Meghalt Forgács Gábor – tudatta lánya, Győrfi-Forgács Beáta a közösségi oldalán.
A bejegyzésben, amelyről a Blikk számolt be, Győrfi-Forgács azt írta, apja „hosszú, méltósággal, megingathatatlan hittel és humorral viselt betegség után” hunyt el hétfő reggel. A temetésről a későbbiekben adnak hírt.
Hosszú, méltósággal, megingathatatlan hittel és humorral viselt betegsèg után ma reggel elhunyt apukám, Forgács Gábor. Temetéséről a későbbiekben adunk hírt.
Forgács Gábor decemberben lett volna 77 éves. 1972-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel egy jódliszámmal. Koós János hatására kezdte el humorral fűszerezni előadásait, három évig dolgoztak együtt. 1975–1977 között a Békés Megyei Jókai Színházban szerepelt, kezdetben segédszínészként. 1977–1993 között a Vidám Színpad, majd öt évig a Mikroszkóp Színpad tagja volt.
Vígjátékokban és szórakoztató műsorokban volt látható, rajzfilmeket, sorozatokat, filmeket szinkronizált, műsort vezetett a Danubius Rádióban.
Tompos Kátya májusban bekövetkezett halála kapcsán arról beszélt: kétszer küzdötte le a végstádiumú rákbetegséget, amiben sokat segített, hogy nem veszítette el a humorát.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.