szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az orosz elnök nyolcmilliárd forint értékű luxusjachtot vetetett magának.

A 2009-ben, a török Proteksan-Turquoise gyár által vízre bocsátott Sirius 54 méteres, sokkal monumentálisabb és nagyvilágibb, mint a korábbi, leselejtezett kormányhajó. Van ugyanis rajta több napozóterasz, pezsgőfürdők, konditerem, mozi, egy 14 fős grillterasz és összesen hat darab kétszemélyes, minden luxussal ellátott kajüt. A 3822 lóerős hajó csúcssebessége 33,5 km/óra, hatótávja pedig 5000 tengeri mérföld, tehát transzatlanti utakat is képes megállás nélkül abszolválni. A vételáron kívül egyébként komoly összeget költöttek a hajó biztonsági arzenáljára is - írja a szerző. A képekért látogasson el a Burzsuj blogra.
hvg.hu Napi merítés

Feltörőben a kínai luxusmárkák?

A Ne-Tiger, az első kínai luxusmárka messze van még attól, hogy a leggazdagabbak ezt vásárolják, annak ellenére, hogy már tizennyolc éve a piacon van. Azonban öt éven belül fordulhat a kocka.

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás

A Honor jelenti: milliárdokat költ az MI-re, jön az iPhone-os fájlmegosztás és a 7 éves szoftvertámogatás