Itt a magyar hőssztori, amiről eddig csak álmodott a kormány – megnéztük a Hunyadit
Szombaton kezdi vetíteni minden idők legköltségesebb magyar sorozatát a TV2. Mi már láttunk öt részt.
„Készül a »magyar Trónok harca«, a Hunyadi-sorozat, ami maga a magyar történelem, és izgalmasabb, mint bármilyen fikció”
– adta hírül a Facebook-oldalán közel két éve az akkori köztársasági elnök. Novák Katalin fél évre rá megbukott, a Hunyadi viszont elkészült, és csak igen nagyvonalú összehasonlítással emlékeztet a Trónok harcára. Az viszont, hogy a politikusok egymást túllicitálva ajánlották a sorozatot mint a történelmi filmek sorába tartozó újabb nagy költségvetésű alkotást, igencsak baljós jelnek tűnt.
A magyar kormány ugyanis évek óta erőlteti, hogy készüljenek történelmi filmek, amelyek bemutatják a dicső magyar múltat, a nagy hőseinket. Jöttek is sorra, és rendre gigantikus állami támogatást kaptak. Ám nagyon elfogultnak kell ahhoz lenni, hogy mondjuk a Hadikra vagy a Most vagy soha!-ra azt mondhassuk, hogy végre megszületett a Nagy Magyar Történelmi film.
Lényegében bebizonyosodott, hogy a hatalomhoz lojális, annak üzenetét görcsösen közvetíteni akaró, de a filmkészítéshez nem nagyon értő emberek egyszerűen nem tudnak jó filmet készíteni.
A független filmesek azt mutatták be sorra az utóbbi időben, hogy a pénz nem szükséges feltétele, a tehetség, a hozzáértés, a lelkesedés viszont elégséges feltétele a kiváló alkotások megszületésének. Az eddig alapvetően kurzusfilmeknek tekinthető történelemi opusok viszont azt bizonyították, hogy a sok pénz szükséges, de nem elégséges feltétel erre.
Hunyadi János és a 15. századi magyar történelem alapból adja magát, hogy könnyedén felmutassa a mai kurzus főbb üzeneteit: a magyarok megvédik egész Európát a migránsoktól, miközben Európa nem látja a veszélyt, és ott tesz keresztbe a védekezésnek, ahol tud. Ráadásul itt egy igazi magyar hős, a törökverő, hát mi kell még egy jó filmhez, illetve jelen esetbe sorozathoz?
A válasz: jó forgatókönyv, hiteles színészek, hozzáértő rendezők és egyéb filmes szakemberek, sok pénz, és kevés direkt ideológia. (Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró egyébként Fuck NER feliratú pólóban jelent meg a sorozat szerdai díszbemutatóján a Müpában.)
Ezúttal a magyar adófizetők több mint 22 milliárd forintjából, plusz a külföldi koprodukciós partnerek (egyelőre nem ismert) hozzájárulásával készült tízrészes sorozaton valóban, minden elemében látszik, hogy abban – a díszlet- és jelmeztervezőktől profi számítógépes trükkök készítőin át a kaszkadőrökig – hozzáértők vettek részt. És akkor még nem beszéltünk a vágókról, operatőrökről (elsősorban a nagyszerű Garas Dánielről). Nagyjából úgy foglalhatnánk össze, hogy a Hunyadin a Magyarországon készülő hollywoodi és más nagy nemzetközi produkciók által is nagyra tartott filmes szakemberek legjobbjai dolgoztak. És ez meg is látszik rajta.
(A sorozat büdzséje, mint írtuk, túlszárnyalja például A vaják első évadáét vagy a Borderlandsét, és ha nem is éri el, de megközelíti az olyat topköltségvetésű sorozatokét, mint a Westworld vagy akár a már emlegetett Trónok harca. Tehát nemcsak minden idők legdrágább magyar sorozatáról van szó, hanem egy a nemzetközi mezőnnyel összevethető feltételek között készült szériáról.)
A Hunyadit a Trónok harcához nemcsak Novák exelnök, hanem sokan mások is hasonlítgatták, hiszen itt is, ott is véres csaták, hatalmi intrikák, fülledt szexjelenetek váltják egymást, igaz a Hunyadiban mindezek sokkal lightosabb verzióban. A westerosi történet egy kitalált helyen és nemlétező korban játszódó fantasy, a Hunyadi valós történelmi szereplőket, megtörtént eseményeket feldolgozó történelmi regényadaptáció, Bán Mór regényfolyamának mozgóképes változata.
Maradjunk annyiban, hogy leginkább a hatalom természetrajzának, a vágyott hatalom megszerzésének bemutatásában van hasonlóság a két sorozat között. (De ilyen értelemben persze sok, egészen más stílusú produkciót is ide citálhatnánk, gondoljunk például a zseniális Kártyavárra.)
A sorozat mögötti alapsztorit nagy vonalakban mindenki ismeri. A török birodalom a 15. században egyre inkább fenyegeti a Magyar Királyságot és egész Európát, ám ezt nem veszi túl komolyan az elit. Amikor már a határoknál dörömböl a világ akkori legfélelmetesebb hadserege, egy magyar hős, Hunyadi János megállítja azt (egy időre) Nándorfehérvárnál.
Erre a csatára emlékeztet a déli harangszó, ezt a hőstettet szeretné bemutatni a világnak a kanadai-magyar vezető producerhez, Robert Lantoshoz köthető sorozat. Mint mondta, „a Hunyadi egy olyan hős útját mutatja be, aki falusi fiúból rettenthetetlen harcossá, majd Európa megmentőjévé válik. Gyerekkorom óta lenyűgöz a déli harangszó története, és ezzel a sorozattal lehetőségünk nyílik, hogy a nekünk magyaroknak egyértelmű történetet most az egész világgal megismertessük.”
A sztorit persze fel kellett turbózni a szereplők emberi viszonylataival, hiszen nemcsak egy történelmi, hanem egy fordulatos kalandfilmsorozatot is álmodtak a tíz részbe az alkotók. A korabeli Európa különböző városaiban játszódó jelenetekben a korrajz éppoly fontos, mint a történetet lendítő ármánykodások, árulások, hatalomtechnikai és diplomáciai trükkök, vagy épp a mulatozás és a kifejezetten sok szex.
Valóban lenyűgöző a látványvilág (ilyen csatajeleneteket, mint itt, magyar produkcióban még biztos nem, de nemzetközi produkciókban is ritkán láttunk). Igazi látványos (de valójában nem túl eredeti) intrót is kapott a sorozat, továbbá VFX-technikával legeneráltak számos korabeli várost, de a Hunyadi mégis elsősorban a színészi alakítások miatt emlékezetes.
A címszereplő Kádár L. Gellért mondjuk épp kivétel ebben, mert azon kívül, hogy férfias megjelenésű, odavannak érte a nők, kiválóan üli meg a lovat, meggyőzően harcol stb.,
túl sok árnyalatot nem visz be a karakterébe. Pedig lett volna alkalma, hiszen az ő jellemfejlődéséről szól a film, hogy hogyan lesz Jankóból rettenthetetlen hős.
Kádár annyit mutat meg mindebből, hogy a királyhoz és a családjához végig hű (illetve utóbbi területen azért némi bűnt is elkövető) férfi, aki valamiért (hogy miért, arra például nem igazán kapunk választ) még az ellenség által is félve tisztelt hadvezérré növi ki magát.
Sokkal izgalmasabb a sorozat nagy antagonistája, a Cillei Urlikot játszó Fekete Ernő. Félelmetes, ahogy bemutatja a hatalomért mindent piszkos trükkre képes, kígyónyelvű, okos, köpönyegforgató grófot. Az ő kavarásai lendítik általában tovább a sztorit. (Itt nem hibázunk nagyon, ha felemlegetjük a Trónok harcából Lord Baelisht.)
De ami igazán kiemelendő, az a két női főszereplő, Törőcsik Franciska és Rujder Vivien játéka. Előbbi Brankovics Marát, Jankó szerelmét játssza, akit azonban a sors – hazafias és családi kötelességből – II. Murád szultán n+1-ik feleségének szán, így Hunyadi ölelése helyett a drinápolyi hárembe kerül. Itt kell megküzdenie a megaláztatásokkal, kialakítania egy sajátos játszmát a szultánnal úgy, hogy bár abszolút alárendelt a szerepe, mégis tudja vagy legalább megpróbálja érvényesíteni az akaratát, megpróbálja úgy szolgálnia a hazáját, hogy közben a szultánt kell szolgálnia. Törőcsik szexi, érzékeny, beletörődő, de mégis erős, tudatos nőt alakít. Időnként ez a drinápolyi szál erősen karcolgatja a török szappanoperák világát, ebből épp Törőcsik játéka emeli ki a történetet.
