szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Gellért Kis Gábor szerint nagyon jó esély van arra, hogy a mostani, sorrendben immár ötödik pályázati körben elnököt válasszanak a Magyar Rádió (MR) élére.

"Az a tapasztalat, hogy az elnökhiány mindennél rosszabb, már megült a fejekben" - mondta Gellért Kis Gábor kuratóriumi elnök, hozzátéve, az általa vezetett testületben tevékenykedő civil delegáltak zöme jelezte, jelenleg az eredményes elnökválasztást tartja a legfontosabb feladatnak.
   
"Jó lenne, ha augusztus elsejével munkába állhatna az új elnök" - fogalmazott Gellért Kis Gábor, aki szerint noha a Fővárosi Bíróság, mint cégbíróság korábban úgy foglalt állást, hogy vezető tisztségviselő hiányában a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke látja el a médium ügyvezetését, nem tervezi, hogy ilyen jogokat gyakoroljon. "Nem is jutott eszembe élni a felhatalmazással, de szórakoztató gondolat, hogy ez a lehetőség fennáll" - fogalmazott a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A Magyar Rádió tíz hónapja, Kondor Katalin mandátumának lejártával megüresedett elnöki posztját eddig négy pályázaton nem sikerült betölteni, az első menet kivételével még jelöltet sem állítottak a tisztségre. Az ötödik kiírásra jelentkezők június 13-ig adhatják le jelentkezésüket és az elképzeléseiket tartalmazó dokumentációt.

Jelenleg Gőblyös István gazdasági és Hollós János igazgatásszervezési alelnök látja el az ügyvezetői feladatokat; megbízásuk az új elnök megválasztásáig szól.
   
A kuratóriumi tagoktól származó értesülések szerint az elnökség június 19-én, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium 26-27-én tartja a meghallgatásokat, az elnökválasztás tervezett időpontja pedig július 10.

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

Be ne jöjjön az orosz: drónokból épülhet egy keleti határzár

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Erdő Péter szerint nem az állampolgársága miatt választották pápává Robert Prevostot

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt