Karantén, maszkellenesség és halottak milliói: így pusztított száz éve a spanyolnátha

„Nézetem szerint a spanyol betegség nem más, mint igen enyhe lefolyású influenza, amely két nap alatt minden utóhatás nélkül elmúlik” – nyilatkozta 1918. július 5-én a tbc-s magyar katonák megmentőjeként is ismert dr. Bálint Rezső a Friss Újságnak.

A szakember jóslata sajnos nem vált be: az 1918 februárjától 1920 áprilisáig négy hullámban tomboló spanyolnátha-járvány a világ lakosságának harmadát, 500 millió embert fertőzött meg és becslések szerint 20–50 millió ember halálát okozta. Csak Európában kétmillió áldozatot követelt, akiknek jelentős része a fiatal felnőttek közül került ki. Pusztításával az emberi történelem második legtöbb áldozatát követelő járványa volt a 14. századi nagy pestisjárvány után.

Az, hogy a történelemkönyvekbe spanyolnátha néven került be, az I. világháborúnak köszönhető. Bár az első feljegyzett esetet az egyesült államokbeli Kansas kiképzőtáborában dolgozó szakácsnak tulajdonítják, majd katonák terjesztették el Európában, a háborús cenzúra nem engedte a járványról szóló cikkek megjelentetését. Nem így a semleges Spanyolországban, ahol a lapok részletesen foglalkoztak a XIII. Alfonz királyt is súlyosan megbetegítő vírussal – innen a név eredete.

A járvány első, tavaszi hulláma viszonylag enyhe volt és nem okozott nagy többlethalálozást. Az 1918 augusztusában kitörő második hullám azonban minden képzeletet felülmúlt: miközben az első hullám – az influenzához hasonlóan – főleg a gyerekeket és az időseket veszélyeztette, másodjára a fiatal felnőttek között aratott, a legtöbbjük halálát a vírus miatt kialakult bakteriális tüdőgyulladás okozta, sok esetben mindössze néhány nap alatt. A spanyolnátha ezután még két hullámban támadt: 1919-ben és 1920-ban.

Kutatók a mai napig próbálják megfejteni, miért volt olyan halálos az H1N1 influenza A törzséhez tartozó vírus, melynek – ma már jól ismert – reprodukciós rátája 2 és 3 között volt. Az egyik teória szerint a kevésbé beteg katonák a harctéren maradtak, míg a súlyosabb lefolyású betegséggel küzdő fertőzötteket hazaküldték, sokszor zsúfolt vonatokon, a lakosság körében így a vírus súlyosabb variánsa kezdett fertőzni. Az emberek emellett alultápláltak voltak a háború ellátási zavarai miatt, rossz higiéniai körülmények között, zsúfolt szállásokon laktak, a járványügy gyerekcipőben járt, egyes tanulmányok pedig a klimatikus viszonyokat, a sok esőt is felelőssé teszik a gyors terjedésért.

A vírustörzset nézve a spanyolnáthának és az új típusú koronavírusnak sok köze nincs egymáshoz, a járvány elleni védekezésben mégis sok hasonlóságot találunk. Országok és városok kerültek karanténba, bezártak az iskolák és az üzletek, a szórakozóhelyek, valamint a maszkviselést is kötelezővé tették. És csakúgy, mint ma, akkor is sokan tiltakoztak az intézkedések miatt: az Egyesült Államokban még „maszkellenes liga” is alakult. A maszkokat szájkosárnak, porfogónak csúfolták, mások lyukat vágtak rá, hogy nyugodtan cigarettázhassanak, a rablók pedig kihasználták az alkalmat, és a bankrablásoknál is egyre elterjedtebb lett.

Pedig a tiltakozások ellenére ma már biztosan kimondhatjuk, hogy a szigorú intézkedéseknek a 20. század elején is megvolt az eredménye. Az adatok és az elemzés szerint azok a városok, amelyek hamar szigorú megelőző és izolációs intézkedéseket vezettek be, a megbetegedettek számát és a halálozási arányt is leszorították.