik, majd erőteljes zúzásba fordul, amitől az embernek egyszerre lesz táncolhatnékja és keserű, haragos világvége-érzése. A háborút, a félelmet és a gyilkosságot tematizáló dal a zenekar 1969-es Let It Bleed című albumán jelent meg, Jagger pedig úgy nyilatkozott róla, hogy a vietnámi háború erőszakos időszaka ihlette. Keith Richards ellenben azt mondta, a Gimme Sheltert nem Vietnám vagy a társadalmi nyugtalanság szülte, hanem az a jelenet, amikor egyik londoni barátjánál gitározott, de hirtelen elsötétült az ég, és az óriási esőzésben mindenki menedéket keresett. Jagger mellett Merry Clayton gospelénekes énekel a dalban, akit az éjszaka közepén hívtak be a felvételre, ő pedig állítólag hajcsavaróban jelent meg. A harmadik percben hallható, hogy akkora erővel üvölti a refrént, hogy egy ponton elcsuklik a hangja, Jagger pedig erre válaszul „woo”-zik egyet.

The Doors: The Unknown Soldier

"Wait until the war is over / And we're both a little older / The unknown soldier" - indítja halkan Jim Morrison az Unknown soldier című dalt, hogy másfél perc múlva már a sereg menetelését hallgatva idézze fel a hallgatókkal egy arctalan katona halálát, és a módját annak, ahogyan az egész konfliktust bemutatta, ábrázolta az amerikai média. A Doors 1968-ben adta ki a dalt, és mivel háborúellenes szerzeménynek számított, számos rádióban betiltották. Úgy tudni, hogy Morrison fejében az a nap ültette el a dal ötletének magját, amikor 1967. november 25-én meglátogatta az Arlingtoni Nemzeti Temetőben található Ismeretlen Katona sírját. Bár nem ez a Waiting for the Sun című album legerősebb dala, az Unknown Soldier félelmetesen lopakodó orgonasikolyai, a halálról szóló, már-már szinte jókedvű dallamai, és Morrison teljes őrületbe forduló "And, it's all over / The war is over" sorai az egyik legemlékezetesebbé teszik.

John Lennon: Give Peace a Chance

Ha van olyan békehimnusz, ami a világ bármely háború ellenes megmozdulásán elhangzik mind a mai napig, az Lennonnak ez az 1969-es dala. Egy montreali hotelszobában született, ahol napokig heverészett Yoko Onóval, így tiltakozva a vietnámi háború ellen újságírók, fotósok szeme láttára. Megfordult a különleges ágy-tüntetésen körülöttük egy csomó ember, például a kirúgott harvardi pszichológus, az LSD apostola, Timothy Leary, az aktivista rabbi, Abraham Feinberg, a beatköltő Allen Ginsberg. Egyszer egy újságíró megkérdezte Lennontól, hogy mégis, mi a céljuk ezzel az egésszel, ő pedig azt felelte „Csak annyit kérünk, hogy adjanak esélyt a békének.” Ebből aztán lett egy dal, amit ott helyben magnóra is vettek. Később kislemezre került, és azóta a béketüntetések egyik legnépszerűbb éneke. Lennon életművének egyébként is visszatérő témája volt a háborúellenesség, számos más dala (pl. I don't wanna be a soldier mama, Imagine, Happy Xmas (War Is Over) stb.) felférne egy ilyen listára.

Bob Marley: War

A jamaicai reggae legnagyobb alakja egész életműve az elnyomás elleni harcról szólt, dalszövegekben mindig is hangsúlyosak voltak a társadalmi üzenetek. Tulajdonképp az egész zenei stílus egy elnyomott nép, egy felszabadulásra váró kisebbség szinte egyetlen önkifejezési lehetőségét jelentette. A zene szorosan összeforrt a rasztafári vallással, amely a „Vissza Afrikába!” jelszóval azért küzdött, hogy a népét visszavezesse az őshazába, de hangsúlyosan erőszakmentesen, a béke és szeretet zászlai alatt. A „lázadó és lázító, vallásos, misztikus és profetikus” Marley a War című 1976-os dalának szövegét szinte egy az egyben I. Hailé Szelasszié etióp császár ENSZ-közgyűlésen elmondott 1963-as beszéde ihlette, ahol – Afrika gyakorlatilag összes vezetője nevében – a békéért szónokolt. (Később kiderült, hogy a beszédet nem is a Marley által szinte Istenként tisztelt uralkodó, hanem annak egy beszédírója, Lorenzo Tazaz jegyezte szerzőként.) A dal azonban túlnőtt Bob Marley-n, túl a feketék elnyomás elleni kiállásán, az egy egyetemes békehimnusszá, háborúellenes opusszá vált.

Talking Heads: Life During Wartime

Lehet-e táncolni háború közben? Lehet-e egyszerre szellemes és megrázó egy háborús tematikájú dal? A Talking Heads Fear Of Music című 1979-es csúcslemezének (pontosabban: egyik csúcslemezének) kulcsdala megnyitja mindezeket az értelmezéseket, ám sokkal okosabbak a szám meghallgatása után sem leszünk. A Life During Wartime robotikusan funkos ritmusával minden kétséget kizáróan táncba hívja a hallgatót, miközben az énekes-gitáros-dalszerző, David Byrne éppen azt énekli, hogy „hallottam egy fegyverekkel megrakott teherautóról, amit berakodtak és indulásra kész, hallottam autópálya-menti temetőkről, egy helyről, amit senki sem ismer”, majd ultima ratio gyanánt azt, hogy „ez itt nem buli, ez itt nem diszkó, ez itt nem hülyéskedés, nincs idő táncolni, meg összebújni, nincs időm most ilyenekre”. Byrne egy poszt-apokaliptikus tájképet álmodott, amire minden bizonnyal hatott a korszak hidegháborús klímája, ráadásul a történetet amerikai környezetbe helyezte, hisz több egyesült államokbeli város neve is felbukkan a szövegben. A Talking Headstől persze sosem volt idegen a groteszk, az egymáshoz nem illő tartalmak összekapcsolása, s ha ehhez még hozzágondoljuk a mindenkori háborúk abszurd értelmetlenségét, vagy eszünkbe jutnak a délszláv háború alatt Belgrádban táncos bulikon a helyzet lehetetlenségét magukból kitáncoló fiatalok, sőt, a háborús évek történelemből jól ismert dekadenciája, akkor beláthatjuk, hogy nincs is itt semmilyen ellentmondás.

Bruce Springsteen: Born In The USA

A Born In The USA jó eséllyel minden idők egyik leginkább félreértelmezettebb dala. Ennek több oka is van. Először is a dal kiszerelése: a Born In The USA jól ismert változata egy nagyszabású stadionhimnusz, ami elsőre úgy látszik, mintha egyszerűen csak az amerikai nagyszerűséget énekelné meg (van benne hazaszeretet, nemzeti büszkeség, nem is kevés, de a helyzet ennél bonyolultabb). Másodrészt meg az, hogy Ronald Reagan amerikai elnök a második elnöki ciklusát megelőző kampányban használta ezt a szerzeményt, ami kéretlen politikai keretezést adott a dalnak. Miközben a Born In The USA-nagylemez slágeres popdalokba oltott kisrealizmusa éppen mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy ilyen vagy olyan politikai erők a maguk céljaira birtokba vegyék. A helyzet valójában az, hogy a Born In The USA egy vietnámi veterán fájdalmas visszaemlékezése, némi keserédes ízzel vegyítve, szeretlek-gyűlöllek levél Amerikának. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a dal eredetileg nem is olyan volt, amilyennek megismertük, hanem egy egy szál gitáros noir ballada, ami már az 1982-es Nebraska – Springsteen egyik legfantasztikusabb lemeze – idején készen volt, ám végül abban a változatában nem került lemezre. Bruce Springsteen 1982 elején és tavaszán közel két nagylemeznyi dalon dolgozott, ezek közül voltak olyanok, amikről azt gondolta, jobban érvényesülnek lecsupaszított változatban, ezekből lettek a Nebraska dalait, a többi dalt zenekarával, az E Street Banddel készítette el, ezekből állt össze a Born In The USA-album.

U2: Sunday Bloody Sunday

„Sokan vesztek el, de mondd meg, ki győzött? / Az árkok már szívünkben húzódnak, / Anyák, gyerekek, testvérek és nővérek / egymástól elszakadtak” – énekli az ír U2 az 1983-as War című album talán legemblematikusabb dalában. Bár a szöveg bármely értelmetlen háborúra (és melyik háború nem értelmetlen?) érvényes, itt Bonóék a hosszú évszázadokra visszavezethető brit-ír (vagy vallási szempontból protestáns-katolikus) konfliktus egyik legsúlyosabb incidensét dolgozták fel. 1972. január 30-án az egyre élesebb konfliktus odáig fajult, hogy a brit hadsereg tüzet nyitott a Londonderryben felvonuló írekre, 13 fegyvertelen civilt öltek meg, és 14 főt sebesítettek meg. A véres vasárnap (Bloody Sunday) után hosszú terrorsorozat kezdődött, és azóta sincs jó válasz „mondd meg, ki győzött” - kérdésre.

