Tetszett a cikk?

Csalódott az amerikaiak által vezénylet helyreálltásban, ezért lemondott az iraki televízió elnöke, a Radio Free Iraq egykori munkatársa. Szerinte Szaddám Huszein jobban áll a kommunikációs háborúban, mint az Egyesült Államok, s ha az amerikaiak nem veszik komolyan az új iraki médiát, az Al-Dzsazíra és az al-Alam mellett esélytelen lesz.

Ahmad Rikabi egykori iraki száműzött három hónappal ezelőtt azért érkezett egy amerikai repülőgép fedélzetén Bagdadba, hogy az állami televíziót és rádiót a bukott diktátor szócsövéből valódi közszolgálati médiummá tegye, rövid munkálkodás után azonban csalódottan tért haza Londonba.
Rikabi szerint Szaddám Huszein volt iraki elnök és Irán jelenleg győzelemre áll az Egyesült Államokkal szemben a propagandaháború frontján. "Szaddám Huszein jobban ért az önmarketinghez az al-Dzsazíra és az al-Arabíja csatornákon keresztül - mondta a volt tv-elnök, aki szerint az iraki nép nem akar felszabadítója ellen támadni, de az amerikai típusú televíziózás ingerli az átlagembereket, akik a saját mentalitásuk szerinti televíziót igényelnek.
A tévéelnök egyik első intézkedése az volt, hogy a szunnita imaórák addigi közvetítése mellett a síiták pénteki imáját is lejátszották a csatornán a jogegyenlőség alapján. Az adó napi 16 órás műsorral jelentkezett, a munkatársak azonban az alacsony fizetések miatt munkahelyet váltottak.
Rikabi megbízatása előtt még nem járt szülőföldjén, születése (1969) után szülei emigráltak. Bátyjával, aki az iraki hadseregben ezredes, áprilisban találkozott először - írta a Reuters. (MTI)
A Paks II. öt év után megkapta a legfontosabb engedélyét, „fordítási problémák” is akadtak

A Paks II. öt év után megkapta a legfontosabb engedélyét, „fordítási problémák” is akadtak

Két helyen is elszakadt egy adatkábel Finnország és Svédország között

Két helyen is elszakadt egy adatkábel Finnország és Svédország között

Pénzmosás gyanújával házkutatást tartottak az Európai Bizottság távozó igazságügyi biztosánál

Pénzmosás gyanújával házkutatást tartottak az Európai Bizottság távozó igazságügyi biztosánál

Pintér Sándor szerint 85 százalékában elfogadhatók a körülmények a gyermekotthonokban

Pintér Sándor szerint 85 százalékában elfogadhatók a körülmények a gyermekotthonokban