szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Történelem mindenkinek blog friss bejegyzésében a jászok sztyeppei történetét idézi fel.

A jászok pontos származása a messzi ködbe vész. Az első írott források a Kangkü vidékén - a mai Északnyugat-Pakisztánban - számolnak be a Kr. u. I. században ott élő túlnépesedett törzsekről, akik a Szir-Darja egyik mellékfolyójának, a Csunak mentén birodalmat alapítottak. Persze közben a szomszédos hatalmi központtal, történetesen Perzsiával állandó harcot vívtak, ennek során befolyásukat Baktriára is kiterjesztették, s egészen a Kaukázusig eljutottak. Először II. illetve III. századi okiratokban jelenik meg a jászok elődeinek neve [az, ász, ászi, assi arsija] egyes és többes számú alakokban. Az általunk ma használt [jász] megnevezéssel a nagy szláv közegen való átverekedésük után illetik őket, a mindent lágyító szláv egyszerűen elébigyesztett egy ejtéskönnyitő [j] hangot, s ezt vette át a magyar, mert hogy 'onnan', azaz arról érkeztek - írja a blog szerzője. A jászok történetének megismeréséhez látogasson el a Történelem mindenkinek blogra.
hvg.hu Shake

Miféle nép a kun?

A kunok - a legtöbb nomád törzsszövetséghez hasonlóan - több törzs egymásba olvadásával alakultak néppé. A kunok egykor a Huang Ho folyó kanyarjától keletre élhettek, több türk nép társaságában - olvasható a Történelem mindenkinek blogon.

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

A magyar űrhajós, Kapu Tibor egy zászlót és Farkas Bertalan jótanácsait is viszi a Nemzetközi Űrállomásra

A magyar űrhajós, Kapu Tibor egy zászlót és Farkas Bertalan jótanácsait is viszi a Nemzetközi Űrállomásra

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

Mujtaba Rahman: Nem kell berezelni Orbántól!

Új világrekord született: több mint 10 millió e-autót adtak el 2024-ben

Új világrekord született: több mint 10 millió e-autót adtak el 2024-ben