Az informatikai miniszter az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény módosítását kezdeményezi. Kovács Kálmán hétfőn a Parlamentben elmondta: a változtatásokkal elgördülhetnének az internetes kereskedelem előtt tornyosuló akadályok.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény módosítására egyrészt az e-kereskedelem alapvető működési feltételeit meghatározó uniós irányelv, másrészt a fogyasztóvédelmi szabályok beemelése miatt van szükség, mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter hétfői parlamenti felszólalásában. A miniszter azt is hozzátette: a módosítással az e-mailen érkező reklámleveleket is szabályozni fogják, valamint helyet kap a törvényben egy adatvédelmi fejezet, amely a szolgáltatók által kezelhető adatok körét szabályozza. Kovács szerint etikai kódexek létrehozása is elősegítené az online vásárlást, mivel a bizonytalanságok miatt az emberek nem szívesen veszik igénybe ezt a lehetőséget.
Kovács Kálmán felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió átlagához képest Magyarországnak jelentős lemaradása van a vállalati internet-hozzáférés tekintetében. Hozzátette: a 250-300 magyar on-line áruház forgalma tavaly 4,5 milliárd forint volt, az idén 30-40 százalékos emelkedés várható, ami 6 milliárdos forgalmat jelent.
Az ellenzéki pártok részéről a fideszes Szabó István úgy reagált: az előterjesztés számos támogatható elemet tartalmaz, megjegyezte ugyanakkor, hogy az előző kormány által 2001-ben bevezetett elektronikus közbeszerzési rendszer kérdésében "a tárca rendre visszavonul". Pettkó András (MDF) a törvényjavaslatról úgy fogalmazott: részterületeket rendez, de azokat sem teljes mértékben, ugyanakkor az MDF "nem fog akadályt gördíteni az előterjesztés elfogadása elé". (MTI)
Fülke: a lengyeleknél egy személyben ölt testet Orbán és Kádár

Fülke: a lengyeleknél egy személyben ölt testet Orbán és Kádár

Márki-Zay Péter és Grezsa István is a piacon kezdte a napot Hódmezővásárhelyen

Márki-Zay Péter és Grezsa István is a piacon kezdte a napot Hódmezővásárhelyen

Szabálytalanul parkoló autók állták el a mentőbejáratot

Szabálytalanul parkoló autók állták el a mentőbejáratot

Karácsony Gergely komoly tétekben fogadott a győzelemre

Karácsony Gergely komoly tétekben fogadott a győzelemre

Tóta W.: Amikor a prolik diktálnak

Tóta W.: Amikor a prolik diktálnak

47,2 százalék szavazott fél 7-ig

47,2 százalék szavazott fél 7-ig