szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az első budapesti trolivonal 1933 végén Óbudán, a Vörösvári út és a temető közti 3,8 kilométeres pályán nyílt meg.

A felsővezetéket a BESZKÁRT, a budapesti közlekedési vállalat építette ki, a három, egyenként 55 fő szállítására alkalmas jármű közül kettőt a Ganz gyár készített angol licenc alapján, egyet Brown-Boveri berendezéssel a MÁVAG. A Boveri-trolin működött elsőként sűrített levegő mozgatta önműködő ajtó, a Ganz-trolik ajtói kézzel működtek. A kocsik végsebessége 30-40 km/óra volt, amit korlátozni kellett az esetleges úthibák miatt. Az évi utasforgalom 0,4 - 1 millió fő között ingadozott.

A trolibuszok kezdetben a 7-es számjelzést kapták, majd még 1936 előtt a T jelzés váltotta fel a 7-est. A vonal Budapest ostroma alatt elpusztult és nem is építették újjá, a járművek tanulókocsik lettek, majd - a kocsihiány enyhítésére - 1953-55 közt rövid időre még újra forgalomba álltak - olvasható a Budapest Anno blogon. Kíváncsi arra, hogyan nézett ki a trolibusz? Látogasson el a blogra.

A 30-as évek trolijához kattintson a fenti linkre!
BKK
hvg.hu Napi merítés

Milyen volt az Örs vezér tere 1960-ban?

A téren, amely a nevét 1932-ben kapta, 1954 és 1961 között épült fel a környéken az első lakótelep jellegzetesen szocreál stílusban, a mai metróállomással átellenben, a Kerepesi út és a Pillangó utca mentén.

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Szerb mintára tüntetnek az egyetemisták Boszniában és Montenegróban is

Orbán indiai nyaralását figyelmen kívül hagyva luxusbaloldalozik a propaganda Márki-Zay négyhetes ázsiai körútja miatt

Orbán indiai nyaralását figyelmen kívül hagyva luxusbaloldalozik a propaganda Márki-Zay négyhetes ázsiai körútja miatt