![Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét](https://img.hvg.hu/Img/da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30/c1fdbfdb-b60e-4685-847b-d44ab219ff9e.jpg)
Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét
Gyászol a világ. A friss és vicces, a való világról valamit is gondoló Bridget Jonest elvesztettük. Helyette itt a családbarát, erőltetett mosolyú, poéntalanított franchise-hősnő. Visszavárunk, Bridget!
Most, hogy a negyedik résznél tartunk, nagy biztonsággal kijelenthető, hogy Bridget Jonesból komoly franchise lett. Ez egyfelől jó hír, szingli (majd nem szingli, majd megint szingli, majd…) hősnőkkel ritkán esik meg ilyesmi, másfelől nem olyan jó hír, mert Bridgetnek talán már a második, de legkésőbb a harmadik résznél új akadályokkal kellett szembesülnie. Ezeket az új akadályokat már nem annyira a harmincas-negyvenes-ötvenes nők küzdelmei, a velük szembeni elvárások és az ezekkel való dacolás jelentették, hanem az „elfrencsájzosodás” rákfenéje, minden nagy brand átka: a tutira menés.
Bridget Jones tutira megy – ez is lehetne a negyedik rész címe, de érthető módon nem ez lett.
Pedig nagyon másképp indult az egész. Helen Fielding pont harminc éve kezdte el a brit Independentben publikálni Bridget Jones naplórészleteit, amelyekről joggal hihette az olvasó, hogy azok valóban Bridget Jonestól, egy harmincas, egyedülálló, a párkeresés útvesztőjében viccesen bolyongó londoni nőszemélytől származnak, mert valódi szerzőjük aláírás nélkül közölte a szövegeket. Ahhoz, hogy Bridget elfoglalhassa helyét az olyan brit kulturális ikonok sorában, mint James Bond, Paddington mackó, az angol reggeli, a napelemmel integető műanyag II. Erzsébet bábu és a Gatwick Repülőteret Átható Letargia, kellettek persze a filmek is.
![](https://img.hvg.hu/Img/27315920-08f2-479a-bc05-0514a7db57d5/ec6ebf3a-c123-4f7b-9870-73616fca85ef.jpg)
Bridget Jones filmes pályafutása nem is indult rosszul. A politika népszerű kifejezésével élve repülőrajtot vett a projekt, ami ez esetben valóban igaz volt. Egyszerre több ütőkártyája is volt a filmeseknek: amerikai létére Renée Zellweger ideális színésznőnek bizonyult a bájosan csetlő-botló, bundabugyis brit leányzó szerepére, Colin Firth szerepeltetése pedig akkora kulturális kikacsintás volt, amekkorát rég látott a világ. Hiszen Fielding találmányának egyik fő vonzereje Jane Austen szellemi javainak ügyes eltulajdonításában rejlett, amit az utókor illedelmesen úgy hív: főhajtás a nagy elődök előtt. A Büszkeség és balítélet híres adaptációjában, vagyis a Bridget történetében is felbukkanó BBC-sorozatban pedig nem más, mint maga Firth játszotta Mr. Darcyt, és ő lett – a szereposztási bravúrnak hála – Bridget rénszarvasos pulóveres lovagja is, a jóravaló, ámbár angolosan sznob Mark Darcy. Szép húzás volt, meg kell hagyni.
Ráadásul Firth-szel szemben ott volt Hugh Grant, aki sosem viselt rénszarvasos pulóvert és nem játszott a Büszkeségben, játszott viszont az Értelem és érzelemben. A két egykori romantikus Austen-hős príma komikus kettőst alkotott, és ott állt közöttük a Bridgetet alakító Zellweger, aki remek volt a testével örökösen elégedetlen, életvitelszerűen rendetlen és borzalmasan főző brit szingli szerepében. Akiből a film végére sem lesz rendszeretőbb teremtés. Ez pedig bátor húzásnak számított egy mainstream romkomtól. Ma is az.
Azóta sok víz lefolyt a Temzén, más folyókról nem is beszélve, olyan sok, hogy amikor Renée Zellweger először eljátszotta Bridgetet, még Pierce Brosnan volt James Bond, azóta pedig már Daniel Craig utódját keresi a világ. Bridgetet azonban se nem rebootolták, se nem remake-elték, a gyerekkoráról sem készült egy jó kis prequel, és más színésznőt sem kerestek a szerepre.
Mindez, főleg ebben az iparági környezetben igazán méltányolandó. Az már kevésbé, hogy a 12 év kihagyás után megszült harmadik rész, amelyben Bridget egészséges fiúgyermeknek ad életet, majd M. Darcy oldalán az oltár elé vonul, szóval a 2016-os második folytatás már megelégedett a gépies cukiskodással, tisztességes vígjátéki örömöket csak elvétve okozott. Ellenben csupán 35 millió dollárba került és 212 milliót hozott, ami több mint szép eredmény. Igaz, ebből az amerikai mozinézők mindössze rongyos 24 millió dollárt áldoztak Bridgetre, talán emiatt van, hogy a negyedik rész már nem kerül mozikba a tengerentúlon; ott rögtön streamingen debütál.
![](https://img.hvg.hu/Img/27315920-08f2-479a-bc05-0514a7db57d5/e03474d3-7db6-4842-b6c9-b0e0b9d6353c.jpg)
Sokról mondjuk nem maradnak le az amerikaiak, annak befogadására, hogy mi minden történt Bridget körül, mióta utoljára láttuk, fölösleges fényűzés a mozivászon, bőven elég egy telefonképernyő is. Nem csak azért, mert a sorozatot sosem a látványvilága tette naggyá (ez nem is volt elvárás), hanem azért, mert
minden olyan, mintha még mindig 2001-ben lennénk.
Egy hosszúra nyúlt régi szkeccsben, ami negyedszázada még frissnek hatott, de a szavatossága rég lejárt azóta. Pedig másról sem szól a történet, mint az idő kíméletlen múlásáról, Bridget immár kétgyermekes családanya, Darcy pedig szellemalakként jár ki-be az életében. Az előzetesek sem csináltak titkot belőle, úgyhogy nekünk sem kell: Mark Darcy a harmadik és a negyedik rész között hősi halált halt. Azért Colin Firth szellemalakhoz méltó, bölcsen mosolygó alakja néha felbukkan a filmben, de felvonulnak más ismerősök is, holtak és élők egyaránt. A negyedik rész igazi all-star gála, a Bridget Jones Univerzum (BJU) nagy önünneplése. Hugh Grant például ráncokat és megbánását villant, de vannak más nagy visszatérők is.
E színes dáridó során számos szereplő elmondja, mennyire fontos a továbblépés, itt az idő, Bridgetnek fel kéne szedni már valakit. A jól ismert kit válasszak dilemmát ezúttal egy (kidolgozott felsőtestű) huszonéves parkőr és egy (kidolgozott felsőtestű) élemedettebb korú biológia-földrajz tanár nehezíti.
Ez rendben is van, műfaji velejáró, Bondnak is mindig meg kell mentenie a világot, de szemben vele, Bridget egyre idegesítőbb jelenség. Ennek legfőbb oka, hogy Zellweger nem egy középkorú nőt játszik, hanem ugyanazt a vígjátéki kreálmányt, mint 2001-ben, az első Bridget Jonesban. Az egykor kedves manírok egy ötvenes, gyászoló anya arcán inkább zavarba ejtőek, mint szórakoztatóak, igazi fából vaskarika mutatvány ez.
![](https://img.hvg.hu/Img/27315920-08f2-479a-bc05-0514a7db57d5/1173487f-0945-4734-813e-4bb347ed80b1.jpg)
Akkoriban, a kétezres évek elején egyébként épp csúcson volt még a brit vígjátékkészítés, ez volt a négy esküvős Notting Hill-korszak, Richard Curtis királysága, amikor temérdek új arccal népesült be a romkom-ipar, a briteknek még a bohókás lakótárs ősrégi kliséjét is sikerült megújítaniuk (lásd Rhys Ifans zseniális bohóckodását a Sztárom a páromban). Ennek a friss vígjátéki fuvallatnak volt haszonélvezője Bridget is.
És hogy mi maradt 25 év elteltével? Néhány nagy szó puffogtatása például, olyanoké, mint veszteség, gyász, öregedés és újrakezdés, ám ezek üres szavak csupán, nincs mögöttük semmi fedezet. A recept a régi, visszatér a híres bundabugyi is, ami Bridgetnek az, mint Bondnak a Vodka Martini: kötelező védjegy. A korszerűség jegyében Bridget rácsodálkozik a Tinderre, szenved a ghostingtól és megismerkedik Newton és az online társkeresés néhány törvényével. Amikor óvszert vásárol, természetesen a fia osztályfőnöke áll mögötte – az ilyen poénokért ölni tudtak volna a ’87-es Szeszélyes évszakok szerkesztői.
A szex sem jár sokkal jobban, mint a humor: amilyen sok szó esik Bridget baráti körében a jóízű dugásról (lásd még kufirc), olyan prűden ábrázolja e közkeletű tevékenységet a film. Ez már a franchise-ok óvatos világa, és nem a frissen bemutatott Babygirlé (kritikánk itt), amelyben Nicole Kidman mint frusztrált cégvezető ugyancsak egy jóval fiatalabb sráccal kavart. Ők azonban nem csak beszéltek a szexről, csinálták, mutatták is.
De nem is a prüdériával van baj, ezen a téren a Bridget Jones sosem volt valami bevállalós; ami valóban lehangoló, az a rendes poénok hiánya.
Pedig ez nem varázslat, a poénírás egy szakma, sokan gyakorolják, bár meglehet, a Bridget Jones: Bolondulásig már maga a poszt-komédia komédia: egy poénok nélküli vígjáték.
(A régi iskola híveinek ott vannak az olyan valóban vicces kortárs romkomok, mint Rose Matafeo Starstruck-ja vagy a Cheaters című, 10 perces epizódokból álló BBC-s szexkomédia.)
Jelen állapotában a Bridget Jones-sorozat úgy fest, mint egy leharcolt fejőstehén, ami azért még mindig képes virítani a pénztáraknál. Van benne még néhány százmillió dollár, bűn lett volna benne hagyni. Nyilván e nagyságrendeknek is köszönhető, hogy olyan nagy színészeket is meg tudnak fizetni, mint Emma Thompson és Jim Broadbent. Visszatérő szereplők ők, igaz, most épp csak beköszönnek, de egy-egy villanásuk is elég, hogy hirtelen az a furcsa érzésünk támadjon, mintha valódi filmet látnánk.
Hugh Grant tavaly azt állította, hogy a negyedik Bridget Jones-film nagyon vicces, ám egyszersmind nagyon szomorú is lesz. Szomorúnak tényleg szomorú, csak nem úgy, ahogy Grant gondolta.
Jane Austen rosszallóan csóválja a fejét valahol.
Hugh Grant szerint vicces, de nagyon szomorú lesz az új Bridget Jones-film
Még nem tudni, mennyire szorosan követik majd a film alapjául szolgáló könyv cselekményét, a színész szerint mindenesetre a forgatókönyv „megható”.