Sting: Russians

„Remélem az oroszok is szeretik a gyerekeiket” – énekli Sting 1985-ös első szólólemezének, a The Dream Of The Blue Turtles-nek Russians című dalában. A dalt, ami napjainkban megrázó aktualitást kapott, akkor a szovjet-amerikai hidegháborús szembenállás inspirálta, valamint egy konkrét esemény. Sting egy barátját látogatta meg a Columbia egyetemen, aki képes volt fogni az orosz tévé adását, ahol éppen egy gyerekműsor ment. „Megindított, hogy milyen figyelmet szentelnek a gyermekeiknek szóló műsornak” - nyilatkozta Sting évekkel később. A dal megírásakor az angol könnyűzenésznek szerencsére nem jutott eszébe, hogy bármilyen módon is bojkottálja az orosz kultúra remekműveit, hiszen a dal főmotívumát Szergej Prokofjev orosz zeneszerző Kizsé hadnagy-szvitjének Románc tételétől kölcsönözte. „Amióta megírtam, elég ritkán adtam elő, mert nem gondoltam, hogy újra érvényes lehet megint” – mondta Sting néhány nappal ezelőtt, amikor akusztikus gitárt vett a kezébe, hogy újra eljátssza a dalt egy Ukrajnát segítő program részeként.

Dire Straits: Brothers In Arms

Mark Knopflerék legsikeresebb, megjelenésekor egyébként eléggé vegyesen értékelt – az amerikai kritikusok által inkább dicsért, a britek által inkább lehúzott – 1985-ös nagylemezének lassú, esőáztatta, melankolikus címadó dalát a magyar származású zenekarvezető gitáros-énekes 1982-ben a brit-argentin Falkland-háború idején írta. Az a szövegrészlet, amely szerint különböző világokban élünk, és más nap süt le ránk, ám mégis csak egy a világunk, és egy Földünk van, ezerszer hallott állítás, ám ennek a szikár dalnak a keretezésében giccsmentesen kapnak univerzális értelmezést a sorok. A háború 25. évfordulóján Knopfler – aki szólófellépésein is rendszeresen játssza ezt a számot – a dal új változatát készítette el a legendás Abbey Road stúdióban, a befolyó pénzeket pedig a Falkland-háború veteránjainak, pontosabban a SAMA82 (The South Atlantic Medal Association) nevű szervezetnek ajánlotta fel.

Guns N' Roses: Civil War

"What’s so civil about war anyway?" – teszi fel a kérdést az eredetileg az 1989-es romániai forradalomban árván maradt gyerekek megsegítésére összehozott válogatásalbumra írt Guns and Roses-dal, és valóban: hogy is lehetne bármely háború civilizált? Később a Civil War nyitotta meg a zenekar a grandiózus kettős lemezét, a Use Your Illusion-t is, hiszen egy ütős, hatásosan építkező háború ellenes rockszámról van szó, ami tiszteleg a klasszikus 60-as évekbeli elődei előtt, de közben bebizonyítja, hogy a téma, sajnos örök. Ugyanúgy aktuális a 60-as évek végén, mint a 80-as évek végén, és ugyanúgy aktuális most is, 2022-ben. A dalban minden benne van, ami rámutat a háborúk borzalmaira, ahol mindig az a képlet, hogy "a gazdagot vastagítja, a szegényt eltemeti”.

The Cranberries: Zombie

Az ír alternatív rock zenekar 1994-es slágere a mai napig a karaoke bulik elmaradhatatlan kelléke. Ilyenkor azonban alighanem keveseknek jut eszébe eltűnődni, mi is állhat a népszerű dal hátterében. A számot Dolores O'Riordan, az együttes azóta elhunyt énekese szerezte és egy IRA-merénylet áldozatainak állít emléket. A két kisfiú, Johnathan Ball és Tim Parry két szemeteskukába rejtett bomba miatt vesztette életét, amelyek az angliai Warrington egyik forgalmas bevásárlóutcájában robbantak fel. A Zavargások közel harmincéves időszaka alatt több, mint 10 ezer hasonló bombatámadás történt, nemcsak Észak-Írországban, hanem Írországban és az Egyesült Királyság más területein is. A számból készült videókliphez a rendező, Samuel Bayer Észak-Írországban vett fel valós jeleneteket fegyverrel játszó gyerekekről és járőröző katonákról, ami miatt mind a BBC, mind az ír köztévé, az RTE betiltotta a klipet és csak egy vágott verziót volt hajlandó leadni belőle.

Slayer: Blood Red

A társadalmi problémákat, a felülről az emberekre erőltetett dolgok elutasítását és a mindenféle értelemben vett lázadást kifejezetten gyakran a dalszövegeibe emelő, ráadásul amúgy is a dühtől átitatott műfaj, a metál nagyon is alkalmas a háborúellenes felszólalásokra. Ezernyi olyan metáldal van, amely a háború iszonyatos hatásairól szól; a leghíresebb ezek közül talán a Metallica legendás dala, a One, egy katonáról, aki minden végtagját elvesztette a háborúban. Vagy ott a War Pigs című klasszikus a Black Sabbathról, a fekete mise résztvevőihez hasonlított tábornokokkal és a fronton halálra égő katonákkal, vagy az örmény népirtást tucatnyi dalban megéneklő System of a Down teljes munkássága, vagy a Slayer másik dala, a Chemichal Warfare a vegyi fegyverekről. És ott vannak a saját játszmáikat a kisemberek életével játszó politikusokat elítélő dalok, amelyekkel szintén tele van a Slayer életműve is. A leghíresebb talán a War Ensemble, a jelenlegi helyzethez viszont a Blood Red illik a legjobban: a dalt a Tienammen téri mészárlás ihlette, az első sor rögtön meg is idézi a világ egyik leghíresebb fotóját, a tankok előtt egyedül álló civilt. Már a cím is utalás a kommunista diktatúrákra, a kínai mellett persze a szovjetre is; a valóság elrejtésének szándékáról, a legyilkolt civilekről pedig mintha ma íródtak volna az orosz fake news-gyárról, azaz a helyi állami médiáról.

Janelle Monáe: Mr. President

Bár nem egy konkrét háború apropóján íródott, a 2010-ben megjelent Mr. President szépen illeszkedik Monáe azon számainak sorába, amelyekkel a hátrányos helyzetűek egyenlőségéért és lényegében egy emberibb világért emel szót. A provokatív előadóról, aki az éneklés és a filmszerepei mellett aktivizmusával is kitűnik, sokaknak a rózsaszín vaginanadrág ugorhat be először, amelyet a Pynk című feminista himnuszához készült videoklipben viselt. Monáe-nek azonban már ez a korai száma is említésreméltó, néhány sora pedig fájóan aktuálisnak hat: „Nem indíthatunk háborúkat gyűlölettel telt szívvel / nemzetünk kapzsisága semmit nem tesz jobbá / és a félelmet sem csitítja szívünkben.” A dal ezen túlmenően is kemény bírálatokat és számonkéréseket fogalmaz meg, a vége azonban egy kvázi fohász. Monáe arra kéri a mindenkori „elnök urat”, hogy Mózesként vezesse a népet egy utópisztikus ígéret földjére, ahol mind egy nemzetté válunk.

+1

Twisted Sister: We’re Not Gonna Take It

Nem minden háborúellenes dal szól a békéről: az elnyomás, az igazságtalanság elleni harcos kiállás is olyan témák, amelyek tömegeket tudnak feltüzelni, gondoljunk csak a Rage Against The Machine Killing in the Name című számára, amely a George Floyd meggyilkolása utáni tüntetéssorozat himnusza lett. Ha kicsit szélesebb körben ismert lenne, a metál valaha írt egyik legjobb száma, a Sepultura Refuse/Resist-je is ilyen lehetne, amelyet az ihletett, hányszor tartóztatta le a frontembert kamaszkorában a meggyőződése melletti kiállás miatt a brazil rendőrség. Az a dal viszont, amit tényleg a világon mindenütt ismernek, a Twisted Sister legnagyobb klasszikusa, a We’re Not Gonna Take It (azaz kb. „ezt már nem tűrjük el”). A kalandos sorsú dalt sokan próbálták már saját himnuszukká tenni, Obama egyik ellenfelétől Trumpon át maszkellenes tüntetőkig, de Dee Snider, a valahai együttes frontembere ezt mindig letiltotta. Az ukrán ellenállóknak viszont „hivatalosan” is engedélyt adott a dal harci himnuszként való használatára. És hozzátette: az ő nagyapja is ukrán volt, amik a szovjetek be nem kebelezték az országot – úgyhogy a dal most a legjobb kezekbe került.

 Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: