szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megszorító csomagot léptetett életbe a hónap elején a Magyar Televízió (MTV) elnöke - erősítette meg hétfőn az MTI értesülését Holub Katalin szóvivő, aki a költséglefaragást az első lépésnek nevezte. Hozzátette: Rudi Zoltán "radikálisan csökkentette" a kiküldetéseket, a túlórapénzek kifizetését és az új kötelezettségek vállalását.

Megválaszolatlanul hagyta ugyanakkor azt a kérdést, milyen más lépéseket terveznek a költségek csökkentése érdekében, illetve mekkora megtakarítást várnak a mostani intézkedésektől.

Holub Katalin egy hónapja beszélt arról az MTI érdeklődésére, hogy 800 millió és egymilliárd forint közötti pluszkiadást jelent az MTV-nek az áfa-emelés, valamint a bújtatott szerződések felszámolása.

Nevük mellőzését kérve nyilatkozó intézményi források arra hívták fel a figyelmet, hogy a felek mindmáig nem írták alá a közszolgálati médium és a kulturális tárca megállapodását a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak idén átadandó anyagokról és az ellentételezés rendjéről.

A szóvivő erről szólva annyit közölt: reményeik szerint a jövő hónapban megszületik a megállapodás, és az intézmény még az idén hozzájut a 2006-os állami költségvetésben számára e forrásból előirányzott - 4,75 milliárdos - összeghez.

Ugyanakkor nem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen és mennyi anyag átadását vállalja az intézmény ezen összeg fejében.

MTI Választás 2006

Elmarasztalta az MTV-t a választási bizottság

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elmarasztalta a Magyar Televíziót (MTV), mivel megsértette az esélyegyenlőség követelményét, amikor a fővárosban listát állító jelölőszervezetek keddi vitájába a kilenc listavezető közül csak hatot hívott meg.

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Ma 75 éves a Seat, ott jártunk a 60 éves cuki kisautó díszvendéggel ékesített szülinapon

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei