A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Orbán Viktor egészen megdöbbentő módon, az 1000 éves Tihanyi Apátságból küldött támogató üzenetet a szélsőségesen magyargyűlölő, korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokat gyalázó George Simion román elnökjelöltnek – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.
„Orbán Viktor azt teszi most az erdélyi, partiumi és székelyföldi magyarokkal, amit korábban a kárpátaljai és a délvidéki honfitársainkkal. Bezsebeli a szavazataikat, majd elárulja őket és a fejük felett magyarellenes politikusokkal szövetkezik és közben szuverenitásról és kereszténységről hazudozik – hangsúlyozta a politikus, aki szerint a magyar miniszterelnököt a saját hatalmi érdekei mellett az sem érdekli, hogy romániai magyarságot képviselő politikai erők és az egyházi vezetők egységesen annak az elnökjelöltnek a támogatására szólítottak fel, akitől azt remélik, hogy a romániai magyarság érdekeit is képviseli, szemben a volt vasgárdista George Simionnal.
A Tisza Párt elnöke hozzátette, a párt kiáll a külhoni magyar testvéreink mellett. Bármilyen politikai erő is kerüljön hatalomra Romániában, a TISZA-kormány számára mindig is az ott élő magyar honfitársaink érdeke lesz az elsődleges. Nem a szavazataik miatt, hanem mert magyarok.
Magyar Péter Orbán azon mondataira reagált, amelyek szerint a magyar kormány nem fog semmilyen retorziót támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben. Simion később megköszönte Orbán támogatását.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.