A legemlékezetesebb alakítást a Szilágyi Erzsébetet alakító Rujder Vivien nyújtja a vadóc, kívül hideg, belül tomboló, a nők akkori helyzetével dacoló hős szerepében, aki ha kell, harcol, ha kell, helyettesíti a férjét a hűbérbirtok irányításában, de mindenekelőtt odaadó és hű feleség, akinek mindig első a család.
Nagyon jó és nem megszokott, hogy a szultánt és általában a törököket nem egydimenziós vadembereknek mutatja be a sorozat, hanem megismerhetjük az emberi oldalukat is. Az osztrák–török Murathan Muslu például olyan szultánt alakít, aki bár könyörtelen zsarnok, de azért van érzékeny oldala is.
A több száz fős színészi-kaszkadőri stábbal készült sorozatban a szereplők a saját anyanyelvükön szólalnak meg (legalábbis az eredeti változatban, mert elkészültek a csak magyarul, német, török szinkronos változatok is – a TV2-n is magyar szinkronnal fog menni). Ezzel akarták az alkotók a korabeli soknyelvű világot érzékeltetni. (De nyilván kedveztek a koprodukciós országok nézőinek, színészeinek és alkotóinak is.)
Akármilyen látványosak, véresek a csatajelenetek, akármilyen szépek, fülledtek, de ízlésesek a szexjelenetek (vigyázat, ezekbe belekeveredett egy a mai hivatalos családmodellbe nem épp beleilleszthető momentum is!), akármilyen kifogástalan kiállításúak a díszletek, jelmezek vagy fordulatos a sztori, az, hogy a sorozat viszi magával a nézőt, tényleg elsősorban a színészeken múlik. Sorolhatnánk a többi emlékezetes alakítást is, többek között Zsigmond király szerepében Gálffi Lászlót vagy Kaminyai Simon szerepében László Zsoltot, Erzsébetében Hermányi Mariannt, Vladéban Nagypál Gábort.
Szerencsére nem akarta a négy rendező – az osztrák Robert Dornhelm (Mária Terézia, Háború és Béke), valamint Nagypál Orsi (Csak színház és más semmi, Terápia, Nyitva), Szász Attila (Örök tél, Apró mesék) és Lengyel Balázs (Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben) – a néző szájába rágni a „Nagy Magyar Üzenetet”. A korábbi történelmi filmektől eltérően most nem kellett poszterszerűen felmutatni olyasmiket, hogy „a magyar jó, a Nyugat rossz”. A film hősei ráadásul esendők, nem egydimenziósak, így tudunk velük azonosulni.
Az egész korabeli Európát bejáró történet pedig kellően fordulatos, még akkor is, ha tényleg vannak szappanoperás részek vagy túlnyújtott, kiszámítható kimenetelű epizódok. Alapvetően úgy akar szórakoztatni, hogy közben azért el is gondolkodhatunk emberi jellemeken vagy akár történelmi eseményeken is. Sőt így, hogy nincs lenyomva a torkunkon a kívánatosnak tartott mantra, még olyan dolgokon is elmélázhatunk, mint a hazaszeretet, a család szerepe, vagy az új világrendek kialakulása.
Nyilván jönnek majd a nagy politikai megfejtések is, valamint az, hogy ennyi állami támogatásból hány jó filmet lehetett volna megcsinálni, de önmagában nézve a Hunyadi egy piszok drága, de látványos, izgalmas és szórakoztató sorozat. (És az alkotók ígérete szerint a második öt rész pörög fel csak igazán, benne a nándorfehérvári ostrom jeleneteivel.)
Nem titkoltan azt szeretnék, hogy ezzel sokkal magasabb polcra helyezzék a nemzetközi piacon a magyar sorozatokat. Ennek az ambíciónak a sikerét majd meglátjuk, de az mindenesetre kiderült, hogy értő kezekben, megfelelő finanszírozással képes a magyar szakma a nemzetközi színvonalra.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
