szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Török Gábor politológus szerint úgy tűnik, hogy a kormány a médiatörvény kapcsán tartja magát a „naésakkormivan” irányhoz, de a sorok között olvasva és háttérbeszélgetéseket folytatva nem olyan nehéz észrevenni, hogy a példátlan nemzetközi kritikák komoly hatást gyakorolnak a Fidesz több vezetőjének gondolkodására.

Különösen azokra a fiatalabb, nemzetközi kitekintéssel is bíró politikusokéra, akik otthonosan mozognak a világpolitikában, akik korábban is olvastak már világlapokat, akik nem hiszik el, hogy a szocialista ármány hatására nyilatkozna elítélően a német és a francia kormány, s akiknek a személyes politikai karrierjét is jelentősen befolyásolhatja, ha az ország pária sorsra jut az Európai Unióban. De mi következik ebből? Semmi, ami látványos. Nem lesz palotaforradalom, nem emelik fel hangosan és nyilvánosan a szavukat a kormányzati politika ellen. Lesznek – és már vannak is – közöttük olyanok, akiknél a kognitív disszonancia (redukciója) működésbe lép: elindulnak az irracionális magyarázatok irányába és magukévá teszik a világméretű magyarellenes összeesküvés elméletét – véli a politológus. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.
hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: Schmitt mindent aláírt, amit elé raktak

Alkotmányossági vétók száma: nulla. Politikai vétók száma: nulla. Schmitt Pál államfő a hivatalba lépése óta elfogadott közel száz darab törvény egyike esetében sem érezte fontosnak, hogy éljen bármelyik alkotmányos lehetőségével: elküldje az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra - írja Török Gábor politológus.

hvg.hu Itthon

Török Gábor: Rossz hírünk a világban

Régen látott össztűz zúdult ma az Európai Unió országaiból az Orbán-kormányra, érdemes átgondolni, hogy pontosan mekkora a súlya és a jelentősége mindennek - írja a blogján Török Gábor politikai elemző.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: kié a kudarc?

Török Gábor szerint mindenkinek van valamekkora kormányzati felelőssége, aki akár háttéremberként, akár mezei parlamenti képviselőként vesz részt a politikai döntéshozatalban. De kormánypárti politikusok szerint ebben a ciklusban a siker és a kudarc is igazán csak egy emberé lehet - írja a politológus.

MTI Itthon

Török Gábor: Lejtőn a Fidesz?

Valóban lejtőre került a Fidesz? – teszi fel a kérdést blogján az elemző a legutóbbi közvélemény-kutatási adatokat vizsgálva.

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon